1990. október 3-án, több mint négy évtizednyi különlét után megtörtént Németország újraegyesítése. A keleti országrészben, az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) területén a legtöbben abban reménykedtek, hogy az érintett régiók rövid idő alatt felzárkóznak a nyugati tartományokhoz, az élet legtöbb területén – így a labdarúgásban is. Az azóta eltelt időszak kijózanító volt, az ottani kluboknak nem sikerült a felzárkózás, jelentőségük továbbra is jóval kisebb a nyugatiakhoz képest.
Bár a néhai NDK-ban a sport kiemelt támogatásban részesült, hiszen az ország vezetése a sikerekkel is jelezni akarta, hogy csak a szocialista a bizonyítottan sikeres út, ez csak elenyésző mértékben mutatkozott meg a csapatsportokban. A nyári és téli olimpiák történetében összesen 192 aranyérmet szereztek a keletnémet sportolók, ami – bár maga az ország már lassan 33 éve nem létezik – még mindig a 11. helyet jelenti az örökranglistán. Más kérdés, hogy a 192 első helyből 190-et egyéni sportágakban ünnepelhettek, a kivételt a férfi labdarúgók 1976-os és a férfi kézilabdázók 1980-as aranya jelentette.
Ami a futballt illeti, a német klubok összesen 32 európai kupagyőzelmet mondhatnak a magukénak, ebből azonban mindössze egy köthető keletnémet együtteshez: az 1. FC Magdeburg 1974-ben nyerte meg a néhai Kupagyőztesek Európa Kupáját, a döntőben egy igazi nagyágyút, az AC Milant felülmúlva.
Az tehát már az újraegyesítés előtt egyértelmű volt, hogy hatalmas az olló a nyugat- és keletnémet csapatok között, és a legfontosabb megállapításunk, hogy ebben nagy változás azóta sem történt.
A Wiedervereinigung után a Német Labdarúgó Szövetségnek (DFB) meg kellett oldania az egységes német bajnoki rendszer létrehozását, ami nem volt épp előnyös az egykori NDK csapatai számára. Annál is inkább, mert utóbbiak – érthetően – nagyon legatyásodott állapotban voltak, és nem volt mese, a DFB már akkor is viszonylag szigorú licencfeltételekhez kötötte a két profi osztályban való részvételt.
Az 1991/92-es Bundesliga-szezonban, ahol kivételesen 18 helyett 20 együttes indulhatott, az utolsó DDR-Oberliga-idény első két helyezettje, a Hansa Rostock és a Dynamo Dresden vehetett részt, míg az akkor még kétcsoportos, 24 csapatos 2. Bundesligában hat gárda (BSV Stahl Brandenburg, 1. FC Lokomotive Leipzig, Chemnitzer FC, FC Carl Zeiss Jena, FC Rot-Weiß Erfurt, Hallescher FC) állhatott rajthoz.
Az elmúlt évtizedekben a német bajnoki rendszer komoly átszervezéseken ment keresztül. 2008-ban indították útjára az új, egycsoportos 3. Ligát, ami egyben azt is jelentette, hogy ez az utolsó, még professzionálisnak számító pontvadászat az országban. Magyarán a három profi bajnokságban összesen 56 (18+18+20) klub méretheti meg magát, és a keleti, volt NDK-s csapatok helyzete nem javult lényegesen, hiszen csak nyolc ilyen együttest találunk a 2022/23-as idényben.
Az élvonalat csupán az Union Berlin és az RB Leipzig képviseli, igaz, mindkét alakulat jelenleg élcsapatnak számít. A fővárosiak a rendszerváltás nagy vesztesei voltak, hiszen a rájátszásból rosszul jöttek ki, így csak az akkor amatőrnek számító NOFV-Oberligában szerepelhettek, ráadásul a 90-es években a csőd szele is megütötte őket. Ezután azonban rendeződött a helyzetük, 2009-ben jutottak fel először a másodosztályba, tíz évre rá a legjobbak közé, és bár a költségvetésüket tekintve nem tartoznak a gazdagabb egyesületek közé, így is a Bajnokok Ligája-indulásért, sőt, a bajnoki címért küzdenek.
Más a helyzet a lipcseiekkel: az egykori NDK második legnagyobb városában sokáig a Lokomotive Leipzig játszotta a főszerepet, de az 1987-ben még KEK-döntős együttes (1–0-ás vereség az Ajaxtól) ma már nem komoly tényező a német futballban, a negyedosztályban vegetál. Miután Dietrich Mateschitz, a Red Bull konszern tulajdonosa a 2000-es évek végén nem tudta megvásárolni a település másik gárdáját, a Sachsen Leipzigot, egy vadonatúj klub, az RB Leipzig megalapítása mellett döntött. A klub sikertörténete – magyar főszereplőkkel – jól ismert: ma már Németország egyik leggazdagabb csapatáról van szó, amely tavaly megnyerte a Német Kupát, az elmúlt években kétszer volt ezüstérmes a Bundesligában, és elődöntőig jutott a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is.
