Május 24-én, 12:00-tól adjuk a FILM4-en a Philadelphia – az érinthetetlen című filmet. Olyan filmklasszikus ez, amit mindig érdemes újranézni, valószínűleg önök is tettek már így, de ha mégsem, remek elsőben lesz részük. A történet főhőse egy Andrew Beckett nevű férfi, egy sikeres nagyvállalat sikeres ügyvédje. A munkát és a magánéletét szigorúan szétválasztja, így kollégái és felettesei sem tudnak arról, hogy homoszexuális – miért is kéne? Élete azonban örökre megváltozik, amikor kiderül, hogy HIV-vírussal fertőződött meg.
Betegsége egy idő utá látható jelekkel jár, és bár nem erre hivatkozva, de elbocsátják állásából. És pont ezek a koholt vádak adnak fogódzót Beckettnek, így felkéri Joe Miller ügyvédet, hogy támogassa harcát korábbi munkaadói ellen. Miller a saját előítéletei miatt első szóra nem vállalja a felkérést, de aztán meggoldolja magát.
Az 1993-as film a megjelenése óta hivatkozási alap, a Beckettet alakító Tom Hankset Oscar-díjjal jutalmazták. Ő maga úgy nyilatkozott, a film forgatását egy második színészképzésként élte meg, különösen azért, mert a Millert játszó Denzel Washingtont figyelhette munka közben. Kollégám már korábban írt arról, mennyire úttörő jelentőségű volt ez a film akkor, amikor megjelent, így ebbe én most nem mennék bele. Foglalkozzunk inkább az emblematikussá lett betétdalával, Bruce Springsteen Streets of Philadelphiájával, amely majdnem meg sem született.
A rendező, Jonathan Demme ugyanis azt szerette volna, a műve nyitójelenetéhez Neil Young ír egy nagyívű rockdalt, meg is kereste a zenészt az ötlettel. Young elvállalta a felkérést, megnézte a film egy kezdetleges, még nem véglegesre vágott változatát, és végül egy szelídebb, lassabb tempójú dallal állt elő. A rendező erre úgy döntött, hogy ez is kell neki, de inkább a film végére lesz jó, és megkörnyékezte Bruce Springsteent, hátha ő elő tud állni neki valami tökösebbel.
Springsteen ugyancsak igent mondott, majd megnézte a film első, montázsszerű jelenetét, és őt is egy nyugodt, csendesebb valamire ihlette, ez volt a Tunnel of Love (a jelek szerint 1992-ben nem nagyon törődtek azzal, hogy egy olyan film esetében, ahol a cselekmény jelentős része egy nemi úton terjedő betegséghez kapcsolódik, ez a cím milyen áthallásokat eredményez). A dalt Demme és felesége nem akarták felhazsnálni a filmhez, de azért tetszett nekik, így az asszony azt javasolta, jó ez a nyugodt és lágy irány, de valami mással próbáljon meg előállni – na ebből lett a Streets of Philadelphia, amely az első taktusoktól kezdve megalapozta a film merengő hangulatát, és ahhoz hasonlóan igazi klasszikussá érett.
