Két világbajnoki cím is terítékre kerül a UFC 315-ös gáláján

Több mint tíz év után visszatér Montrealba a világ első számú MMA szervezete, a UFC, amely 315-ös „számozott” gáláján két világbajnoki címmérkőzést is kínál a helyszínen lévő 20 ezer rajongónak, illetve a NET4+ streaming előfizetőinek.

Az esemény főmérkőzésén férfi váltósúlyban pályafutása során először lép ketrecbe címvédő mérkőzésen Belal Muhammad, aki tavaly nyáron Manchesterben a hazai közönség előtt szereplő Leon Edwards legyőzésével szerezte meg a bajnoki övet.

A 36 éves amerikai 2019 óta őrzi veretlenségét, legutóbbi 11 találkozóján nem talált legyőzőre. Kihívója az ausztrál Jack Della Maddalena lesz, aki profi pályafutását még 2016-ban ugyan két vereséggel indította, azóta azonban kivétel nélkül minden ellenfelét felülmúlta, legutóbbi hét összecsapásából pedig ötöt is idő előtt lezárt, első sorban kiváló ütéseinek köszönhetően.

A társ-főmérkőzésen női légsúlyban a címvédő Valentyina Sevcsenko küzd meg a francia Manon Fiorot-val. A 37 éves kirgiz elképesztő múlttal rendelkezik, legnagyobb sikereit korábban muay thaiban érte el, több súlycsoportban, összesen nyolc világbajnoki címmel büszkélkedhet.

Sevcsenkónak ez a második regnálása UFC-bajnokként, először 2018-ban ült fel a súlycsoport trónjára, és egészen 2023 márciusig ott is maradt, akkor nagy meglepetésre életében először feladásra kényszerítette a mexikói Alexa Grasso. Sevcsenkónak első nem sikerült a visszavágás, ugyanis második összecsapásuk döntetlenre végződött, harmadszor viszont már a kirgiz fölényesen diadalmaskodott, így tavaly szeptemberben visszanyerte az övet.

A gálán egyébként Grasso is feltűnik majd, brazil Natalia Silva lesz az ellenfele, míg szintén a női légsúlyban az ugyancsak brazil Jessica Andrade a hazai környezetben szereplő Jasmine Jasudavicius elleni összecsapásán pályafutása ötödik KO-ját érheti el, amivel beállítaná a legendás Amanda Nunes UFC-rekordját.

A gálát magyar idő szerint vasárnap hajnali 4.00-től élőben közvetítjük a NET4+ streaming oldalon, a kommentátor Kun Zsolt lesz.