Zsinórban 10 a szezon tétje a Celticnek

Szombaton játsszák a szezon első Old Firm-jét, azaz Celtic-Rangers-rangadóját.

A meccs esélyese a Celtic, amely

az utóbbi 9 skót bajnokságot zsinórban megnyerte,

de a hazai pálya idén kevésbé számít, mert a koronavírus miatt nem engednek egy nézőt sem a stadionba.

A Rangers célja, hogy kilencnél megállítsa a Celticet, ehhez nagy lépést jelenthet egy győzelem. A 10 siker egyhuzamban egyértelműen a Rangers fölé helyezné a Celticet, ugyanis

tízet megszakítás nélkül még nem nyert senki.

A Celticnek volt egy kilences sorozata a 60-as, 70-es évek fordulóján és egy ugye most, míg a Rangers 89 és 97 között vitt el kilencet.

1986 óta csak ez a két csapat nyert bajnokságot Skóciában – Alex Ferguson Aberdeenje volt az utolsó, ami megállította őket -, és az idény első derbijeinek statisztikája egészen különleges. Az rajzolódik ki belőle, hogy a győzelem az évad első Old Firmjén előre vetíti, ki lesz a bajnok:

86 óta, aki itt veszített, csak ötször lett bajnok – és ebből négyszer a Celtic lett az.

Stylian Petrov, aki 1999 és 2006 között játszott a Celticben, biztos benne, hogy Steven Gerrard edző Rangerse képes meggátolni a tizediket, de abban még inkább, hogy ez nem történik meg.

“A Rangers bármit megtesz, hogy meggátolja a tizediket, ezért izgalmas és heves meccsre számítok. Mindkét csapat rengeteg helyzetet teremt és sok gólt lő, de szerintem a Celticnél az előny, mert bennük többet látok. Alig várom már, hogy kezdődjön a meccs” – vezette fel a rangadót a volt középpályás bolgár.

A mérkőzés szombaton 13:30-kor kezdődik, az ARENA4 előben közvetíti.

Addig még van egy kis idő, megnézhetjük az előző szezon derbijeit: