A Loch Ness-i szörny rejtélye alighanem az évezred legnagyobb, egyben legvéletlenebb marketingfogása, amely egy legendából fejlődött azzá, ami ma, és azóta évente legalább 80 millió dollárral gazdagítja a skót gazdaságot. És ehhez nem is kellett más, csak egy látványos helyszín a Skót-felföldön, jó alapsztori és egy rejtélyes főszereplő, aztán minden ment a maga útján.
564 nyarán járunk. Egy szentté avatott bencés apát, bizonyos Szent Kolumba Loch Ness partján [a loch tavat vagy szűk öblöt jelent skótul – szerk.] sétálva hirtelen egy félelmetes fenevadra lesz figyelmes, amint az egy úszó férfi életét akarja kioltani. Az apát bátran közbeavatkozik, és egy odavetett „akkor most haladj vissza!”-mondattal távozásra kényszeríti a szörnyeteget. Kolumba határozott fellépésének (vagy a fenevad gyenge idegrendszerének) köszönhető, hogy az úszó férfi megmenekül, a szörny pedig meghunyászkodva visszamászik a vízbe. Ezt az esetet tartják a Loch Ness-i szörny első feltűnésének. A következőre viszont nagyon sokat kellett várni, Nessie ekkor egy időre visszavett az arcából.
Legközelebb az 1930-as évek elején tűnt fel újra, akkor már elképesztő méretű, sárkányszerű lényként írták le a környékre látogatók, akikből a legenda terjedésével persze egyre több lett. Sokan lettek kíváncsiak a rejtélyes szörnyre, tudni akarták, milyen valójában, de mivel csak keveseknek mutatta meg magát, a legtöbben csupán a fantáziájukra vagy néhány elkészült rajzra hagyatkozhattak. Vagy a leghíresebb fotóra, amelyet 1934-ben egy Robert Kenneth Wilson nevű londoni sebész készített, amikor a Loch Ness melletti elhagyatott út felfedezésére indult. Amikor észrevette a vízből kikandikáló, hosszú nyakú lényt, nyomban lefotózta, és ahogy egy rendes szülő a gyereke fotójával, végigmutogatta az egész városnak. Legalábbis ez volt a hivatalos verzió egy ideig, a ’70-es években azonban kiderült, hogy Robert Kenneth Wilson csak egy megbízott személy volt, akinek a világon semmi köze nem volt a fényképhez.
Igazából egy Marmaduke Wetherell nevű fickó készítette a felvételt, amelyen valójában nem a szörny, sokkal inkább egy játéktengeralattjáróra erősített, fából faragott nyak látható. Marmaduke azonban szeretett volna a háttérben maradni, tekintve, hogy korábban már csúnyán lebukott egy másik Loch Ness-i szörny-ügyben: egyes források szerint plüssvíziló-lábat, mások szerint egy vízilótalp alakú hamutartó-aljat használt arra, hogy nyomokat hagyjon a homokban, bizonyíték gyanánt arra, hogy a szörny kilépett a tóból. Úgy érezte, némiképp veszített a hitelességéből ezután a sztori után, ezért bérelte fel maga helyett a sebészt, aki elég tekintélyes személy volt ahhoz, hogy higgyenek neki. A nevét viszont nem akarta összefüggésbe hozni a felvétellel, amely így egyszerűen csak „A sebész fotója” néven vált ismertté. A London Daily Mail egyébként 100 fontot fizetett neki a faragott nyakú játéktengeralattjárót ábrázoló fényképért.
1979-ben újra elindult egy felfedezőcsapat, akkor két delfint szereltek fel lámpákkal és kis kamerákkal, hogy megtalálják a szörnyet, a terv azonban meghiúsult, miután az egyik delfin elpusztult, még mielőtt a tóba engedték volna. A Természettudományi Múzeum aktái szerint egyébként Fülöp herceget annyira érdekelte a Loch Ness-i szörny, hogy a Királyi Haditengerészet bevonását javasolta a megfoghatatlan lény felkutatásában. (Kérdés, hogy mi lett volna, ha tényleg megtalálják, Nessie-t ugyanis hivatalosan az 1912-es skót állatvédelmi törvény védi, szóval legjobb esetben is vissza kellett volna engedniük a tóba, akárcsak egy pontyot.)
