Hamarosan megjelenik Taylor Swift új lemeze, amelynek címe The Tortured Poets Department lesz. Az utolsó dal a Clara Bow címet viseli. A zenész ismert arról, hogy dalszövegeiben valós személyek történetét énekli meg, írt dalt Elizabeth Taylor és Richard Burton történetéről – a témában mi egy cikkig jutottunk – ez lett a Ready for It, de ott van a The Last Great American Dynasty, ami egy furcsa társasági hölgyről, Rebekah Harkness-ről szól és, aki a most Swift tulajdonában lévő Rhode Island-i kúriában élt.
Bow családja csak azután tudta meg, hogy rokonuk lesz Swift legújabb alanya, miután bejelentette az albumot, a legjobb popalbumnak járó Grammy 2024-es díjátadó beszédének részeként.„Nem tudtuk elhinni. Megdöbbentünk, aztán felébredt bennünk a kíváncsiság, mert a családunkból senkivel sem vették fel a kapcsolatot, és senki sem tudott erről korábban” – mondta Nicole Sisneros, Bow egyik dédunokája a People-nek. Sisneros elmondta, hogy felvette a kapcsolatot Swift kollégáival, kiderítendő, hogy mi késztette a szám megírására, de még nem kapott választ.
De ki volt Clara Bow? – tehetjük fel a kérdést. A válaszból valószínűleg kiderül, miért érezte úgy Swift, hogy meg kell énekelnie őt.
A brooklyni születésű Bow (1905-1965) „az akkoriban ismert legbrutálisabb szegénységben nőtt fel” – írja David Stenn, az 1988-ban megjelent Clara Bow című könyv szerzője. Gyermekkorát bántalmazó apja és az epilepszia miatt pszichózissal diagnosztizált anyja uralta, helyzetéből 1921-ben, 16 évesen talált kiutat, amikor beküldte fényképét a Fame and Fortune magazin pályázatára. Elnyerte a fődíjat, amely megnyitotta előtte a filmezés világát: Bow egyre-másra kapta a szerepeket, egy évtized alatt 57-et. 46 néma- és 11 hangosfilmben játszott.
„Bármely más korban” – mondta Judith Mackrell, a Flappers: Six Women of a Dangerous Generation (Egy veszélyes nemzedék hat nője) című könyvében, „az utcán vagy egy gyárban végezte volna, de a mozi mint tömegipar megjelenése lehetőséget adott neki, hogy újratervezze az életét”.
Bow számos sikeres filmben szerepelt, köztük az 1926-os Mantrapben, az 1927-es Szárnyban, amely az első Oscar-díjas film lett, és az 1929-es The Wild Partyban – az első hangosfilmjében. De a legfontosabb mégis az 1927-es It, Elinor Glyn regényének adaptációja, amelyben Bow Betty Lou-t alakítja, egy eladólányt, aki arról álmodik, hogy elszereti a munkaadóját. A film miatt terjedt el az it girl kifejezés, amelyet a mai napig az olyan vonzó fiatal nőkre használnak, akiről úgy gondolják, hogy mágnesként vonzanak mindenkit a bűvkörükbe, izgalmas személyiségükkel és szexuális csáberejükkel. [Maga a kifejezés egyébként a brit felsőbb körökből származik, a XX. század legelején kezdték el használni – szerk.]
„Ő volt az első amerikai szexszimbólum. A nők olyanok akartak lenni, mint ő, a férfiak pedig vele akartak lenni. Olyan melegség és sebezhetőség áradt belőle, ami mindenki számára vonzó volt.” „A kamera előtt életre kelt” – mondta Mackrell a BBC-nek. „Amikor őt nézed, úgy érzed, mintha valami nagyon spontán dolgot csinálna, és neked játszana, így kapcsolódni tudsz hozzá. Lehet, hogy ez csak egy illúzió, de nagyon erős”.
