Többféleképpen tekinthetünk az előttünk álló hétvégére, amely fülledt lesz és UV-ban gazdag, mint egy Balaton környéki diszkó a kilencvenes évek végén: egyrészt műfajok garmadája szórakoztatja a nagyérdeműt, a romantikus tévéfilmtől a thrillerig, ez már önmagában elismerésre méltó. A másik szempont, hogy mindkét hétvégi napon két-két filmet láthatunk ugyanazzal a filmsztárral, akiknek már a neve is garancia arra, hogy érdemes lesz odakapcsolni.
SZOMBAT (június 21.)
10:05-kor kezdődik a Charlie angyalai, ami már eleve parádés szereposztással dolgozik: Drew Barrymore, Cameron Diaz és Lucy Liu alakítják a mindenre elszánt magánnyomozókat, akik nagyon látványosan páholják el azokat, akik erre rászolgáltak, miközben egy bonyolult szoftverlopási ügyet próbálnak kibogozni. Amelynek elkövetői már az életüket is fenyegetik. (TV4)
Rögtön utána, 12:00-kor következik ugyancsak a TV4-en az aznapi első Angelina Jolie-film, az Élet, vagy valami hasonló. Ebben Lanie Kerrigan tévés riporter mindennapjaiba pillanthatunk bele, aki bármit megtenne a vágyott előléptetésért – ki ne ismerné a törtető médiás karakterét? Munkatársaival a kölcsönös ellenszenv légkörében dolgoznak, egy mindent megváltoztató napig, amikor is egy önjelölt prófétával nem találkoznak – aki számos egyéb mellett azt jósolja, Lanie egy hét múlva elveszti értelmetlen és üres életét. Amikor pedig a jövendölések elkezdenek valóra válni, Lanie elhatározza, hogy változtatni fog sekélyes életszemléletén, amíg még nem késő.

Na de az ember nem ülhet egész nap a tévé előtt, szóval ha szünetet tartana, akkor elég este nyolckor visszatérni. Akkor kezdődik a nap második Jolie-filmje, a Mr. és Mrs. Smith, amelyben Brad Pittel játszanak bérgyilkos-házaspárt. Annyira jók a szakmájukban, hogy egyiküknek sem tűnik fel, az álcázás nagymesterével élnek együtt, csakhogy egy különleges megbízás miaatt kénytelenek lesznek szembenézni ezzel, meg egymással. Nem lesz szép. (20:00, TV4.)
Ugyanakkor kezdődik viszont a TV4-en a Hannah Swensen rejtélyei: Egy csipetnyi csalás, amelyben a gyilkos sütikből megismert cukrásznő újabb esetével foglalkozhatunk. Talán nem lövök le nagy meglepetést azzal, hogy Hannah-nak ismét egy holttest miatt kell elhanyagolnia az anyakovászt, a történetben viszont egyre nagyobb szerephez jut édesanyja, Delores. Ami azt illeti, minden szempontból.

21:50-kor aztán a A tökéletesség ára című thriller kezdődik, ami azért annyira borzongató, mert tényleg olyan, mint a valóság. Egy két gyerekével egyedül maradt nő története, aki speciális nevelési igényű kisfiának gondozásához csak a példásan viselkedő nagylányától kap segítséget – egészen addig, amíg a nagylány nem szeretne kicsit önállósodni, amihez öcsi gyógyszerein és vad bulikon át vezet az út. (FILM4)
De ha a nap zárásaképpen klasszikus akcióra vágynak, 22:15-től adjuk a TV4-en A rettegés arénáját, ami ennek maradéktalanul megfelel. Főhősünk Jack Ryan (Ben Affleck), aki a CIA tanácsadójaként egy kényes világpolitikai helyzetre keres megoldást, ugyanis az orosz elnök meghal, az utódjáról pedig rajta kívül senki sem tud semmit. Aztán előkerül egy neonáci szerveződés, akiknek nem derogál izraeli atomfegyverrel fenyegetőzni, és történetesen az a céljuk, hogy a Super Bowl éjszakáján felrobbantsák a Baltimore-i stadiont. Lehetőleg úgy, hogy mindenki, de főleg az amerikai hírszerzés az oroszokra gyanakodjon.

