A Halászkirály legendája biztosan ott van a kortárs filmművészet remekei közt. Terry Gilliam megható filmje a gyászról, a traumáról és a reményről szól, de ez így túlságosan leegyszerűsítő. Ez nem az a film, amit másfél óra alatt végigdarál az ember, aztán elfelejti, hanem ami dolgozik benne még sokáig. A film inspirációja Robert Johnson pszichoterapeuta He: Understanding Masculine Psychology (1974) című könyvéből eredeztethető, amely a szerző előadásainak gyűjteményét tartalmazza, és amely a Jungi pszichológián keresztül elemzi a Szent Grál történetét, melyet megfeleltet a férfiléleknek. Richard LaGravenese – az író, fogta Szent Grál egyik feldolgozását, New Yorkba helyezte, és azt az alaptörténetet kreálta, hogy két főszereplő keresi a szent tárgyat, eközben pedig szembesülnek önmagukkal és cselekedeteik következményeivel.
Bár kicsit pszichologizálósan hangzik a történet, a háttértudás nélkül is remekül élvezhető filmet tettek le az asztalra a készítők. Jack Lucas ( Jeff Bridges) híres rádiós műsorvezető, aki megfelelően beképzelt és cinikus, aki bárkit bármikor letorkol és megaláz. A tanácsát megszívlelve egy rendszeres betelefonáló öngyilkosságot követ el egy puccos manhattani étteremben, számos más embert magával rántva a halálba. Három évvel később Jack egy videótékában dolgozik, amelynek tulajdonosa (új) barátnője, Anne (Mercedes Ruehl, aki Oscar-díjat kapott ezért a szerepért), és ideje nagy részét azzal tölti, hogy berúg. Egy éjszaka megtámadják és majdnem elevenen elégetik, de az utolsó pillanatban megmenti Parry (Williams), egy hajléktalan férfi, aki bár igen kedves és aranyos, a mentális problémái tagadhatatlanok. Mondhatni, az élet megtiporta.
Aztán az is kiderül, hogy Parry korábban Henry Sagan névre hallgatott, és egyetemi tanár volt, aki katatón állapotba került, miután szemtanúja volt annak, hogy a feleségét a szeme láttára gyilkolták meg… egy puccos manhattani étteremben. Parryt szörnyű látomások gyötrik, amelyekben egy lóháton érkező Vörös Lovag üldözi, emellett megszállottja lett a Halászkirály történetének és a Szent Grál keresésének.
És miközben Parry meg van győződve arról, hogy Jack az a személy, akinek át kell adnia neki a Szent Grált (egy híres építész tulajdonában lévő trófeát), ami viszont segíteni fog neki a gyógyulásban, Jacket óriási bűntudat gyötri, mivel kulcsszerepet játszott Parry feleségének halálában. Hogy saját szenvedését enyhítse és lelkiismeretét megnyugtassa, az egykori rádiós úgy dönt, hogy segít megzavarodott ismerősének azzal, hogy összehozza egy nővel, akibe belezúgott, mit sem sejtve arról, hogy Parrynek valójában nem erre van szüksége tőle. És itt lehet elkezdeni dobálózni vele, hogy mit jelentenek a szimbólumok, ki a Vörös Lovag, mit jelent a Szent Grál, és mi a szerepe Jacknek Parry történetében, aki folyamatosan küzd a felesége halála által kiváltott traumával. Eközben Jack a lelkiismeretfurdalással küzd, a szégyennel, és a tragédiával, amit az ő szavai okoztak,és bár Parry elmondja neki, mit jelentene számára a gyógyulás, Jack dafke úgy csinálja, ahogy ő elképzelte. Úgy tűnik, még szüksége van némi önismereti munkára.
Jack viszont, akárcsak Parry, elvesztette a régi életét, és küzd, hogy megtalálja, ki is ő valójában. Bár a körülményei megváltoztak, az egykori rádiós nárcizmusa megmaradt. Úgy bánik a barátnőjével, mintha nem is lenne fontos számára, lenézi a vendégeit, és csak azután dönt úgy, hogy odafigyel a férfira, miután rájött, hogy ő maga is szerepet játszott Parry drámájában. A késztetés, hogy segítsen megmentőjének, nem önzetlenségből fakad, hanem inkább abból, hogy megszabaduljon a szégyentől, amely azzal fenyeget, hogy teljesen felőrli őt. Ahhoz, hogy Jack valóban megváltozzon, önzetlenül kell cselekednie, de nem maga miatt. Ez meg, mint tudjuk, neki igen nehezen megy.
Gilliam zseniálisan ábrázolja főszereplőit, akik váltogatják a két szerepet, és segítik egymást a gyógyulásban. Ez a folyamat pedig a kapcsolódásról szól. Ez az, ami lehetővé teszi Jack számára, hogy levetkőzze cinikus, önző személyiségét, és megtapasztalja, milyen jó lehet a megnyílás. A kapcsolat az, ami lehetővé teszi Parry számára, hogy egy másik ember valóban lássa, meghallgassa és érezze, és ezt követően meggyógyuljon.
Ha ez még nem riasztott el mindenkit a film megnézésétől – ami hangsúlyozom, igen jó – akkor elmesélem, hogy Terry Gilliam, a rendező 1990-ben a Los Angeles Timesnak nyilatkozta, hogy miután Robin Williams megkapta Parry szerepét, megbeszélte vele, hogy ki legyen a partnere. A filmrendező ragaszkodott hozzá, hogy Jacket ne egy vicces ember játssza – és a szerepet Jeff Bridges kapta. A két színész tökéletesen kiegészítette egymást. Szokásához híven Williams (aki az Oscar-díj átadón a legjobb színésznek járó elismerést kapta) csodálatosan tudott improvizálni, de mindig ügyelt arra, hogy ellenőrizze, nem ment-e túl messzire. Gilliam beszélt arról a jelenetről, amelyben a Vörös Lovag üldözi Parry-t az utcákon, és arról, hogy Williams sosem volt elégedett, mindig egy újabb felvételt akart csinálni, folyamatosan mélyebbre merült a szerepben, és hagyta, hogy teljesen megőrüljön. A filmet, amit írhatnék nagybetűvel is, szóval A FILMET január 28-án, 00:05-kor keresse a FILM4-en.