Nem csoda, hogy eddig senki sem akadt a nyomára, a keresési terület ugyanis óriási. A tó nemcsak 36 kilométer hosszú és 1,5 kilométer széles, hanem olyan mély, hogy több vizet tartalmaz, mint a többi walesi és angol tó együttvéve. Ráadásul sötét, mint bűn, a tőzeg ugyanis, amelyet Skócia állandó esőzése rendszeresen a tóba mos, szinte lehetetlenné teszi, hogy 10 centiméternél messzebb lássunk a vízben.
A Loch Ness-i szörnyet mégis sokan látni vélték, több mint ezer észlelést jegyeztek fel az elmúlt 90 évben, ami azt jelenti, hogy évente 11 ember biztosan találkozott vele. Ehhez képest egyetlen épkézláb fénykép sem készült róla soha, pedig a technika mai állása szerint Nessie akár már szelfit is készíthetne magáról.
Ezért csak találgatni lehet, hogy mi is a Loch Ness-i szörny tulajdonképpen, vagy mi az, amit annak hisznek. Született is jó pár verzió erre az évek során. Neil Clark paleontológus véleménye szerint a Loch Ness-i szörnyeteg prototípusa alighanem a ’30-as évek vándorcirkuszaiból elkószált elefántok egyike volt, ezek az állatok ugyanis eléggé szeretnek fürdeni, a vízbe merülve, ormányukat kilógatva pedig pont úgy néznek ki, mint amilyennek a szörnyet elképzelik. Egy másik elképzelés szerint Nessie egy időutazó pleszioszaurusz (nyilván), a legvalószínűbb mégis az, hogy Nessi valójában egy tokhal, egy szibériai viza, amely a legnagyobb édesvízi hal, sokáig él, és 80 éves korára akár az 5,6 métert és a másfél tonnás súlyt is elérheti.
Ezt némiképp cáfolják a kutatások, amelyeket az Otago Egyetem csapata végzett: több mint 200, egy literes mintát vettek a tó mélyebb és sekélyebb részeiről, elemzésük során pedig 500 millió élőlényt és 3000 fajt azonosítottak. A vizsgálat azonban nem talált cápához, harcsához vagy tokhalhoz hasonló genetikai mintákat, így kénytelenek voltak kizárni, hogy a tóban nagy méretű, egzotikus halak élnének. A BBC 2003-ban egy nagyszabású kutatást szponzorált hatszáz szonárral és műholdas támogatással, hogy végül rájöjjenek, a tóban az égvilágon senki sincs. (Nem mindenki gondolja így, a 2005-ös triatlonon Loch Ness-ben is úsznia kellett a résztvevőknek, a szervezők azonban nem mertek kockáztatni, és minden versenyzőt 1 millió fontra biztosítottak, arra az esetre, ha a szörnyeteg megkóstolná őket.)
A Loch Ness-i szörnyről más szkeptikusok úgy gondolják, csak a hegyek tükröződése a tóban, mások a szeizmikus aktivitásban, a tó alatt futó Great Glen törésvonal okozta földrengésekben, vagy az úszó farönkökben hiszik a megoldás kulcsát. Valószínűleg soha nem tudjuk meg, dehát lássuk be, pont az a jó az rejtélyekben, hogy néha nem sikerül megfejteni őket -ez még izgalmasabbá teszi a köréjük fonódó legendát. Ami viszont biztos, hogy szörnykutatás közben szörnyet ugyan nem, de 100 ezer elmerült golflabdát sikerült már találni a Loch Ness-ben, és hát végülis ez is valami. Nem? (A témában ajánljuk a Loch Ness-i forgatás című filmet, amelyet ma este 8 órától láthat a FILM4-en, ne hagyja ki, szórakoztatónak ígérkezik! )
