Ismét a csodacsapat ellen lép pályára a Celtic

Ma este 21.15 órától a korábbról elhalasztott Livingston–Celtic összecsapást láthatják a skót futball szerelmesei az ARENA4-en.

A kommentátor Ambrus Tamás lesz.

A címvédő zöld-fehérek helyzete egyre reménytelenebb, szinte már csoda kellene ahhoz, hogy zsinórban tizedszer is megnyerjék a skót bajnokságot.

Neil Lennon gárdája a hétvégén extra tartalékos összeállításban fogadta a Livingstont, hiszen a menedzseren és segítőjén, John Kennedyn kívül az első csapat 13 játékosa is önkéntes karanténban volt Christopher Jullien betegsége miatt. Ettől függetlenül csalódásnak számított az Oroszlánok elleni sovány 0-0, a glasgow-iak ugyanis ezzel harmadik idei bajnokijukon sem tudtak győzni, és továbbra is 21 pont a hátrányuk az éllovas Rangersszel szemben, igaz, három meccsel kevesebbet játszva.


A karanténból fokozatosan térhetnek vissza majd az érintettek, de a Livingston elleni ütközet így is pokoli nehéznek ígérkezik. Szinte hihetetlen, de azóta, hogy David Martindale november végén átvette az együttes irányítását, előbb zsinórban nyolc tétmérkőzést nyert meg az addig jobbára botladozó West Lothian-i alakulat, szombaton a Celtic ellen veszített először pontokat az új szakvezető ténykedése során. Ha a vesztett pontokat nézzük, a Livingston akár még a dobogót is célba veheti, így nyugodtan mondhatjuk, hogy ma 21.15-től rangadót rendeznek a skót élvonalban!