Annyira helyes vígjátékok mentek a mozikban a kétezres évek elején! Az évtized végére persze ez a műfaj is erősen lesilányult, de volt ez a hőskorszak, amiben különösebben mély mondanivaló sem kellett ahhoz, hogy egy filmet szeressen a közönség, és évtizedekkel később is mosolyogva gondoljon vissza rá. A Hirtelen 30, amit 2004-ben mutattak be, és amelyet február 23-án, 13:00-tól láthat a TV4-en, pont beleesik ebbe a kategóriába: nem akar nagyokat mondani az életről és a világról, csak szórakoztat bő másfél órában.
A történet főszereplője Jenna Rink, aki 13 éves, és elkeseredetten próbál menő lenni, hátha akkor majd barátkoznak vele azok, akikért odavan. Szervez magának egy születésnapi bulit, ami viszont annyira rosszul sikerül, hogy minden reményét abba veti, felnő, és akkor majd aztán jól megmutatja, hogy milyen szuper élete lesz! A megmutatás nem is várat magára sokat, mert Jenna aznap éjjel kamaszként válik varázslat alanyává, és 17 évvel idősebben ébred. (Itt hívnám fel a figyelmet a spoiler-csimborasszó címadásra, ami nem a magyar fordítás sajátossága: eredetileg is az a film címe, hogy 13 Going On 30, vagyis 13-ból 30, és még jó, hogy nem egy műveletnek sikerült lefordítani. De nagyjából olyan így, mintha mondjuk a Hamletet Hát itt aztán mindenki jól meg fogja szívni címmel nézhetnénk meg, az összes Hallmark-romantikust pedig az Utálják egymást, de szerelmesek lesznek megjelöléssel kínálná a tévéújság.)
Szóval Jenna (Jennifer Garner) hirtelen harminc lesz, ami eleve az öregedés ijesztő üteme, ráadásul nem emlékszik arra, hogy mi történt vele a pokoli születésnap óta, szóval érthető, hogy kicsit zavartan áll a dolgokhoz. Nincs mit tenni, feltérképezi új életét, amelyről kiderül, hogy pont valami olyasmi, mint amire gyerekként vágyott. Szakmájában sikeres, a kamaszkori kedvenc divatlapját szerkeszti, őrült jó a ruhatára, és nagyon helyes férfiak sündörögnek körülötte.
Sajnos viszont arra is rá kell ébrednie, hogy mindez nem elég a boldogsághoz: családjától elhidegült, barátai nem nagyon vannak, a kollégái egy része kifejezetten megvetően nyilatkozik róla, és még Mattie-vel, a gyerekkori bizalmasával (felnőtt változat: Mark Ruffalo) sem maradt tartós a kapcsolatuk, egyszerűen azért, mert Jenna egy elég idegesítő csaj lett már a gimiben, és nem lógtak együtt többet. Történetesen Lucy (Judy Greer), vagyis az a nő, aki gyerekkori ellenségéből lett, viszont az élete stabil szereplője, innen el is indul egy ármányos szál, amit most nem fogok lelőni.
Több olyan vígjáték készült az idők során, amely felnőtt-testbe zárt kamaszok kalandjait követi, és azt hiszem, attól tud jó lenni ez a műfaj, hogy eljátszik a gyereklét más nézőpontjából adódó lehetőségekkel. Mert egy menet közben sok mindenbe belefásult felnőtt nem gondolkozik mondjuk azon, hogy tényleg van-e értelme felvenni egy baromi kényelmetlen, viszont csipkés bugyit, ugyanakkor nem is engedi el annyira könnyen annak lehetőségét, hogy helyrehozza a kapcsolatát valakivel, akit mindenkinél fontosabbnak érez az életében, mert csak. Kis görbe tükörbe nézés, kis életjobbító motiváció.
Ebben a filmben ráadásul nagyon jó színészeket választottak a főbb szerepekre: Jennifer Garner tényleg harminc körül volt a forgatás idején, és meggyőzően alakítja a kicsit naiv, kicsit riadt, kicsit gyereklányos Jennát. Mark Ruffalo Mattie-je nem egy négydimenziós karakter, de Ruffalo gondolkodás nélkül is tökéletesen tudja hozni az ilyen csokitekintetű, mackómeleg fazonokat, Judy Greer pedig annyira jó karakterszínész, hogy ha az ármányos, magát legjobbarinőnek kiadó Lucyt úgy kellett volna eljátszania, hogy menet közben cimbalmozik, valószínűleg azt is megoldotta volna.
