A délutáni Lyon–Metz mérkőzéssel még nem ért véget a heti francia bajnoki programunk, este 20.45-től a Nice és a Rennes összecsapását közvetítjük a NET4+ felületén!
Régóta nem látott lendületben menetel a 2023/24-es bajnoki idényben az OGC Nice, amely ugyan nehezen indította az évet, három döntetlennel, de azóta megállíthatatlan, hat győzelmével, valamint 22 pontjával a bajnoki címvédő Paris Saint-Germain legnagyobb kihívója a bajnokságban.
Pénteki sikerükkel a párizsiak – az idényben először – felléptek a tabella első helyére, azonban a meccshátrányban lévő nizzaiak könnyen visszavehetik a pozíciót, ha a 11. forduló zárómeccsén otthon tartják a három pontot.
Látogatójuk az éppen alsóházas Rennes lesz, amely az elmúlt hetekben mutatott erőtlen produkciója miatt kicsúszott az élmezőnyből, így a tizedik helyen tanyázik 12 pontjával. A piros-feketék október elseje óta nem nyertek bajnokit, azóta kikaptak a PSG-től, a Lorient-tól, valamint hazai környezetben ikszeltek a Strasbourggal.
Nizzában 2020 decembere óta nem nyertek, és vendégként sikerük egyébként sem gyakori az Allianz Riviérában: 2010-től nézve mindössze háromszor távoztak győztesen, a három évvel ezelőtti diadal mellett 2010-ben és 2014-ben.
A ma esti találkozót Fekete Zoltán kommentálja.