Az elveszett ereklyék fosztogatóinak soron következő részében (amelyet hétfő délután 13:50-kor láthat a TV4-en) a csapat Kleopátra egyik nyakéke után nyomoz. De nem csak úgy sima kedvtelésből, hanem azért, mert szerencsétlen Claudia teljesen megzavarodik egy értékes ékszeres doboz láttán, amivel illik kezdeniük valamit. Ennek kapcsán hamarosan kiderül, hogy – minő meglepő fordulat -, Claudia előző életében Kleopátra szolgálója volt, és ő rejtette el az uralkodónő nyakékét egy titkos templomban. Furamód egy állítólag elismert pszichiáter segítsége kell ahhoz, hogy a lány felidézze emlékeit, amelyeken keresztül esélyük lehet megtalálni a templomot és a nyakéket. Hogy aztán mit kezdenek vele, az minden bizonnyal ki fog derülni.
Kleopátra sokak fejében a végzet asszonyaként él – egy uralkodóként, akit filmek, festmények, regények és Shakespeare is halhatatlanná tett. Azt azonban kevesen tudják, hogy a Kleopátra-képünk nagy része inkább a rómaiak propagandájából származik, mintsem valós történelemi adatokból. Szóval, ha a csillogó legendák mögé nézünk, egy sokkal összetettebb, olykor kifejezetten sötét történet bontakozik ki: testvérharcok, kegyetlen döntések és egy mindent elsöprő hatalomvágy rajzolja meg Kleopátra valódi arcát.
Pedig a királynő már a születésekor is hordozott egyfajta ellentmondást. Érdekes tény, hogy bár Egyiptom leghíresebb uralkodójaként tartjuk számon, valójában nem is volt egyiptomi. A Ptolemaida-dinasztia, amelyhez tartozott, makedón-görög származású volt: Kleopátra családja Nagy Sándor egyik tábornokának leszármazottja, aki a birodalom felosztásakor kapta meg Egyiptomot. A család 250 év alatt számos házasságot és titkos viszonyt is megélt, így nem nehéz elképzelni, hogy a görög vérvonal már bőven keveredhetett más etnikumokkal – pláne egy olyan sokszínű országban, mint Afrika részeként Egyiptom. Éppen ezért teljességgel lehetetlen biztosan megmondani, mi is volt Kleopátra származása, hiába próbálják ezt évszázadok óta fejtegetni.
Kleopátráról sokan azt hiszik, hogy elsősorban rendkívüli szépsége révén bűvölte el a férfiakat, de a kortársak szerint valójában az intelligenciája és a beszédmódja volt igazán lenyűgöző. Plutarkhosz például kifejezetten azt írja, hogy nem a külseje volt ellenállhatatlan, sokkal inkább a személyisége és az imázsa, amit Kleopátra maga is ügyesen irányított: hivatalos eseményeken például Ízisz istennőként jelent meg (úgy gondolta, ő az istennő földi megtestesülése), míg az érméken apja markáns vonásait hangsúlyozta, ezzel is jelezve uralkodói örökségét.
Na de vissza a kezdetekhez: Kleopátra gyerekként még aligha sejthette, milyen véresen is alakul majd a családi hatalom. Alexandriában, a Ptolemaidák pompás fővárosában nőtt fel, ahol a világ minden tájáról érkeztek tudósok, művészek és filozófusok. Már 14 évesen társuralkodó lett apjával, miután az száműzetése után visszaszerezte a trónt – igaz, ennek ára a nővére, Bereniké élete volt, aki addig a helyére lépett. Később, amikor apjuk meghalt (és akkoriban a nők nem uralkodhattak férfi társuralkodó nélkül), a legkézenfekvőbb megoldás az volt, hogy Kleopátra hozzáment a saját kisöccséhez, XIII. Ptolemaioszhoz, hogy együtt uralkodhassank Egyiptom felett.
