A szerelem jön, ha jönni akar, akkor is, ha küzdünk ellene

A romantikus filmek klasszikus visszatérő témája, hogy vajon rátalálhat-e a szerelem azokra is, akik kézzel-lábbal tiltakoznak ellene, és ha igen, mégis mit tudnak kezdeni ezzel az élethelyzettel, pláne ha az a terveikkel véletlenül sincs összhangban.  Callie, egy sikeres cateringcég tulajdonosa pontosan ebben van épp: élvezi az egyedüllét szabadságát, és kicsit sem vágyik arra, hogy elköteleződjön valaki mellett, még úgy sem, hogy a családja napi szinten vegzálja ezzel. Ám amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve eljátssza, hogy bepasizott, természetesen minden a feje tetejére áll.

A történet kezdetén Callie a közelgő 35. születésnapjára készül, szülei pedig megragadják az alkalmat, hogy mielőtt betöltené ezt a matuzsálemi kort, férjet szerezzenek neki, nehogy a végén egyedül, kilenc macskával az ölében aszalódjon meg egy csendes, pókhálós sarokban. Ehhez persze pasira is szükség van, ezért egy vakrandit szerveznek a lányuknak, ami nyilván pont úgy alakul, ahogy arra számítani lehet, vagyis rosszul. Főhősünk ezután, ahelyett, hogy a kardjába dőlne, inkább elmegy bulizni a bátyjával, Kyle-lal. Egy bárba mennek, ahol találkoznak a férfi egyik barátjával, Willel, akivel Callie hamar megtalálja a közös hangot, ugyanis a váratlanul szívdöglesztő fiatalemberről kiderül, hogy ugyanazt az életet éli, mint ő, és ezen semmiképp sem tervez változtatni.

És hát ennek tudatában ki lenne nála alkalmasabb arra, hogy segítsen megvalósítani Callie hirtelen jött ötletét, miszerint játsszák el a család előtt, hogy ők bizony egy párt alkotnak, hátha végre befogják a szájukat, és békén hagyják őt? Senki, és ezt Will is tudja, ezért belemegy a dologba, miközben persze az is eléggé motiválja, hogy Callie cserébe ingyen kaját ígér neki a cateringes cégéből. A terv tökéletesnek tűnik, csakhogy akad egy kis bökkenő: a kamukapcsolat szép lassan önálló életre kel.

A klasszikus romkom-elemekkel telepakolt történet ügyesen játszik el azzal a gondolattal, hogy a modern randizás világában milyen nehéz megfelelni saját magunk és a környezetünk igényeinek egyszerre, és hogy bizony a szerelem nem feltétlenül ott és akkor érkezik az ember életébe, amikor várja. Vagy pont, hogy nem várja. A Szülinapi románc című film kiváló szórakozás lesz minden romantikakedvelőnek, ugyanis a főszereplők szerethető karakterei és a köztük elhangzó frappáns dialógusok garantálják, hogy ne csak a jól ismert kliséket kapjuk, hanem egy friss, üde történetet is, amely szórakoztató módon, mégis finoman forgatja ki a randizás íratlan szabályait. A filmet megtekintheti vasárnap este 9 órakor a STORY4-en.