Vannak olyan emberek, akiknek a színjátszás egy munka, és ha befejezték, hazamennek kerítést festeni, keresztszemeset ölteni vagy wellnesskedni. Natasha Lyonne viszont az az alkat, aki mintha szerepekből táplálkozna, film folyna az ereiben és projekteket lélegezne ki. A 44 éves filmkészítő és színésznő a kétezres évek legelején került a reflektorfénybe, de a másodvirágzása szól a legnagyobbat – és most nagyon lendületben van.
Ortodox zsidó családba született New Yorkban, Natasha Bianca Lyonne Braunstein néven – édesanyja Párizsban jött világra, holokauszttúlélő magyar zsidók gyermekeként. 2014-ben egy podcastben így mutatta be származását: „az apai ágam Flatbushból jön [New York Brooklyn városrészének egyik környéke], az anyai Auschwitzból”. Családja a nyolcvanas években Izraelbe költözött, ahol a szülők elváltak, az anya (Ivette Buchinger), lánya és fia pedig visszamentek New Yorkba, az Upper East Side-ra. Egy zsidó magániskolába járt, ahonnan kicsapták, mert füvet árult az osztálytársainak – anyuka erre Miamiba költöztette a családot, ahol Lyonne tovább ugrált az iskolák közt, végül a filmes képzést is veszni hagyva, mert nem volt pénze tandíjra. Aztán mindent megtanult a gyakorlatban.
A kilencvenes évek végén, gyerekszínészként kezdte a pályát, hogy nem különösebben emlékezetes szerepek után 1998-ban játszott a Beverly Hills csóróiban és a Mentsd meg a pom-pomlányt!-ban, amelyek felrakták a térképre. Mindkettőért méltatta a kritika, és bár egyik sem volt kasszasiker, az utóbbi azóta is fontos filmje az LMBTQ-közösségnek, hiszen a közbeszédbe emelte a nemi identitás megváltoztatására irányuló átnevelőtáborokat. 1999-ben jött ki mindkét film, csakúgy, mint az Amerikai pite – ebben egy hangsúlyos epizódszerepet kapott, Jessicát – az egyetlent, aki őszintén megmondja a véleményét mindenkinek, főleg abban a témában, hogy a szexet nem kell túl komolyan venni, viszont álljanak le a szerencsétlenkedéssel.
Ekkoriban már rég egymaga élt, ami nem tekinthető szokatlannak a filmes világban, csakhogy nem is tartotta a kapcsolatot a családjával. „Nem mintha lenne valami őrületes családi háttérsztori. Egyszerűen olyasvalaki vagyok, aki kivonta magát ebből, ítélkezés vagy neheztelés nélkül.” Nem mondhatjuk ki, hogy ezzel összefüggésben, de az ismertsége növekedésével párhuzamosan a lejtőn is megindult: 2001-ben ittas vezetésért tartóztatták le, három évvel később azért, mert a Michael Rapaporttól bérelt lakásában élt „egészségtelen” életmódja (alighanem alkohol és drogok) abban csúcsosodott ki, hogy megfenyegette a szomszédot, meg a szomszéd kutyáját. (Miután Rapaport kidobatta, hosszú cikket írt a történtekről a Jane magazinban, milyen elegáns, nem?) Az esetet követő bírósági meghallgatásait rendre elmulasztotta, így elfogatóparancsot adtak ki ellene.
2005 nyarán a New-York-i Beth Israel Hospital betege lett – öt hónapig kezelték, több okból is, például hepatitis C-fertőzés miatt. Erre az időszakra úgy emlékezett vissza, sokáig állni és beszélni sem tudott, csak feküdt. 2006-ban történt az igazán nagy fordulat, amikor a Caron Alapítvány (drog-és alkoholfüggőket kezelő központ) egyik konzulense segítségével kezébe vette az ügyeit: bíróság elé állt a 2004-es letartóztatása ügyében, végül jó magaviselete miatt nem büntették meg.
„Az érem mindkét oldala megvolt. Tele vagyok élettel, de ugyanakkor hidegen is hagy az egész. Ez nem hullámhegyek-hullámvölgyek kérdése, hanem egy állandó kettőssége az „ó, hát nem csodálatos?”-nak és az „egyébként meg kit érdekel?”-nek – mondta egy interjúban, miután élete ezen nehéz fejezete véget ért. Szinte azonnal forgatni és szerepelni kezdett, filmben és színpadon egyaránt. 2013-tól kapta belőle a legtöbbet a közönség, akkortól szerepelt az Orange Is The New Black című börtönvígjáték-sorozatban. Amint pedig az véget ért (2018-ban), elkészítette a Végtelen matrjoska (Russian Doll) című két évadost Amy Poehlerrel és Leslye Headlanddel, a főszerepben önmagával.
Ebben egy New York-i nőt, Nadia Vulvokovot alakítja fantasztikusan – a 36. születésnapján egy időhurokba kerül, és szépen lassan rájön, hogy ez azért történik, mert rengeteg mindent helyre kell hoznia az életében. Ha valahol, ebben a történetben tényleg önmaga: megküzd a saját önpusztító hajlamaival, feldolgozza rosszul elsült kapcsolatait, kezd valamit magyar zsidó származású családjának terheivel, és közben rettenetesen szórakoztató dolgokat mond a reszelős hangján. Filmbéli és valós karaktere egyszerre hordoz nőies és férfias jegyeket, amivel ő is tisztában van: egy interjúban beszél már arról is, hogy azt érzi, mindig kemény fickókat játszott. „Egész életemben De Nirót koppintottam. Amennyire szeretem Bette Davist, Mae Westet és Gena Rowlandst, annyira azonosultam a Peter Falkokkal, a Joe Pescikkel és a Jimmy Cagney-kell – a fiúkkal. Amikor a Russian Dollt írtam, egyértelműen egy olyan szereplőt láttam, aki tökéletes elegye a feminin és maszkulin vonásoknak.” És jól megírta, három Emmyre jelölték érte.
Az a sorozat véget ért, a legutóbbi nagy munkája pedig a Poker Face, amelyben egy élő hazugságvizsgálót alakít – készül a második évad is. De ezen túl is szerepelt mindenfelé, a Saturday Night Live című műsortól a The Second Best Hospital in the Galaxy című animációs sorozatig, utóbbit az ő produkciós cége készíti, és most mutatták be. A színészeten túl filmkészítőként is sikeres: „Megszállottja vagyok a kutatómunkának. Olvass el annyi könyvet, nézz meg annyi filmet, hallgass annyi zenét, amennyit csak tudsz, hogy valójában megérthesd a történetet, amelyet elmondasz” – fejtette ki munkamódszeréről. „Igazán szeretetek rendezőként annyi információt belezsúfolni egy-egy képkockába, amennyit csak lehet. […] Szerintem megvan a veszélye annak, ha azt mondjuk a jól bevilágított, tökéletes dolgokról, amelyek teljesen értelmesnek tűnnek, hogy ilyen a jó történetmesélés. Lélekölő szégyennel fenyeget, az emberek azt érezhetik tőle, hogy nem jól élik az életüket.”
