Napok óta tűz pusztít Los Angeles környékén, már több mint 100 ezer embert evakuáltak a térségből. Az oltást a szél is nehezíti. A Pacific Palisadesben, a Santa Monica-hegység és a Csendes-óceán közötti gazdag negyedben keletkezett tűz több mint 4775 hektárra nőtt, és ennek következtében számos hollywoodi sztárnak kellett elhagynia az otthonát. A közösségi médiában számos híresség, például Diane Warren, Jamie Lee Curtis, Cameron Mathison és Mandy Moore is jelezték, hogy nem sérültek meg, ám vannak néhányan, akiknek az egész háza odaveszett.
Ott van rögtön Diane Warren és Cameron Mathison, akik azt mondták, hogy elvesztették otthonukat a tűzvészben. A TMZ tájékoztatása szerint olyan sztárok otthonai semmisültek meg, mint Adam Brody és Leighton Meester, valamint Anna Faris. Mandy Moore énekes- és színésznő egészen drámai sorokat írt: „Szeretlek, Altadena. Hálás vagyok, hogy a családom és a háziállataim tegnap este el tudtak menni, mielőtt túl késő lett volna (és végtelenül hálás vagyok a barátaimnak, hogy befogadtak minket, ruhákat és takarókat hoztak nekünk). Őszintén szólva sokkot kaptam és zsibbadt vagyok mindazok miatt, akik sokat elvesztettek, beleértve a családomat is” – osztotta meg Moore az Instagramon. „A gyermekeim iskolája eltűnt. A kedvenc éttermeinket a földdel tették egyenlővé. Sok barátunk és szerettünk is elvesztette mindenét. A közösségünk összetört, de itt leszünk, hogy együtt újjáépítsük. Szeretettel küldök minden érintettnek és a frontvonalakon dolgozónak, akik megpróbálják kézben tartani a helyzetet.”
Billy Crystal megerősítette, hogy leégett a Pacific Palisades-i családi ház, amelyet feleségével, Janice-szel és két lányukkal közösen laktak: „Szavakkal nem lehet leírni a pusztítás mértékét, amelynek tanúi vagyunk és amelyet átélünk. Együttérzünk azokkal, akik szintén elvesztették otthonaikat és üzleteiket ebben a tragédiában” – mondta a színész nyilatkozatában. „1979 óta éltünk otthonunkban Janice-szel együtt. Itt neveltük fel gyermekeinket és unokáinkat. A házunk minden négyzetcentiméterét szeretet töltötte meg. Gyönyörű emlékek, amelyeket nem lehet elvenni. Természetesen összetört a szívünk, de gyermekeink és barátaink szeretetével túljutunk ezen. Imádkozunk a tűzoltók és az elsősegélynyújtók biztonságáért. A Pacific Palisades egy csodálatos emberekből álló, rugalmas közösség, és tudjuk, hogy idővel újra régi fényében fog ragyogni. Ez az otthonunk.”
Paris Hilton malibui tengerparti háza is megsemmisült a tűzben, amit élőben nézett végig. Spencer Patt műsorvezető háza is leégett, sőt a szüleiét is megsemmísitette a tűzvész. Adam Brody 6,5 millió dolláros otthona – amely öt hálószobával, hat fürdőszobával és gyönyörű kilátással az óceánra büszkélkedhetett – szintén leégett.
Harrison Ford pedig a rendőrök segítségét kérte, hogy eljuthasson otthonához, és megnézhesse, hogy nem lett-e a tűz áldozata. A jó hír, hogy nem. Maria Shriver pedig videót osztott meg a tűz által okozott pusztításról, amely a szomszédságában pusztított. „Szívszorító, pusztító, hihetetlenül. Minden eltűnt” – írta Kalifornia egykori first ladyje, aki korábban Arnold Schwarzenegger exkormányzó felesége volt. „A környékünk, az éttermeink. Minden barátunk elvesztett mindent. Minket evakuáltak, biztonságban vagyunk. De az emberek mindent elvesztettek.”
A tűz amerikai idő szerint január 8-án este elérte a Hollywood Hills-i Runyon Canyon környékét, több mint 20 hektárra terjedt ki. Kötelező evakuálási parancsot adtak ki a nyugaton a Laurel Canyon Boulevard, északon a Mulholland Drive, keleten a 101-es autópálya, délen pedig a Hollywood Boulevard által határolt területre. A tűzeset nagyságát jelzi, hogy öten meghaltak, 1,5 millió ember maradt áram nélkül, és 100.000 embert evakuáltak. Joe Biden elnök, aki szerdán meghosszabbította Los Angeles-i útját, hogy meglátogassa az elsősegélynyújtókat és az érintetteket, súlyos katasztrófának nyilvánította a tüzeket, és együttérzését fejezte ki az áldozatokkal.
Vajna Tímea viszont itthon érezheti magát, hisz az Amerikába áttelepült üzletasszony Reels videóban osztotta meg, hogy mennyire elégedetlen az amerikai infrastruktúrával. „Inratstruktúra hiánya, nincs víznyomás, ezeréves elektromos kábelek, nincs elég tűzoltó, nem költenek eleget a tűz megelőzésre. Kérdés: mire fizetjük a magas adókat?” – tette fel a vélhetően költőinek szánt kérdést. Vajna a sajtóhírek szerint 2023-ban vásárolt egy Beverly Hills-i 8,9 millió dolláros házikót magának. Ezt a részt nem fenyegeti egyelőre a tűz.
Sarah Michelle Gellar csatlakozott a kesergőkhőz, story-jában arról írt, mennyire probléma, hogy mindenkit evakuálnak, ezért dugó lesz, és nem vezénylik ki a rendőröket, hogy segítsenek. Biztos, ami biztos, ő még a Los Angeles-i polgármestert is megjelölte, hogy biztosan intézkedjen. Reméljük, azóta sikerült elhagynia a térséget.
Hogy a történet végére jöjjön valami hollywoodiasan biztató, egy, a tűzesetről beszámoló riporter csirkéket mentett ki a lángok közül.