A hobbitból lett futballhuligán – terítéken a Green Street
No one likes us, we don’t care. A felirat a Millwall labdarúgócsapatának híres-hírhedt stadionjában, a The Denben rendszeresen feltűnik különböző drapériákon, a londoni csapat szurkolói pedig a 70-es évek óta éneklik Rod Stewart Sailing című slágerének dallamaira a fenti sorokat. Egy biztos: a millwalliakat tényleg szinte mindenki utálja Anglia-szerte, jelzésértékű, hogy a 2000-es évek legendás huligánfilmjeiben gyakorlatilag egytől egyig a csapat fanatikusai a negatív főszereplők.
Sorozatunkban ezeket a mozikat mutatjuk be, egyben választ is keresünk a kérdésre, vajon a filmekben miért mindig a Millwall a nagy ellenség? A második részben a magyarul Huligánok címmel bemutatott Green Street jelenti a témát, a főszerepben a karrierje talán legfurcsább karakterét alakító Elijah Wooddal.
Egy évvel a nagy port kavart és sorozatunk első részében taglalt Futball faktor után mutatták be az Egyesült Királyságban a Green Street (az Egyesült Államokban Green Street Hooligans, máshol Hooligans) című, szintén az angol futballhuliganizmussal foglalkozó filmet. Ennek már csak azért is komoly jelentősége van, mert azóta is előszeretettel hasonlítják össze a két mozit Európa-szerte – így nálunk is. Megoszlanak a vélemények, hogy melyik a jobb, a hitelesebb a sokak által misztikusnak és zártnak tartott világot bemutató produkció.
A magyarul Huligánok címet kapó film angol-amerikai koprodukció eredménye. Az USA és a focipályák környékén tapasztalható huliganizmus első hallásra elég nehezen jön össze, ám a Lexi Alexander-Dougie Brimson írópáros remek, hollywoodi elemeket is tartalmazó sztorit rittyentett a témához.
A főszereplő az a színész, akire talán utolsóként gondolnánk focihuligános film főhősének alakításakor, de éppen ez adja az egésznek a sava-borsát: Elijah Woodról van szó, aki ugyebár amerikai, 167 centi magas és (vasággyal együtt…na jó, anélkül…) 64 kiló. Nem véletlen, hogy éppen ő játszhatta el a Gyűrűk ura trilógiában a kis hobbitot, Zsákos Frodót, és – saját szerencséjére vagy szerencsétlenségére – azóta is a legtöbben ezzel a szereppel azonosítják. A Huligánokban ő Matt Buckner újságírótanonc, akit kirúgnak a Harvardról, ráadásul egy olyan ügy miatt, amelyben egy befolyásos üzletember fia a ludas, de Matt-tel vitetik el a balhét, aki nem mer kiállni az igazáért.
Búfelejtőül Londonba utazik a nővéréhez, Shannonhoz, aki a West Ham United hírhedt huligáncsoportja, a Green Street Elite (GSE) ugyancsak hírhedt, de már visszavonult vezérének felesége. Shannon sógora, Pete azonban nagyon is aktív, és bár eleinte megvetéssel fogadja a jenki rokont – aki „soccer”-nek csúfolja az „igazi futballt” –, végül úgy dönt, tart neki egy kis tárlatvezetést, feltárva előtte a bandaháborúk, pofozkodások kulisszáit.
Míg a Futball faktorban azt figyelhettük meg, hogy nincsenek igazán pozitív figurák, nincs jó és rossz, hanem inkább rossz és rossz küzdelmét láthatjuk (még ha a főszereplő Chelsea-hoolok életébe jóval részletesebben is tekinthetünk be), a Huligánokban egyértelműen a West Ham nehézfiúi iránt akarnak szimpátiát ébreszteni a készítők.
