Bayern–Boca–Benfica versenyfutás a továbbjutásért

Vasárnap este a C-csoport küzdelmei is megkezdődnek a klubvilágbajnokságon, a Bayern München-Auckland City találkozót 18 órától mutatjuk élőben a MATCH4-en és a NET4+ streamingen.

A C-csoport csapatai:

Bayern München
Boca Juniors
Benfica
Auckland City

A négyesből a legnagyobb név egyértelműen a Bayern München, amely a 2024/25-ös idényben – egy év kihagyás után – ismét megnyerte a német labdarúgó-bajnokságot. Hazai terepen kívül viszont öt évvel ezelőtti Bajnokok Ligája-győzelme óta nem tudott nagyot alkotni, azóta a bajorok legjobb eredménye egy BL-elődöntő az előző kiírásból. A klubvilágbajnokságot korábban már kétszer megnyerték, 2013-ban és 2020-ban, vagyis mindkét alkalommal, amikor elindultak – igaz, előbbinél csak öt, utóbbinál pedig hat csapat indult rajtuk kívül a tornán.

Négy argentin klub járt már döntőben az Interkontinentális-kupákat és a „rövid” klub-vb-ket együttvéve, ezek közül egyik a Boca Juniors, az ország második legsikeresebb együttese, amely 2007-ben még az AC Milantól kapott ki 4–2-re a célegyenesben. A bajnokságban 2022-ben szereztek utoljára aranyat a Buenos Aires-iek, az volt a legutóbbi nagy sikerük. Az országhatárokon kívül sem megy annyira a szekér, öt éve játszottak elődöntőt a Libertadores-kupán, azonban azóta a nem tudtak bejutni a legjobb négy közé – ettől még nem legyinthet rájuk se a Bayern, se a Benfica.

Ha már a Benfica, a portugálok először lesznek ott klub-vb-n, hiszen eddig csak egy BL-győzelemmel szerezhettek volna meghívást, a legrangosabb európai sorozatban viszont a ’60-as évek óta nem értek fel a csúcsra – idén a top16 között búcsúztak, 1–4-es összesítéssel a Barcelona ellen. A mögöttünk hagyott időszakban a 2022/23-as szezon sikerült legjobban a lisszaboniak számára, akkor első helyen végeztek a bajnokságban, valamint negyeddöntőt játszottak a Bajnokok Ligájában – azóta még hazai szériákban sem nyertek kupát.

Papírforma szerint az ausztrál Auckland City a csoport leggyengébb láncszeme, pedig Óceánia zászlóshajója rendszeresen ott van a kontinensek legjobbjait tömörítő tornán. 2014 óta ugyanakkor nem nyert meccset a viadalon, akkor a marokkói Moghreb és az algériai Setif kiejtése után az elődöntőben köszönt el. Azóta kilenc kiírásból hatnál találkozhattunk a klub nevével, de mindannyiszor a nyitókörben kikapott, pontosabban csak ötször, mivel 2020-ban a COVID miatt visszalépett. Az ausztrál élvonalban viszont címvédő, sőt, az OFC-zónában két hónapja BL-t is nyert, így friss sikerélményekkel utazik az Egyesült Államokba az Auckland.

Vasárnapi kínálatunk a klubvilágbajnokságról:

18.00: Bayern München–Auckland City, C-csoport (MATCH4, NET4+)
0.00: Palmeiras–Porto, A-csoport (MATCH4, NET4+)