A Paris Saint-Germain 2018-ban – bónuszokkal együtt – 180 millió eurót fizetett érte a Monacónak.
Az átigazolásokra szakosodott Transfermarkt összegyűjtötte, kik a valaha volt legdrágább tinédzserek a labdarúgás világában, a listára pedig ketten is 100 millió euró feletti transzferdíjakkal kerültek fel.
Mbappé mellett Joao Felix a másik, akiért az Atletico Madrid robbantott bankot hat évvel ezelőtt, hiszen közel 130 millióért hozták el a Benficától – nem mondhatnánk, hogy az üzlet megtérült, a támadó azóta szerencsét próbált a Barcelonánál, a Chelsea-nél és a Milannal is, de sehol nem váltotta meg a világot.

Matthijs De Ligt sem annál a klubnál futott be, amely már akkor mélyen a zsebébe nyúlt érte, amikor még 20. életévét sem érte el, de a holland védő legalább tényezőnek mondható a posztján európai viszonylatban.
A legutóbbi átigazolási ablakból négyen is bekerültek a top10-be, Leny Yoro (Manchester United), Endrick (Real Madrid), valamint Joao Neves és Desire Doue (egyaránt PSG) párosa is, sőt, az idén nyáron Madridba szerződő Franco Mastantuono is felfért a tizedik helyre a maga 45 millió eurós árcédulájával.