Fantasztikus mérkőzést játszott egymással hétfő este a belga és a walesi válogatott labdarúgó világbajnoki selejtezőn.
A kezdés után úgy tűnt, a házigazda belgák könnyedén otthon tartják a három pontot, hiszen a 27. percben már hárommal vezettek, az első gólt jegyző Romelu Lukakunak ez már a 89. találata volt a nemzeti csapatban.
A walesiek azonban még az első félidő hosszabbításának hetedik(!) percében szépítettek, ettől pedig lendületbe jöttek és a második játékrész közepére kiegyenlítettek. Egy pillanat alatt nyílt lett a küzdelem, Lukakutól a 85. percben egy hosszú VAR-ozás után elvettek egy gólt, de érkezett három perccel később Kevin De Brunye, aki eldöntötte az összecsapást.
A Manchester Citytől távozó klasszis a 111. válogatottbeli fellépésén a 31. gólját szerezte – és van 51 gólpassza is –, már csak két találata van az örökrangsor második helyén álló Eden Hazardtól.
A nem mindennapi összecsapás visszanézhető a NET4+ streaming oldalon ITT.