Az elmúlt években hozzászokhattunk ahhoz, hogy a magyar labdarúgó-válogatott keretéhez olyan játékosok is csatlakoztak, akik korábban talán maguk sem gondolták volna, hogy a piros-fehér-zöld színeket fogják képviselni. Willi Orban vagy éppen Callum Styles a nyelvünket ugyan nem beszéli, de felmenőik révén lehetőséget kaptak arra, hogy a mieinknél szerepeljenek, és könnyen elképzelhető, hogy a későbbiekben újabb külföldön született, de magyar származású futballisták kerülnek Marco Rossi, illetve az MLSZ látókörébe.
A különböző európai bajnokságokban jó néhány, magyar gyökerekkel rendelkező játékost találunk. Egy részüknél, ahogy mondani szokták, már elment a hajó, , de vannak olyanok is, akik még nem léptek pályára egyetlen nemzeti csapatban sem (legalábbis tétmeccsen), így elvileg Magyarországot is képviselhetik a jövőben.
A Bundesliga első osztályában körülnézve rögtön a Dárdai fiúk esetével szembesülünk, ami hármuk közül kettejüknél még nyitott kérdést jelent. A 61-szeres magyar válogatott, 2014/15-ben szövetségi kapitányként is ténykedő Dárdai Pál 1997-ben költözött Berlinbe, amikor a Hertha BSC-hez igazolt, és feleségével a német fővárosban építették fel az életüket. Ott született és természetesen a Herthánál is nevelkedett három fiuk, akik közül Márton 2020 óta a felnőtt együttes tagja. Marco Rossi már szívesen kipróbálta volna a nemzeti csapatban, de a védő egyelőre a német utánpótlás-válogatottaknál szerepelt, tavaly ősszel az U21-eseknél debütált. Ennek ellenére még nem kell lemondanunk róla, amennyiben Hansi Flick német szövetségi kapitány 1-2 éven belül nem hívja be a Nationalelf keretébe, megnőhet az esélye, hogy Marci végül piros-fehér-zöldbe öltözik. Ez történt anno Willi Orbannal is, aki miután nem kapott meghívót a németektől (és bár nincs megerősítve, de a lengyelektől is, ahová édesanyja származása révén kerülhetett volna), elfogadta a magyar szövetség invitálását. Ráadásul a Dárdai család magyar kötődése jóval erősebb Magyarországhoz, és talán az édesapa is segíthet a döntésben.
Bátyja, a német korosztályos válogatottakban ugyancsak megforduló, jelenleg Fehérvárott futballozó Palkó viszont novemberben, a görögök elleni barátságos meccsen már debütált is a mieinknél, igaz, végleg csak akkor nyugodhatnánk meg, ha tétmérkőzésen is pályára lépne legalább egyszer magyar színekben. Ami a legkisebb fiút, Bencét illeti, a 17 éves játékos nyár óta a Hertha U19-eseinél szerepel, és szintén német korosztályos válogatott, de a folytatásban nála is megvan az esély, hogy a magyar válogatottat választja.
A másodosztályú St. Paulinál is találunk egy magyar származású játékost. A tavaly az élvonalbeli Mainzban is lehetőséget kapó David Nemeth a határtól nem messze, Burgenland székhelyén, Kismartonban látta meg a napvilágot, de egyelőre semmi jel nem utal arra, hogy a magyar nemzeti együttest válassza. Nyolcszoros osztrák U21-es válogatott, de a nagyokhoz még csak meghívót kapott, a debütálására egyelőre nem került sor. A hírek szerint nem beszéli a nyelvünket sem, de ez Willi Orban esetében sem volt probléma, így nem kellene feltétlenül lemondanunk róla, hiszen egy remek fizikai adottságú, mindössze 22 éves tehetségről van szó.
Ha már burgenlandi születésű futballistákról beszélünk: Patrick Farkas neve is hosszú évek óta kering a magyar szurkolók körében, sőt korábban számos cikket is lehetett olvasni, melyekben az ő „elhappolásáról” értekeztek a kollégák. A felsőőri születésű védő ugyan már nem fiatal, szeptemberben lesz 31 éves, de még mindig szabad, hiszen az osztrákoknál – Nemethhez hasonlóan – csak az U21-es válogatottságig jutott. Pályafutása nagy részében az osztrák Bundesligában szerepelt, előbb a Mattersburgnál, majd 2017-21-ig a Salzburgnál, a legutóbbi idényben pedig a svájci Luzern hátvédje volt. Jelenleg ismét szülőhazája egyik klubját, a TSV Hartberget képviseli.
