15.30-tól folytatódik a német bajnokság 19. fordulója, élőben az ARENA4-en és a NET4+-on!
Ugyan legnagyobb sztárját és házi gólkirályát elvesztette a téli átigazolási piacon az Eintracht Frankfurt, látszólag Omar Marmus nélkül sem jött zavarba. A Borussia Dortmundot úgy verték meg múlt héten 2–0-ra Dino Topmöller tanítványai, hogy az egyiptomi támadó a kispadra sem ült már le – ezzel pedig zsinórban három győzelemnél járnak, idén legyőzték még 1–0-ra a St. Paulit és 4–1-re a Freiburgot.
A harmadik helyen egyelőre biztos előnyt tettek szert a piros-fehérek, a Stuttgarttól és a Leipzigtől is megléptek, a dobogón viszont reálisan nem fognak feljebb kapaszkodni, a második Leverkusentől már a forduló kezdetén öt pontra voltak. A kiesés elől menekülő Hoffenheimet ugyanakkor idegenben is jó eséllyel verhetik el, hiszen a sinsheimiek csak múlt szombaton, a Kiel legyőzésével léptek távolabb a veszélyzónától, lezárva hatmeccses nyeretlenségüket.
Pontok tekintetében kéz a kézben halad a Hoffenheimmel a St. Pauli, a hamburgiak csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előzik meg a szintén 17 pontos riválist. November óta a csapat az egy győzelemre két vereség sormintát követi, egymás után bemutatta háromszor is, múlt heti heidenheimi sikerével pedig megalapozta a negyedik kört, bár a közvetlen rivális Union Berlinnel szemben jó esély mutatkozik ennek megtörésére. A fővárosiak a mögöttünk hagyott 11 fordulóból csak egyszer hagyták el győztesen a pályát, a begyűjthető 33 pontból csak hatot szereztek meg – úgy fest, nagy munka áll még az új edző, Steffen Bamugart előtt.
A vasárnapi Bundesliga-program (ARENA4, NET4+):
15.30: Hoffenheim–Frankfurt
17.30: St. Pauli–Union Berlin