Új sorozatunk főszereplője James Spader színész, aki mindenütt ott van, de keveset tudunk róla. De ki is ez a Spader, aki mindig talpig úriemberként jelenik meg – legalábbis öltözködésileg – a Feketelista főszereplőjeként?
Spader 1960. február 7-én született Bostonban. Szülei tanárok voltak, akik a legjobb magániskolákba íratták be, köztük az andoveri Phillips Academy-be. Az iskola azonban nem különösebben érdekelte, inkább fantáziavilágába menekült, annyira, hogy 17 évesen New Yorkba költözött, hogy inkább színészkedjen. Amíg ott volt, a leendő színészek életét élte, azaz mindenféle munkákat vállalt és a Michael Chekov Színészstúdióban tanulgatta a szakmát. Annak ellenére, hogy csak hobbiként gondolt rá, egy idő után kezdték megtalálni a kisebb szerepek.
Spader Andrew McCarthy vászonba öltözött, elitista legjobb barátjaként vált ismertté az Álmodj rózsaszínt című, rosszul sikerült romantikus tinifilmben. Ezt követően még mélyebbre ásott a kiváltságosok sötét oldalában: a Fagypont alatt című filmben egy gazdag kokaindíler kölyköt alakított, aki arra kényszeríti Robert Downey Jr.-t, hogy legyen prosti, hogy drogot szerezzen. A Próbababa című abszurd romantikus vígjátékban ismét McCarthyval játszott együtt, mint a kevésbbé rossz fej haverja, de a Tőzsdecápákban ismét ellenszenves yuppie lett.
1989-ben Spader karrierjében fordulópontot jelentett, hogy végre nem egy olyan szerepet kapott, amiben csak utálni lehet. Ez pedig Graham Dalton volt Stephen Soderbergh Szex, hazugság, videó című filmjében, amelyért a Cannes-i Filmfesztiválon a legjobb színésznek járó díjat is megkapta. (Andie MacDowellel játszott benne.)
A ’90-es évek elejére bedolgozta magát olyan filmekbe, mint a Hódító PC-ABC, a Halálos barátság, a Gyönyör rabjai, Kétszínű igazság vagy az Álmaim asszonya, bár utóbbi, ami gyakorlatilag az Elemi ösztön koppintása, nem aratott kiugró sikert. Bezzeg a Csillagkapu, ahol a sci-fiben nem várt látványosságként Spader sikeresen mutatta meg különcségének egy másik oldalát, egy egyiptológus kockát alakítva, aki egy párhuzamos dimenzióba keveredik.
Pár felejthető film érkezett, mire sikerült visszaépítenie renoméját, A titkárnő című filmmel. A Sundance Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő film a szerelem, a szex és a hatalom kérdéseit járta körül egy ügyvéd (Spader) és fiatal titkárnője (Maggie Gyllenhaal) szokatlan kapcsolatán keresztül, akit egy elmegyógyintézetből engedtek ki. Bár a díjak oroszlánrészét Gyllenhaal kapta, a film növelte Spader ismertségét is. Hála a filmnek, bekerült az akkor már alig nézett Ügyvédek című sorozatba. Kelley – a producer – egy provokatív, lenyűgöző és egy kicsit furcsa embert akart a tisztességes ügyvédek közé, és Spaderhez fordult, mert azt gondolta, ő képes izgalmas karaktereket megformálni. Ennek köszönhetően, Alan Shore szerepében Spader új életet lehelt a sorozat utolsó évadába, és Emmy-díjat érdemelt ki a drámai sorozat kiemelkedő főszereplőjeként.
Az ügyvédkedés annyira bejött neki, hogy a Boston Legal – Jogi játszmák-ba is meghívták, jött egy újabb Emmy-díj, aztán jött az Office, majd leigazolták a Feketelista főszereplőjének. Innen már csak egy lépés volt, a manapság kötelező szerep, a szuperhősök várva várt folytatásában, a Bosszúállókban alakította Ultron főgonoszt a Bosszúállók: Ultron kora című filmben.
Spader jelenleg New Yorkban él élettársával, Leslie Stefansonnal, a színésznőből lett szobrásszal, akivel a 2003-as az Idegenvadász című filmben ismerkedett meg. Mielőtt Leslie-vel randevúzott volna, a férfi a 63 éves Victoria Spader díszlettervező férje volt, akivel a Szex, hazugság, videó című film forgatásán jöttek össze, majd 17 évig éltek együtt, mielőtt 2003-ban elváltak.
A sorozat premierje hétfőn (szeptember 9.) lesz este nyolctól a TV4-en, majd minden hétköznap 20:00-tól ugyanott.