A filmesek is tudják, milyen sokat ad a gyerekek életéhez egy jó tanár

A szerencséseknek volt olyan tanáruk, aki nagy hatást gyakorolt rájuk, terelgette útjukat, meghatározta pályaválasztásukat. Az ilyen pedagógus-karaktert mindenki ismeri, nem csoda hát, hogy számos film is készült róluk, amely bemutatja, hogy mennyivel többet tudnak adni a gyerekeknek a tananyag szakszerű ismertetésénél. Most mutatunk is néhány ilyen alkotást.

A boldoság ára

Lee Daniels szívszorító drámájában Gabourey Sidibe játssza Claireece „Precious” Jones-t, a 16 éves lányt, aki sem írni, sem olvasni nem tud, és akit édesapja és édesanyja – az Oscar-díjas Mo’Nique – folyamatosan bántalmaz. Ám szerencséje lesz, mert egy alternatív iskolába kerül, és egy szimpatikus és szentéletű tanárnő – Paula Patton – szárnyai alá kerül a lány, akiről egyszer azt mondták, hogy reménytelen eset. És persze kiderül, hogy nem reménytelen – de a történet odáig vezető része egymás után tartogatja a sokkoló meglepetéseket.

Veszélyes kölykök

Michel Pfeiffer nem megszokott szerepben jelent meg ebben a filmben. Egy volt tengerészgyalogost alakít, aki egy városi kísérleti programban kap munkát, ahol okos, de alulteljesítő tinédzsereket tanít. Eleinte az unatkozó kölykök megpróbálnak átgázolni rajta, de aztán összeszedi magát, előveszi a benne szunnyadó erős énjét, és szokatlan módszereket talál, hogy kapcsolatba lépjen velük, például félreteszi a tankönyveket, és inkább dalszövegeket elemezget a fiatalokkal.

Csendszimfónia

Bár a zenetanárok ritkán vagányok, Richard Dreyfuss a Csendszimfóniában mutatja meg, mit kapott ő a diákoktól, és fordítva a 30 éves karrierje során. A filmből kiderül, hogy egy elhivatott pedagógus milyen hatást gyakorol generációkra és a közösségre egyaránt. Vigyázat, ez olyan film, ahol az érzelmesebbek biztosan sírni fognak!

Mutasd meg, ki vagy

Ramon Menendez rendező igaz történeten alapuló filmje Jaime Escalante-ról, egy középkorú természettudósról szól, aki otthagyja jól fizető állását, hogy matematikát tanítson egy kelet-londoni körzeti iskolában. Edward James Olmos lubickol Escalante szerepében, aki furcsa motivációs technikáival egy csapat latin-amerikai diákot emel a magasba. A vizsgabizottság tagjai el sem hiszik, hogy nem csalással érték el eredményeiket, annyira kitűnően teljesítenek a teszteken. Valós mese arról, mennyire sokat számít egy jó tanár!

Holt költők társasága

Kihagyhatatlan egy ilyen felsorolásból Peter Weir rendező munkája, amely a tanárfilmek egyik legismertebbike. Robin Williams játssza John Keatinget, egy kamaszfiúkat oktató iskolai angoltanárt, aki szokatlan tanítási módszereivel és az irodalom iránti szenvedélyét igyekszik ráragasztani a diákokra. A fiúk ugyan többnyire középosztálybeli családokból jönnek, de mint tudjuk, ott sincs kolbászból a kerítés. Williams Keatingje pedig megtanítja nekik, hogy az 1950-es évek végén, hogyan kell szembeszálni a konformitással. Érthetetlen, miért nem kapott ezért Williams Oscar-díjat. [1990-ben jelölték rá ugyan, de Daniel Day-Lewis kapta meg, A bal lábam című drámáért – szerk.]

Érvek és életek

Jöjjön egy másik, igaz igaz történeten alapuló film, amelyben Melvin B. Tolson (Denzel Washington) erőfeszítéseit mutatja be a Wiley College-ban, egy metodista főiskolán, ahol fekete gyerekek tanulnak. Tolson vitakultúrára tanítja őket, azzal a céllal, hogy az iskola csapata ugyanolyan felkészülten vághasson neki a versenynek, mint a fehér diákok – ami az amerikai Délen, az 1930-as években egyáltalán nem volt könnyű feladat, és sok nehézséggel kellett szembenéznie. A Wiley-csapat végül olyannyira sikerrel jár, hogy a Harvard Egyetemen rendezett vitán vehetnek részt. Az izgalmas történetet hétfőn este nyolctól lehet megnézni a FILM4-en.