Rex Kanadát is meghódította

Ha a TV4-re kapcsolt megfelelő időközönként este, akkor észreveheti, hogy ismerősnek tűnő kutya tűnik fel a képernyőn: egy németjuhász, aki mellesleg különféle rendőrségi feladatokat lát el. Nem, nem Jerry Lee, de közel jár: ez Rex, vagyis hát nem pontosan az a Rex, akit a német klasszikusból megszerettünk, hanem a kanadai, aki szintén Rex! Ezt talán a címből is ki lehetett következtetni, azt viszont már inkább pontosan elmondjuk, hogy az aktuális évad premierepizódjait 19:05-től és 20:00-tól duplán láthatják a nézők!

A hat évados sorozat ugyanis kifejezetten az eredeti Rex felügyelő „amerikanizált” változata, amit azért forgattak, hogy a tengerentúlon élők is kapjanak valamit abból, milyen sok évadon át lehet nagyon szeretni egy rendőrkutyát. A Rex Kanadában Rexe, hivatalos, törzskönyvezett nevén Diesel vom Burgimwald mellesleg az eredeti sorozat főszereplőjének leszármazottja, igaz, van köztük 15 generáció.

A St. John’sban játszódó sztorit még 2018-ban kezdték el forgatni a város egyetemi campusán. A főhős Rex mellett Charlie Hudson nyomozó (John Reardon), aki visszatér szülővárosába egy magánéleti válság miatt. Itt hozza össze a sors egy tragédia miatt Rexszel: Charlie az egyetlen, aki tudja kezelni a társát frissen elvesztett rendőrkutyát.  Rex jó szimata mellett három igazán fontos segítsége van hősünknek: Jason Donovan felügyelő, Sarah Truong kriminilasztikai szakértő, és Jesse Mills informatikus. Ha ebből nem jött volna, le, a Rex Kanadában már modernebb ahhoz a kicsit avíttasnak tűnő stílushoz képest, amit az eredeti Rex felügyelő mutatott: itt már kapunk némi CSI-os bájt is, de persze csak annyit, hogy azért ne rontsa a tökéletes családi programot mindenféle felkavaró jelenettel. A legtöbb epizód ettől függetlenül természetesen gyilkosságok körül forog, majd a harmadik évadban már megkapjuk egy-egy fontos szereplő háttértörténetét is.

A kanadai Rex sikere jól mutatja, hogy a rendőr-kutya párosok örök klasszikusok annak ellenére, hogy a moziból már kikopott ez a műfaj: talán nem mindenki emlékszik rá, de az egész műfajt az 1989-es Kutyám, Jerry Lee alapozta meg. Jim Belushi filmje számtalan másolatot is megélt, illetve az európai sorozatkészítők is gyorsan rájöttek, hogy a kutya-ember barátságból remek rendőrsztorik jönnek ki: ebből lett a Rex felügyelő, ami ahogy látjuk, akkora siker lett, hogy a leszármazottját Kanadában is imádták a nézők. És persze mi is itt Magyarországon.

Rex kalandjait keresse minden reggel és este a TV4-, illetve hétvégenként déltől a STORY4-en!