Három napot töltöttem Barcelonában a fiammal, ami összességében nagy élményt jelentett, ugyanakkor ismét bebizonyosodott, a futball ma már elsősorban üzlet. Meg színház. A szenvedély ugyan nem tűnt el teljesen a Barca híveiből, az ultrák odatették magukat a Getafe elleni bajnokin, ám a frenetikus szurkolás már nem jellemző a Camp Nou népére. A város persze továbbra is érdekes és izgalmas. Az alábbiakban jöjjön a katalán fővárosban eltöltött három nap élményeinek összefoglalója.
Már a Liszt Ferenc repülőtér várójában messziről ki lehetett szúrni, hogy kik lesznek az utastársaink, hiszen komplett családok – anyuka, apuka, gyerekek – érkeztek az FC Barcelona mezében. Aztán a gép fele valóban lelkes Barca-szurkolókkal lett tele, köztük a fiammal, a futballőrült apukákat meg arról is fel lehetett ismerni, hogy a két és fél órás út során ők használták leggyakrabban a mellékhelyiséget. Az El Prat repülőtérről aztán gyorsan megérkeztünk szállodánkhoz, ami cirka négyszáz méterre volt a Camp Noutól. A hotel, akárcsak a repülő, tele volt Barcelona-drukkerrel, nagyon sok külföldi – köztük rengeteg lengyel – turista érkezett a Getafe elleni bajnokira. Lewandowski leigazolása miatt érthető az érdeklődés, ám nem gondoltam volna, hogy ennyien lesznek kíváncsiak honfitársukra Barcelonában. (Igaz, nem mindegyikük volt Barca-drukker, amit bizonyított az is, hogy már bent a stadionban két lengyelt egyenesen a Real Madrid mezében fotózott egy társuk. A biztonság kedvéért persze az alkalmi manökenek a felvételt követően gyorsan levették a fehér királyi dresszt, majd felkapták magukra a semleges színű kabátot. Fő a biztonság.)
A késő esti érkezés után másnap a futball szerelmeseiként első utunk nem vezethetett máshová, mint a szállodánktól 2 perc sétára lévő Camp Nou stadionhoz. Délben érkeztünk, és már akkor zsúfolva volt látogatókkal, vásárlókkal a háromszintes Barca Store, ahol a különböző mezek, sálak, ajándéktárgyak mellett a kivetítőn korábbi mérkőzéseket, nagyszerű gólokat nézhettek az érdeklődők. Mi tagadás, volt mit nézni, hiszen olyan zseniket láthattunk a felvételeken, mint Johan Cruyff, Maradona, Ronaldinho, Romario, Rivaldo, Hriszto Sztoicskov, Michael Laudrup, Xavi, Andres Iniesta és persze a friss világbajnok, Lionel Messi. A változó világban az mindenképpen változatlan, hogy a legnagyobb sztárokkal reklámozzák és hirdetik a klub nagyszerűségét és portékáit, néhány éve még Xavi, Iniesta és Messi volt látható, manapság pedig Pedri, Gavi és Lewandowski virít a legtöbb plakáton. Az pedig mindenképpen komoly büszkeség számunkra, hogy három magyar, Kubala László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán örökre beírta magát az FC Barcelona történelemkönyvébe. Számomra feledhetetlen élmény, hogy a Fradi öregfiúk játékosaként a kilencvenes évek közepén játszhattam a Barcelona old-boys csapatában szereplő, akkor hetvenéves Kubala László ellen (lásd lejjebb). Mindenesetre nem véletlen, hogy a klubhoz élete végéig hűséges Kubala László játéka és népszerűsége miatt bővítették ki a Camp Nout, emlékét az őt ábrázoló szobor is hirdeti az aréna előtt.
Bár a stadionban már a Getafe elleni bajnoki előtti napon is élénk volt a készülődés, mi mégis egy magyar étterem felé vettük az irányt, a Futballárium ugyanis a Barcelonába érkező magyar szurkolók és turisták törzshelye. A szombathelyi születésű Büki Péter és párja, Erika évek óta nagy szeretettel és odaadással vezeti az éttermet, amelynek berendezése futballmúzeummal vetekszik: több mint ezerötszáz nemzeti és klubzászló, sál, dedikált mez látható a mennyezeten és a falakon, a bejáratnál pedig Kubala fotója, továbbá magyarországi szurkolói csoportok feliratai, matricái fogadják a vendégeket. Büki Péter a Futballárium vendégeiről és a Barca-legenda, Iniesta barátságáról: „Elsősorban magyar vendégeink vannak, de sok brit, spanyol, olasz, lengyel vagy cseh szurkoló is betér hozzánk. Az ismertebb vendégeinkkel mindig közös fotót készítünk és aláíratjuk velük az egyik székünket, többen dedikált mezt ajándékoznak nekünk. Köztük Andrés Iniesta, akivel különösen jó barátságot ápolunk. Ő még a stoplis cipőjét is aláírta, itt virít a pult fölött. Örülünk, hogy egyre jobb az étterem híre, egyre több honfitársunk látogat hozzánk, fontos, hogy közel vagyunk a Camp Nouhoz – meccsnapokon nálunk is telt ház van, mozdulni sem lehet a helyiségben. Természetesen mindenekelőtt magyaros ételekkel várjuk a vendégeinket, borban pedig Iniesta nedűjét ajánljuk mindenkinek – a lényeg persze, hogy jól érezze magát mindenki.”