Természetesen nem feledkeztünk meg a Hertháról sem, amely azonban kivétel, nem releváns a téma szempontjából (bár tévedésből sokan sorolják őket is az egykori NDK-s klubok közé), hiszen az Unionnal ellentétben nyugat-berlini klubról van szó, amely így az NSZK bajnokságaiban szerepelt az újraegyesítés előtt.
A 2. Bundesligára rátérve: a két másodosztályú csapat egyike a Hansa Rostock, amely éppen az utolsó NDK-s szezonban ért fel a csúcsra: öt ezüstérem után megnyerte egyetlen bajnoki címét és a keletnémet kupát is, így egyike volt annak a két gárdának, amely csatlakozhatott a Bundesliga élvonalához. És bár első nekifutásra nem sikerült bennmaradnia, 1995 és 2005 között egy teljes évtizedet a legjobbak között töltött. Azóta viszont a 3. Ligát is megjárta, csak 2021-ben tudott ismét feljebb kerülni.
A 2022/23-as szezonban még az 1. FC Magdeburg tagja a második vonalnak, amely az egyik legpatinásabb volt NDK-s klub. Az említett 1974-es KEK-győzelem mellett négyszer volt bajnok, hétszer kupagyőztes, de talán a legfontosabb pillanatban, a német újraegyesítéskor nem volt a legjobb passzban, így csak az alsóbb, amatőr osztályokban kapcsolódhatott csak be az egyesített Németország (sport)vérkeringésébe, ami meg is határozta későbbi sorsát. 2015-ben jutott fel a harmadik ligába, vagyis ekkortól számíthatjuk profi futballklubnak, azóta tavaly másodszor harcolták ki a másodosztályba kerülést.
Sajnos a Rostock és a Magdeburg is a kiesés ellen küzd a 2. Bundesligában, és sokatmondó a Transfermarkt statisztikája: a 18 résztvevős másodosztályban e két együttes játékoskeretének összértéke a legalacsonyabb.
A 3. Bundesligában, azaz a legalacsonyabb profi osztályban további négy ex-NDK-s klub szerepel. Évtizedekkel ezelőtt ugyancsak az egyik legsikeresebb együttesnek számított a Dynamo Dresden, amely összesen nyolc alkalommal volt az NDK bajnoka, hétszer a kupát is elhódította. Az utolsó pontvadászatban ezüstérmesként zárt a Rostock mögött, és ezzel ő is ott lehetett a történelmi, egyesített Bundesliga rajtjánál – a Hansával ellentétben pár évig meg is kapaszkodott a legjobbak között, de 1995-ben nemcsak hogy kiesett onnan, de licencproblémák miatt a harmadosztályba sorolták vissza. Bár ezt követően a negyedik ligát is megjárták, az elmúlt 20 évben a második és harmadik vonal között ingáztak, most éppen erős középcsapatnak számítanak a 3. Bundesligában.
A sor végén három további keletnémet résztvevő, az Erzgebirge Aue, az FSV Zwickau és a Hallescher FC egyaránt a kiesés, vagyis az amatőr státuszba süllyedés ellen küzd. Mindhárom klub bőven a 20 csapatos mezőny szegényebbik feléhez tartozik.
Végezetül néhány szó az egykor legendásnak számító, sikeres NDK-s együttesekről az alsóbb osztályokból. Tíz bajnoki címével NDK-csúcstartó Berliner FC Dynamo (1966-ig Dynamo Berlin) sok-sok hányattatás után is életben van még, jelenleg a negyedosztályban, a Regionalliga északkeleti csoportjában küzd a feljutásért. Igazi különlegesség, hogy hosszú évek vitája után a DFB a tíz keletnémet aranyat elismerve megadta a jogot a klubnak ahhoz, hogy játékosai az ezzel járó csillagot mindenkor viselhessék a mezükön. (Legalább tíz elsőséggel egyébként a Dynamón kívül csupán a német rekordbajnok Bayern München büszkélkedhet 32 bajnoki címmel.)
A fentieken kívül még négy olyan klub van, amely az egykori NDK-ban bajnoknak mondhatta magát, közülük a Carl-Zeiss Jena, a Rot-Weiß Erfurt és a Chemnitzer FC (az NDK korszakban FC Karl-Marx-Stadt) a negyedik, a Turbine Halle pedig egyenesen a nyolcadik ligában szerepel, míg a BSG Chemie Leipzig már megszűnt.
Összességében megállapítható, hogy Németországban a nyugati országrész, vagyis az egykori NSZK klubjainak erős dominanciája figyelhető meg, a keleti csapatok jóval kevésbé tőkeerősek és sikeresek. A kivételt a jóval az újraegyesítés után alapított, újgazdag RB Leipzig és a különleges érzékkel gazdálkodó, limitált pénzügyi lehetőségeit tudatos játékospolitikájával és remek filozófiájával ellensúlyozó Union Berlin jelenti. Két csapat, nem több – mindez lassan 33 évvel az újragegyesítés után.
