A harmadik Derby della Madonnina következik a Szuperkupa-döntők történetében

20.00-tól összecsap az Inter és az AC Milan, amit Magyarországon kizárólag az ARENA4-en és a NET4+ streaming-felületen láthatnak élőben – a stúdiós felvezetést viszont már 19.30-kor elkezdjük!

A futballvilág egyik legérzelmesebb és leghíresebb rivalizálása az Internazionale és az AC Milan közötti, a párharc történetének legújabb fejezetét egy döntőben rendezik meg. A két milánói csapat fennállása során eddig 240 alkalommal találkozott (az örök mérleg az Inter felé billen, amely minden sorozatot nézve 69 döntetlen és 80 vereség mellett 91 győzelemmel áll), az Olasz Szuperkupa döntőjében viszont ez csak a harmadik összecsapásuk lesz.

Először 2011-ben néztek farkasszemet a Supercoppáért, ami akkor a piros-feketék sikerét hozta: a ma már a klub vezetőségében helyet foglaló Zlatan Ibrahimovic és Kevin-Prince Boateng találatára csak Wesley Sneijder tudott válaszolni, alig 70 perc alatt kialakult a 2–1. Aztán összefutottak 2022-ben is, az utolsó „klasszikus Szuperkupában”, vagyis amikor még nem kellett elődöntőt is játszani, hanem alanyi jogon a bajnoki címvédő és a kupagyőztes vett részt a fináléban: a fekete-kékek ezúttal visszavágtak, a Serie A-aranyérmeséhez méltó módon, 3–0-ra pofozták le a nagy ellenfelet.

Edin Dzeko mellett beköszönt Federico Dimarco és Lautaro Martinez is – előbbi már távozott a Giuseppe Mazza Stadionból, de utóbbi kettő jó eséllyel ma is kezdőként bizonyíthat. További párhuzam az akkori és a mostani döntő között, hogy az Inter ezúttal is a Scudetto elhódításával kvalifikált a minitornára – a Rossonerit viszont csak élvonalbeli ezüstje repítette idáig.

Lautaro nem maradt észrevétlen az utolsó Milan elleni Szuperkupa-döntőben (Photo: Getty Images)

A Milan utoljára 2016-ban emelhette magasba a serleget, azóta az említett derbin kívül egyszer döntőzött, 2018-ban – a most az elődöntőben kiejtett – Juventustól kapott ki. A Nerazzurri ezzel szemben zsinórban három megnyert Szuperkupánál jár, a múlt szezonban a Napolit gyűrte le 1–0-ra, 2021-ben pedig a Juvét.

Inzgahi tanítványai elképesztő formában vannak most is, legutóbbi hat tétmeccsüket úgy húzták be, hogy 15 gólt lőttek és egyet sem kaptak – az elődöntőben az Atalanta ellen is sima 2–0-val hengereltek. A túloldalon egy hete volt edzőváltás, a bajnokságban a nyolcadik helyen sínylődő együttes élére Sergio Conceicao érkezett, akinek bár sok ideje nem volt még a kerettel készülni, a bemutatkozása mindenképpen ígéretesre sikerült – ahogy arra fentebb is utaltunk, a Juventust búcsúztatták a négy között, hátrányból felállva.

A döntő kommentátora Boros Tamás lesz, a stúdióból Monoki Lehel műsorvezető, valamint Juhár Tamás és Sebők Vilmos szakértők várják nézőinket.