17 év után úgy döntött Jessica Alba és férje, Cash Warren, hogy mégsem veszik annyira komolyan ezt a „míg a halál el nem választ” szöveget, és elválnak. A TMZ arról ír, az okktól egyelőre nem tudni, de valószínűleg már régóta tart a mosolyszünet, ugyanis az elmúlt időszakban mindketten gyűrűik nélkül mutatkoztak a nyilvános eseményeken.
A párnak három közös gyerekei is van: a legnagyobb tizenhat éves, a középső tizenkettő, a legkisebb hét. A pár még 2004-ben ismerkedett meg A fantasztikus négyes forgatásán, ahol Alba főszereplőként, Cash pedig rendezőasszisztensként dolgozott. Tulajdonképpen ez volt az egyetlen pozitív dolog, ami kijött abból a forgatásból, ugyanis a film nagyon rondán elhasalt, bár a képregényfilmek felfutásának idején még így is jó volt egy második részre.
Jessica Alba a házasságában tulajdonképpen teljesen kicsekkolt a celebvilágból: csak kevés filmben tűnt fel, azok sem szóltak túl nagyot, interjúkat is csak nagyon ritkán adott, és úgy általában véve érezhetően inkább a magánéletével foglalkozott. Ha valakinek hiányzott a színésznő, az most akár örülhet is: nem azért, mert mondjuk Hódmezővásárhelyről reális esélye van összejönni vele, hanem azért, mert így akár újra vállalhat komolyabb szerepeket is.