De aki látott már testvéreket közelről, az jól tudja, hogy az ilyenből nem sok jó sülhet ki, és azonkívül, hogy elvették egymás játékát vagy egy óvatlan pillanatban elgáncsolták a másikat, a birodalom irányításában sem igazán tudtak megegyezni. Olyannyira nem, hogy i.e. 49-ben, amikor a fiatalember betöltötte a tizenhármat, elég kedvet kapott hozzá, hogy nővérfelesége nélkül uralkodjon, ezért összeesküdött ellene. Persze Kleopátrát sem kellett félteni, gyorsan Szíriába menekült, ellensereget toborzott, és Egyiptom hamarosan polgárháborúba süllyedt.
A családi viszály közepette érkezett a történetbe Julius Caesar, aki épp a saját római polgárháborúját vívta. Kleopátra pedig okosan felismerte, hogy a hatalma megőrzéséhez szövetségesre van szüksége, ezért egy legenda szerint – amelyet Plutarkhosz is megörökített – paplanba csavarva vitette be magát Caesarhoz, hogy személyesen győzze meg, mennyire érdemes támogatnia őt. A terv tökéletesen bevált: Julius nemcsak azt értékelte, hogy Kleopátra milyen ügyesen bújt el az ágyneműben, hanem számos egyéb tulajdonsága is lenyűgözte, így hamarosan hatalmi párost alkottak egymással. Ptolemaiosz meg, igazi hisztis tinédzser módjára elrohant, sereget gyűjtött, és ostrom alá vette Alexandriát, ahol Kleopátra és Caesar tartózkodott. Még nyers szennyvizet is vezetett az ivóvízbe, hogy rávegye az ostromlottakat a megadásra. De aztán megérkeztek a római erősítések, Ptolemaioszt a nílusi csatában legyőzték, és állítólag belefulladt a folyóba, mert az aranypáncélja túl nehéz volt az úszáshoz.
A Caesarhoz fűződő szövetséget Kleopátra még inkább megszilárdította azzal, hogy szült egy gyereket, akit Caesarionnak (Cézárocskának) nevezett el, utalva arra, ki is lehet az apja. Ez Rómában persze óriási botrányt kavart, és nemcsak azért, mert a dekadensnek tartott Egyiptomot lenézték, hanem mert Caesar soha nem vállalt másik fiút – Caesarion pedig így akár Róma trónjára is igényt tarthatott volna. Sajnos a Caesar és Kleopátra közötti szövetség később eléggé megbicsaklott, amikor Caesart i.e. 44-ben meggyilkolták. Ekkor Kleopátra gyorsan visszasietett Egyiptomba, és hamar rájött, hogy most már a fia is lehet társuralkodója, így szegény kis XIV. Ptolemaioszt megmérgeztette.
Caesar halála után Rómát három férfi irányította, köztük Marcus Antonius és Octavianus. Marcus Antonius Octavianus húgát vette feleségül, ami a következő részt még kínosabbá teszi. Antonius igyekezett fenntartani Róma szövetségét Egyiptommal, levelek tömegével bombázta Kleopátrát, majd végül személyesen is megjelent nála. Elkerülhetetlen volt, hogy ők is hatalmi párossá váljanak, végül három gyermekük is született. Kleopátra pedig finanszírozta Antonius azon furcsa szokását, hogy megpróbáljon – sikertelenül – más országokat meghódítani. Csakhogy ez a szövetség Antoniusszal végül a vesztét okozta.
Augustus, a feltörekvő új római vezér ugyanis már nem tűrte Egyiptom önállóságát. Miután Marcus Antonius oldalán Kleopátra szembeszállt Rómával, és elvesztették az actiumi csatát, Kleopátra inkább a saját keze általi halált választotta (megmérgezte magát, a legenda szerint kígyóméreggel, bár ezt ma már vitatják), mintsem hogy Augustus diadalmenetében megalázva végigvonuljon Róma utcáin (Augustusnak végül be kellett érnie azzal, hogy egy arcképét vitette körbe a városban). Keserű irónia, hogy később épp azt a hónapot, amelyben Kleopátra meghalt, neveztette el magáról „augusztusnak” – így örök mementóként állítva saját győzelmét a királynő felett. Így ért tehát véget Kleopátra uralma Egyiptom felett, de öröksége azért tovább élt: három gyerekét Rómába vitték, és Marcus Antonius özvegye nevelte fel őket. Egyik lánya, Kleopátra Seléné később maga is királynő lett, így folytatva a családi vállalkozást.
