A Milan után az Inter is kétgólos hátrányból állt fel

Nézze vissza a teljes mérkőzést, vagy rövidített verzióját a NET4+-on!

Az olasz bajnokság 28. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén a listavezető Inter a tökutolsó Monzát fogadta, azaz messzebb nem is helyezkedhetett volna egymástól a tabellán. Az eredményjelző viszont sokáig egészen mást mutatott, a vendégek ugyanis 44 perc alatt kétgólos előnyt dolgoztak ki.

Először egy szemkápráztató akció végén, Dany Mota szemtelenül szép sarkazós passzából az előrehúzódó belső védő, Samuel Birindelli talált be, majd kisvártatva a korábbi kék-fehér játékos, Keita Balde lőtte meg a szezon egyik legnagyobb gólját.

Még a szünet előtt szépített az Inter, Marko Arnautovic fejjel köszönt be közvetlen közelről. A meccset abszolút ledomináló milánóiak a 64. percben Hakan Calhanoglu tűpontos lövésével ki is egyenlítettek, majd alig negyedórával később Carlos Augusto beadását Jorgosz Kiriakopulosz bólintotta saját kapujába – elsőre úgy tűnt, hogy Stefano Turati még épp ki tudta kapni a labdát, a gólvonal-technológia azonban jelzett.

Az Inter 3-2-es győzelmének köszönhetően négy pontra növelte előnyét a Napolival szemben, a Monza pedig kereken tíz pontra van a bennmaradástól.

A vasárnapi Serie A-program:

12.30: Verona-Bologna (MATCH4, NET4+)
15.00: Napoli-Fiorentina (NET4+)
18.00: Empoli-Roma (MATCH4, NET4+)
20.45: Juventus-Atalanta (MATCH4, NET4+)