A hangulatra valóban nem lehetett panasz az étteremben, miként másnap a meccs előtt két órával is már özönlött a nép a stadionhoz, ahol élő zene várta a látogatókat. Mert bizony nemcsak szurkolók, hanem sima látogatók is voltak szép számmal, nagyon sok turista jár ugyanis a Barca meccseire – ők az aréna körül több tucat kihelyezett sátorban vásárolhatják meg a klub címerével ellátott zászlót, sálat, jelvényt, tollakat. Meglehetősen gyorsan eljutottunk a helyünkre, a félpályánál remekül beláttuk az egész pályát. Húsz perccel a kezdés előtt még csak fél ház volt, mondtam is a fiamnak, hogy ma nem telik meg a stadion, mire ő nyugalomra intett, s neki lett igaza: amikor útjára indult a labda a Getafe elleni bajnokin, 79 814 néző foglalt helyet a lelátón, ami a stadion átépítése miatt majdnem telt házat jelentett. Három nappal később, a Real Sociedad elleni honi kupamérkőzésen már csak 59 ezren látogattak ki a monumentális létesítménybe – hiába, ennyit számít, hogy hétköznap rendezték a Copa del Rey-nyolcaddöntőt (ami a turistákat már nem érdekelte annyira). Ugyanakkor a Barca ultrái a Getafe elleni bajnokin kitettek magukért, rajtuk nem múlott a hangulat – érdekesség, hogy a néhány száz fős fanatikus hazai tábor közvetlenül a kezdés előtt foglalta csak el megszokott helyét a kapu mögött, onnantól azonban végigénekelték a kilencven percet. Egy sokat látott, folyamatosan doboló Barca-fan mellett az ultratábor két szélén is legalább nyolc dobos fokozta a hangulatot, ám a lelátó népe felől a vártnál kevesebben csatlakoztak, inkább morajlás kísérte a nótázást, ami érthető, hiszen a turisták nem ismerik ezeket a rigmusokat. A Barca végül Pedri góljával egy nullára nyert, és jelzésértékű volt, hogy Messi után ki, vagy kik a Barca-drukkerek új kedvencei, elvégre a bajnokin tömegesen csak az ő nevüket skandálták, azaz Pedriét és Gaviét, a két fiatal tehetségét. Az egyetlen gól dacára összességében érdekes és értékes volt a helyszínen megtapasztalni a Barca szurkolói kultúráját, ami azért messze van a régi hangulattól. Az üzlet és a pénzügyi haszonszerzés ugyanis mindent felülír, ezért ma már inkább színház a Camp Nou, mint oroszlánbarlang. Ettől még a csapat jó, a klub hagyományát ápolják, a város élettel teli – Barcelonába tehát mindig érdemes elutazni.
Találkozás Kubalával Életem egyik meghatározó élménye volt, amikor Barcelonában találkozhattam, a Barca ikonikus egyéniségével, Kubala Lászlóval. Csillag Imre, a Népsport hajdani katalóniai tudósítója rendszeresen arról írt, hogy milyen rajongás veszi körül Kuksit Barcelonában, amit hittünk is, meg nem is. Aztán élőben megtapasztaltuk, hogy minden szava igaz volt a remek újságírónak – sőt, még annál is több. Történt ugyanis, hogy a Ferencváros öregfiúk csapatával a katalán fővárosba érkeztünk a Barca old-boys elleni barátságos mérkőzésre, és a szállodában eleve Kubala fogadott bennünket, majd mindenkit meghívott egy italra. Akkoriban a múzeum és a stadion vasárnap mindig zárva volt, de Kubala László kérésére minden ajtó kinyílt, még a pályát is megnézhettük. Az alkalmazottak szinte hajlongtak Kubala előtt, akit szemmel láthatóan végtelenül tiszteltek, mint ahogy számunkra is kivételes alkalom volt személyesen találkozni vele, sőt, játszani is ellene. A barátságos meccsen ugyanis a közel hetven esztendős Kubala, aki három válogatottban – magyar, csehszlovák és spanyol – is szerepelt, pályára lépett a Barca öregfiúkban ellenünk, s mások mellett a hajdani klasszis balszélső, Francisco Lobo Carrasco is játszott a katalánoknál. A mai világban szinte ritkaság, hogy egy ilyen körülrajongott, világhírű klasszis, akinek szobra ott áll a Camp Nou előtt, mennyire ember tudott maradni, barátságos, kedves személyisége örök emlék marad mindannyiunk számára. Talán elhiszik nekem, hogy amikor legutóbb meséltem Barcelonában, hogy én játszhattam Kubala ellen, csak tátották a szájukat az emberek, többen talán el sem hitték. Nos, ez is bizonyítja, hogy nemcsak pénzt, hanem élményt is érdemes gyűjteni… |