De a hírnév nyomása rosszul hatott rá. . „A stúdiók halálra dolgoztatták” – mondta Elaine Shepherd, aki 2012-ben a BBC4 dokumentumfilmjét készítette Bowról. „Rengeteg gyógyszert szedett, hogy reggelente fel tudjon kelni, este pedig el tudjon aludni. A producerek megpróbálták őt a lehető legjobban kihasználni, a pletykalapok a legszörnyűbb hazugságokat írták róla, és neki mindezzel egyedül, egy 20-as éveiben járó nőként kellett megbirkóznia. Egyszerűen túl stresszesnek találta az egészet.”
Bow szorongásait csak fokozták a botrányos magánéletéről szóló pletykák, az eljegyzésekről és lánykéréséről szóló hírek, és azon férfiak felsorolása, akik mind őt szerették volna feleségnek. „A filmes világ többi nője körében nem volt túl népszerű” – mondta egyszer Lina Basquette némafilmes kollégája a Guardian szerint. „Társasági jelenléte tabu volt, és ez eléggé butaság volt, mert Isten tudja, Marion Daviesnek és Mary Pickfordnak is volt mit rejtegetnie. Csak ők rejtegették, Clara pedig nem” – tette hozzá.
Bow 28 évesen készítette el utolsó filmjét, az 1933-as Hoop-La-t. Akkoriban azt mondta a sajtónak: „Komoly színésznőként akarok ismert lenni, nem pedig it girlként”. 28 évesen Swift is visszavonult a nyilvánosságtól, miután Kanye Westtel nyilvános összetűzésbe keveredett: a rapper először egy díjátadón fejtette ki az egész világ előtt, hogy Swiftnek nem is kellett volna díjt kapnia, mert azt Beyoncé érdemelte volna meg, majd arról rappelt, hogy „én tettem híressé azt a ribancot”, illetve Famous című dalának videóklipjében meztelenül ábrázolta az énekesnőt, aki ehhez állítása szerint nem járult hozzá. Erre válaszul Kim Kardashian – aki akkor még West felesége volt – nyilvánosságra hozott egy telefonbeszélgetést, amelyben állítólag megengedte Westnek, hogy ribancnak nevezze – erről később kiderült, hogy szerkesztett felvétel volt, és Swifttel eleve nem közöltek minden részletet.
A Time 2023-nak nyilatkozva Swift azt mondta, hogy ez az eset pszichésen tönkretette, elköltözött, nem hagyta el a házát, félt telefonálni, és a legtöbb ismerősével megszakította a kapcsolatot. „Nagyon-nagyon mélyre zuhantam. Azt hittem, hogy az a pillanat, amikor visszavágtam, negatívan fog meghatározni engem egész hátralévő életemre”.
Bowtól eltérően Swift visszatért, nem is akárhogy. „Clara nem volt abban a helyzetben, hogy ezt megtehesse” – mondta korábban Leonard Maltin filmtörténész a Los Angeles Timesnak a visszatérésről. „Nem mintha másoknak nem sikerült volna. Mary Pickfordnak biztosan sikerült. Irányította a karrierjét. De Clara tanulatlan volt, és nem volt sok önbizalma. Bizonyos értelemben áldozat volt, aki csak arra várt, hogy áldozattá váljon.”
Nem sokkal azelőtt, hogy otthagyta volna a showbizniszt, Bow hozzáment Rex Bell színészhez, akivel az 1930-as True to the Navy című filmjük forgatásán ismerkedett meg. Két gyermekük született, és nevadai farmjukon éltek, amíg Bell 1962-ben szívrohamban meg nem halt. Alig három évvel később Bow maga is szívrohamban halt meg, 60 éves korában, Los Angelesben.
Bow öröksége már jóval azelőtt áthatotta a popkultúrát, hogy Swift megzenésítette volna. Liza Minnelli utánozta őt a Kabaréban, és ő szolgált inspirációként Margot Robbie karakterének a Babylonban.
Nem véletlen, hogy Swift látott annyi fantáziát benne, hogy megénekelje.
