Koronás magyar címer és egy honfitársunk fotója fogadja a látogatókat a Galatasaray isztambuli uszodájában, ahol a hétvégén a török vízilabda a népszerű helyi klub játékosainak köszönhetően történelmi siker kapujába érkezett. Exkluzív helyszíni beszámoló a Boszporusz partjáról, avagy: ki mondta, hogy a póló csak néhány ország kiváltsága?
„Magyarországról jöttél? Akkor testvérünk vagy, a családunk tagja. Zoltán edző óta minden magyarra így tekintünk”.
Ezzel a fogadtatással szembesültem, amikor a Galatasaray vízilabdacsapatának bázisára, Isztambulba érkeztem. Hogy mit kerestem a legnagyobb török városban? Az Európai Úszószövetség (EA) megbízásából ezúttal a férfi vízilabda Challenger Kupa döntőjének első felvonására utaztam, hogy a szervezet YouTube-csatornáján közvetítsem a sárga-pirosak Triglav Kranj elleni összecsapását.
Persze mi, magyarok talán hajlamosak vagyunk legyinteni egy ilyen párosítás hallatán, mondván milyen kupasorozat lehet az, ahol egy török és egy szlovén együttes játssza a döntőt?
Nos, egy remek kezdeményezésről van szó, az EA (korábbi nevén LEN) ugyanis azon tagországai számára, melyek a rangsorban a legjobb 12-n kívül vannak, létrehozott a Bajnokok Ligája és az Euro Kupa mellé egy harmadik számú szériát, ezzel olyan csapatok is sikerélményhez juthatnak, melyek számára az erősebb riválisok ellen nem sok babér teremhetne.
„A Galatasaray győzelemre született. Egy olyan klubról van szó, amelynek csapatai, bármilyen sportágról is beszélünk, az európai porondon sikert akarnak elérni. Ezért is örültünk nagyon ennek az új sorozatnak.”
Ezt már szakkommentátorom, a korábbi török válogatott és egyben Galata-játékos Orkun Darnel mesélte nekem, aki több szálon is kötődik Magyarországhoz, és beavatott abba is, hogy miért láthatok magyar címert az uszoda egyik falán.
„Zoltán edzőnek köszönhetően” – mondta az egykori kiváló kapus, Gulyás Zoltánra, a magyar edzőlegendára gondolva. Darnel elmondta, hogy honfitársunk a 80-as évek végén érkezett Isztambulba, amikor a Galatasaray még török szinten sem volt jegyzett csapat, gyakorlatilag fiatal, iskolás fiúkból állt a gárda. Gulyás azonban teljesen új alapokra helyezte a sportágat, és 2001-ig, amíg a Galata edzője volt, hatalmas fejlődést ért el, a mai napig nagyon nagy tisztelettel beszélnek róla.
Ő maga is hasonlóan érzett a törökök és a klub iránt, olyannyira, hogy 2015-ben, miután elhunyt, kérésére a hamvait a Márvány-tengerben szórták el. A Galatasaraynál úgy tartják, hogy így mindig velük van, figyel rájuk, és persze büszkén konstatálja, hogy az isztambuliak nemzetközi kupadöntőt játszanak.
Visszatérve Orkun Darnelre, a jelenleg civil munkája mellett a Galata lány utánpótlás-csapatainál szerepet vállaló szakember jó barátságot ápol Vincze Balázzsal, aki a 2000-es években két szezont is eltöltött a Boszporusz partján. Darnel kétszeres Európa-bajnokunkra is meleg szívvel gondol vissza.
A Galatasaray egyébként elképesztő népszerűségnek örvendő egyesület, hasonlóan, mint nálunk a Ferencváros. A labdarúgás, a kosárlabda és a röplabda mellett persze a vízilabda nem annyira népszerű a drukkerek körében, de azért a pólósoknak is van saját fan clubjuk, a Challenger Kupa-döntőn is kitettek magukért, pazar hangulatot teremtettek. Az viszont elég pikáns, hogy a Galatasaray uszodakomplexuma, így a vízilabdások otthona is valójában az ősi rivális Fenerbahçét érintő városrészben, az ázsiai oldalon fekvő Kadıköyben található. Konkrétan néhány méterrel mellettük van a Fener „úszóbirodalma”, ezt firtató kérdésemre azonban Darnel mosolyogva válaszolt: a két klub hívei valóban rossz viszonyt ápolnak egymással, de az úszók és pólósok között soha nem voltak olyan komoly konfliktusok, mint például a focistáknál vagy a kosarasoknál.
Maga a mérkőzés őszinte, elsöprő vízilabdát hozott – a Galata részéről. A törökök az első pillanattól kezdve nekiestek ellenfelüknek, nagy tempót diktáltak, megszórták a kranjiakat, akiknek így az április 27-i, szlovéniai visszavágón legfeljebb a tisztes helytállásra lehet esélyük.
A törökök már novemberben történelmet írtak azzal, hogy a női Challenger Kupa küzdelmeit az İzmir Büyükşehir csapata nyerte, ez volt Törökország első trófeája egy európai kupában. Hatalmas dicsőség lenne nekik, ha a férfiaknál is diadalmaskodnának, és ahogy Darnel fogalmazott:
„Ezzel komoly lépést tennénk felfelé, és a későbbiekben akár a Bajnokok Ligájában vagy az Euro Kupában is figyelemre méltó eredményeket érhetnénk el.”
Valahogy úgy, mint a Szlobodan Nikics vezette elődök a 2012/2013-as szezonban, amikor a Galatasaray nemcsak a BL-csoportkört élte túl, de a Szintyez Kazany legyőzésével bejutott a negyeddöntőbe is. Akkoriban persze Nikicshez hasonló kvalitású légiósok is erősítették az isztambuliakat, de talán egy nemzetközi kupagyőzelem után ismét sikerülhet néhány magasan jegyzett pólóst hozzájuk csábítani.
A vízilabdának pedig nagyon nagy szüksége lenne arra, hogy minél több hasonló bázis jöjjön létre.
