3-3-at játszottak Gerrardék a Benficával

A Rangers Lisszabonból hozott el egy pontot az EL-ben szerdán, lehetett volna három is.

Mert annak ellenére, hogy Goldson öngóljával már az 1. percben vezetett a Benfica, a 19. percre már csak 10 embere maradt, a bíró jogosan küldte le a gólhelyzetben ellenfelét utolsó emberként lerántó Nicolas Otamendit. A 25. percben már StevenGerrard csapata vezetett, ugyanis Diogo Goncalves a 24. percben bombaöngólt vétett, majd Glen Kamara talált be.

Amikor pedig az 51.-ben Alfredo Morelos élete talán legkönnyebb gólját lőtte – 1,5 méterről -, úgy tűnt, eldőlt a meccs. A Rangers folyamatosan támadott, kapufát is rúgott, de nem tudta lezárni a mérkőzést.

A Benfica pedig 10 emberrel is magához tért, köszönhetően Darwin Nunez remek megoldásainak. Előbb szenzációs gólpasszt adott, majd a 90. percben higgadtan bevitt egy ziccert a 3-3-ért.

A D csoport másik meccsén: Lech Poznan-Standard Liege 3-1. A Rangers vezeti a csoportot a szintén 7 pontos Benfica előtt, a Poznannak három, a Standardnak nulla pontja van.