VASÁRNAP
Ezt a napot az koronázza meg, hogy két remek filmben is láthatjuk Robin Williamset. Az első A kétszáz éves ember, amelyet a TV4-en adunk 11:35-tól, Viki kolléganőm itt írt róla egyszer egy fantasztikus cikket. A történet egy Andrew nevű robot (na őt játssza Williams) életét követi nyomon, akit egy gazdag család vásárol meg azzal a céllal, hogy segítségükre legyen a napi feladatok ellátásában. Azonban hamarosan kiderül róla, hogy több mint egy gép: érzései vannak, vágyai, kreatív és egyedi elképzelésekkel rendelkezik a világról és úgy általában az életről.
Ugyancsak a TV4-en, de 18:10-től látható az Ébredések, a másik aznapi Williams-film. Ebben egy Dr. Malcolm Sayer nevű pszichiátert alakít, aki inkább kutatni, mint praktizálni szeretne, de talál egy olyan feladatot, amely mégis utóbbira sarkallja: a baltimore-i kórház régóta katatón állapotban lévő betegeinek gyógyítását. Hisz abban, hogy kell lennie egy módszernek, amellyel „felébresztheti” a szunnyadó lelkeket – és meg is találja azt. De a történet itt még nem ér véget.

A kettő között nagyjából belefér a Szerelmi hadjárat című romantikus alkotás a FILM4-en, amelyben folyamatosan zubognak a romantika csapjai, és az idő előrehaladtával egyre szorosabbra fonódnak főhőseink körül a romantika csápjai. Az illető egy romantikus regényeket író nő (Julia), aki szerint napjainkban is szükség van az udvarlásra és a lovagiasságra – meg egy herceg (Maximillian), akinek sürgősen társat kell találnia, mert ha agglegényként tölti be a negyvenet, nem örökölheti a trónt. Kezdés: 14:20.
Este nyolckor még nincs késő Hannah Swensennek egy újabb rejtélyhez, úgyhogy önöknek se legyen: ezúttal a Gyilkos menü című epizód érkezik, amelyben Hannah sütizőjét megszállja egy realityműsor stábja, és természetesen előbb-utóbb egy halott is képbe kerül. Az egészből végül is Delores jön ki a legjobban, azt hiszem, de döntsék majd el önök. (FILM4)

Aki több akcióra vágyik, az a TV4-en nézze 20:40-től a Jack Ryan: Árnyékügynököt. A Chris Pine főpszereplésével készült film továbbra is az ismert karaktert viszi tovább szakmai útján, de már nem Tom Clancy regényei alapján. Viszont így is izgalmasan: ez a Jack Ryan egy pályakezdő közgazdász, aki a CIA arra szerződtet, hogy mindenféle gazdasági bűncselekmények után nyomozzon. De mivel mindig minden mindennel összefügg, szóval hamarosan szemtől szemben áll egy orosz oligarchával, ami a szamojéd álmoskönyvek szerint ritkán jelent jót.
A tortadara a tejszínhabra ültetett cseresznyén a TV4-en 22:50-kor kezdődő Ne szólj, száj lesz, ami egy rettentően izgalmas thriller. Egy Nathan Conrad (Michael Douglas) nevű pszichiáterről szól, akinek új páciense, a 18 éves Elizabeth (Brittany Murphy) után mindenre képes bűnözők érdeklődnek. Ez akkor derül ki, amikor az orvos lányát elrabolják, és azzal fenyegetik, hogy ha nem szed ki a pácienséből egy hatjegyű számot, kivégzik. Elizabethből pedig egy hangot sem nagyon lehet kicsikarni.