Angliában Sammie Szmodics, a Blackburn Rovers támadója keltheti fel Marco Rossi érdeklődését. Az ő sztorija is érdekes: Colchesterben, vagyis Angliában született, de az egyik nagymamája ír, az egyik nagypapája pedig magyar, így három nemzeti csapat közül is válogathat. 2021-ben Stephen Kenny, az írek szövetségi kapitánya be is hívta az andorraiak és (milyen a sors…) a magyarok ellen készülő keretbe, de végül egy sérülés miatt nem léphetett pályára, és azóta sem kapott meghívót. Márpedig csatárok tekintetében azért nem állunk olyan jól, így talán még le lehetne csapni rá. A futballista a Peterborough Unitedban 96 meccsen 27, a Roversben eddig 28 mérkőzésen 5 gólt szerzett.
A kora alapján még akár hosszabb távon is bevethető lehetne nálunk az újvidéki Dusan Lalatovics. Bár a neve is elárulja, hogy szerb nemzetiségű, de a nagypapája Budapesten született, így semmi akadálya nem lenne annak, hogy a piros-fehér-zöld színeket képviselje. Ráadásul néhány éve, amikor még a DAC futballistája volt, nyilatkozott is a klub honlapjának, hogy szívesen szerepelne a magyar válogatottban. Csakhogy a 24 éves védekező középpályást hiába tartották tehetségesnek annak idején, sem a dunaszerdahelyieknél, sem 2021/22-ben a szerb FK Rad gárdájánál nem tudta megváltani a világot. A ciprusi másodosztályba szerződött, ahol az Ayia Napát elhagyva január óta az Achyronas Liopetriou tagja.
Huszonhét évesen szintén „elfogadható” korban van Anton Salétros. A középpályás édesapja magyar, de ő maga már Stockholmban született, az AIK együttesénél nevelkedett. Fiatalon, 21 évesen öt mérkőzésen még a magyar NB I-ben is láthattuk, amikor az Újpest kölcsönjátékosa volt. Azóta az orosz Rosztovot és a norvég Sarpsborgot is megjárta, a télen pedig a francia másodosztályú Caen csapatához igazolt. Egyszer már viselhette a svéd nagyválogatott mezét – a 2020. januári, Koszovó elleni találkozó azonban barátságos meccs volt, így Marco Rossi is lecsaphatna rá. Ha a Caen esetleg feljutna a Ligue1-be, még érdekesebbé válhatna a személye, de az együttes egyelőre csak a hatodik helyen áll.
Akad még néhány olyan magyar felmenőkkel rendelkező futballista, aki ugyan elérhető lenne nemzeti csapatunk számára, de kora alapján leszögezhetjük, hogy túl sokáig nem képviselhetné már magas szinten válogatottunkat.
A legnagyobb név talán Paolo Faragòé, aki egész eddigi karrierje során Olaszországban futballozott. Catanzaróban született, februárban töltötte be a 30-at, és a Serie B-s Novarában mutatkozott be a felnőtteknél. Igazán a Szardínián töltött évei során ismerhettük meg, hiszen több mint 100 hivatalos mérkőzésen képviselte a Serie A-ban a Cagliarit, sőt 2021 tavaszán a Bolognában is játszott az élvonalban. A középpályás aztán ismét a második ligában kötött ki, előbb a Leccében játszott, tavaly nyáron pedig Comóba szerződött. Ami a válogatottakat illeti, Faragò olasz korosztályos nemzeti együttesekben, illetve 2015-ben az Universiade-csapatban is szerepelt (sőt aranyérmet szerzett a gárdával), de a Squadra Azzurra közelébe nem tudott férkőzni.
A Lalatovicshoz hasonlóan újvidéki születésű Szilágyi Vlagyimir a napokban töltötte be a 30-at, és az értékét növeli, hogy 2020-ban – holtversenyben – gólkirály lett a szerb Szuperligában. Akkoriban leszögezte azt is, hogy ha a szerb válogatottban nem számolnak vele, akár a magyar nemzeti csapatnál is kiköthet. Nos, déli szomszédainktól azóta sem kapott meghívót, viszont az elmúlt években messze nem megy neki annyira, jelenleg a Mladost Lucani játékosa, de kipróbálta már magát Dél-Koreában is Vietnamban is.
A végén azért érdemes hozzátenni, hogy a következő években is előkerülhetnek olyan játékosok a hazai sajtóban, akikről eddig nem is sejtettük, hogy magyar felmenőik lehetnek, tehát jó eséllyel számíthatunk arra, hogy az ilyen jellegű monitorozásban egyre aktívabb MLSZ további potenciális válogatottjelölteket húz elő a tarsolyból. Hátha akad közöttük majd egy-két igazi csiszolatlan gyémánt is, leginkább olyan, aki közelebb van a 20-as évei elejéhez, mint a végéhez.