Nemcsak az útját kereső, önbizalmát helyreállítani igyekvő Matt lopja be magát a szívünkbe, de az eleinte nagyképűnek és taplónak tűnő Pete-ről is kiderül, hogy valójában kimondottan szerethető figura. És nem csak ő: a Green Street Elite-ben a civil életben egyébként normálisan viselkedő, sikeres arcok is vannak: történelemtanár (ő Pete), repülőgép-pilóta, bankár… Ezzel egy kis társadalmi betekintést is kapunk az angol futballhuliganizmus történetébe, hiszen bár a lelátói (és azon kívüli) botrányok részben a nagyvárosi munkásosztály unatkozó tagjaihoz kapcsolhatók (lásd Futball faktor), jelentős számban találhatók a balhézók között kvalifikált, akár magas beosztású emberek (brókerek, ügyvédek, orvosok) is, akik a hétköznapok feszültségeit és monotóniáját hétvégente balegyenesekkel és rugdosódással kisajtolt adrenalinlökettel kompenzálják.
A filmben a barátság, a bajtársiasság és sok más érzelem is tetten érhető, ennyiben is alapvetően tér el a Futball faktortól. Van benne árulás, irigység, képmutatás, mintha egy jól felépített görög drámáról lenne szó. Persze Szophoklész műveiben ritkán csépelték le egymást középkorú és fiatal férfiak futballmeccsek ürügyén, márpedig a Huligánokban azért az érzelmesség mellett ez is jelen van. Erőszakban, vérfürdőben nincs hiány, sőt bizonyos szempontból még durvább jeleneteket is láthatunk, mint Nick Love mozijában.
A film legnagyobb konfliktusában – mi sem természetesebb – a Millwall egyik csoportja az ellenfél. Még e mögött is van azonban emberi szál, hiszen a gyűlölködés Tommy Hatcher, a dél-londoni bandavezér 12 éves fiának halálára vezethető vissza, aki egy évekkel korábbi, a GSE-vel történt verekedésnek lett áldozata. Ebben az esetben egyébként nincs semmi meglepetés abban, hogy éppen a Millwallt húzták elő, hiszen a West Ham és az Oroszlánok drukkereinek rivalizálása a világ egyik legkeményebb ellentéte. Más kérdés, hogy magától értetődő módon utóbbiaknál csupa sötét, elvetemült arcot találunk, akiknek semmi és senki se szent, még a kisgyermekkel érkező anyukát is móresre tanítanák…
Spoilerezni még véletlenül sem szeretnék, így legyen elég annyi , hogy a végkifejlet egészen drámai. Ha már a Futball faktorral való összehasonlításnál tartunk: a két film sok szempontból különböző élményeket kínál, ha úgy tetszik, más a mondanivalója. Utóbbinál ez sokkal egyszerűbb, lényegre törőbb, mivel a futballhuliganizmus világát igyekszik nyersen, tabuk nélkül bemutatni. Nincsenek benne igazán szerethető hősök, bár enyhe szimpátia kialakulhat a nézőben egy-egy szereplő felé. A stadionoknak maximum a környéke látható benne, de meccsjelenet, kvázi foci egyáltalán nem. A műfaj hardcore kedvelői éppen ezért sokkal többre is értékelik, mint a Huligánokat.
A Green Street Elite története szélesebb réteget szólít meg, olyanok is megnézik, akik a futballhuliganizmust mint jelenséget akár el is ítélik, de félelemmel vegyes érdeklődéssel nézik végig a filmet – főleg a tartalmasabb történet, a kidolgozottabb és változatosabb karakterek, az emberi oldal miatt. Bármilyen meglepő, még egy focimeccsre is eljuthatunk benne.
Elijah Wood alakítása igencsak vegyes fogadtatásra talált, több mint kockázatos választás volt, de mint húzónév abszolút jót tett a filmnek, és – legalább szűk két óra erejéig – le tudta dobni magáról Frodó hobbitköpönyegét. Ennél jobban aligha játszhatta volna el a szerepet.
A Huligánok egyébként több díjat is begyűjtött, többek között a LA Femme és a Malibu Filmfesztiválon. A hollywoodi elemek ellenére azért alapvetően erősebb gyomrúaknak és szigorúan felnőtteknek ajánlott.
HULIGÁNOK (GREEN STREET)
Bemutatás éve: 2005
Írta: Lexi Alexander és Dougie Brimson
Rendezte: Lexi Alexander
A főbb szerepekben: Elijah Wood, Charlie Hunnam, Claire Forlani, Marc Warren, Leo Gregory
Zene: Christopher Franke
Hossz: 109 perc
