A Tottenhammel játszik a Liverpool a Ligakupa elődöntőjében

A labdarúgó Angol Ligakupa csütörtöki negyeddöntőit követően már meg is tartották a legjobb négy csapat között a sorsolást.

A bajnokságban listavezető, Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool a Manchester Unitedet búcsúztató Tottenham Hotspur csapatával találkozik, míg a másik ágon az Arsenal és a Newcastle United mérkőzik meg egymással.

Érdekesség, hogy a bajnokságban a Tottenham ebben a fordulóban éppen az éllovas Liverpoolt fogadja, azaz a két csapat rövid időn belül háromszor is találkozik egymással, a Ligakupa elődöntője ugyanis oda-visszavágós, a párharcok első mérkőzését a január 6. héten rendezik, a visszavágókat pedig egy hónappal később.

Az angol Ligakupa mérkőzéseit a Network4 sportcsatornáin közvetítjük élőben.