Az őrült nyári átigazolási szezon nem éreztette hatását Németországban. Mondhatni, csak a szokásos történt a Bundesliga berkein belül: a Bayern München üzleteihez asszisztált a többi egyesület.
A hozzászólóink többsége szerint viszont a bajor klub folytatta a liga szokásos „lerablását”. Érdekesség, hogy a szurkolók rezignált nyugalommal vették tudomásul, amikor a BVB megszerezte a Mönchengladbachtól Marco Reus vagy Thorgan Hazard játékjogát. Miként az sem váltott ki felháborodást, amikor a listavezető Wolfsburg középhátvédje, Marin Pongracic az idény végéig kölcsönszerződés keretében Dortmundba költözött.
Kanyarodjunk vissza a Bayernhez, hiszen az áldozat szerepkörében a Borussia Dortmund helyett ezúttal az RB Leipzig tetszeleg. Ezzel kapcsolatban érdemes azonban néhány tévhitet eloszlatni. A Bayern München üzletpolitikáját lehet szeretni vagy nem szeretni, de alaposan megdolgozott piacvezető pozíciójáért. A hegemónia kiépítésében oroszlánrészt vállalt Uli Hoeness, a klub tiszteletbeli elnöke az Egyesült Államokba járt „tanulmányutakra” 1979-től, hogy az ellesett praktikákkal a tarsolyában a legjobbak közé emelje szeretett csapatát.
A Bayern köré kiépített szórakoztatóipar – nem véletlen kapta később az FC Hollywood nevet az állandó médiafigyelem miatt – kitermelte gazdasági előnyét a többi riválissal szemben.
Az igazsághoz hozzátartozik, a gárda sohasem félt kihasználni „szívóerejét”: a kétezres évek Bayer Leverkusenéből Lúciót, Zé Robertót és Michael Ballackot csábította magához, míg később a Dortmundtól érkezett Mats Hummels (aki valójában Bayern-nevelés), Mario Götze és Robert Lewandowski. A sormintába tökéletesen illeszkedik a Leipzig példája. Minden idők legdrágábban szerződtetett (25 millió euró) vezetőedzője, Julian Nagelsmann mellett Dayot Upamecano és Marcel Sabitzer is Münchenbe tette át a székhelyét idén nyáron.
Utóbbi átigazolása történetünk egyetlen szentimentális megbotlása, már amennyiben nevezhetjük a Bayern-mezben büszkén feszítő kicsi Marcelt a futballromantika egyik megmaradt hírnökének.
Ne legyen kétségünk afelől, hogy Hasan Salihamidzic, az együttes korábbi játékosa és jelenlegi sportigazgatója minden trükköt ellesett Uli Hoenesstől. A bosnyák sportigazgató kétes megítélése – alighanem szerepet játszott Hans-Dieter Flick és Miroslav Klose távozásában – nem romolhat tovább, ezért választja az úgymond tutit, azaz cirka 80 millió eurót sem sajnálva elhozta a tudást Nagelsmann személyében, valamint a szakvezető kedvenceit Lipcséből (arról nem beszélve, hogy az edzői stáb többi tagjáért is fizetett a címvédő).
Uli Hoeness eközben nyugodtan dőlhet hátra, mert a Bundesligában termelődő szellemi javak ismét a rekordbajnoknál összpontosulnak – avagy a gép forog, az alkotó pihen… Szemmel látható, hogy hosszú távon ez a versenyképesség rovására mehet a német élvonalban, de a Bayern aligha áldozza fel a futballromantika oltárán az évtizedek alatt tudatosan felépített előnyét.
