Steve Buscemit egy paraszthajszál választja el attól, hogy pontosan úgy nézzen ki, mint a karizmatikusan jóképű Bill Skarsgard, mégis a legtöbbször úgy hivatkoznak rá, mint a világ egyik legcsúnyább színészére. Tény, hogy nemigen felel meg a mindenkori szépségideálnak, és a filmjeiben sem a tipikus „szőke herceg fehér lovon”-karaktert hozza, sokkal inkább a béna, szerencsétlen, elesett, gyáva, gonosz, ravaszdi szélhámosokét, de talán pont ezekben rejlik az az erő, ami mégis annyira szerethetővé teszi őt.
Ezekben a szerepekben ugyanis pont olyan, mint egy hétköznapi emberi lény a maga gyarló hülyeségeivel. Legtöbbször a társadalom peremére szorult, kitaszított, kigúnyolt, furcsa, szeretetlen figurákat formál meg, akik kétségbeesett erőfeszítéseket tesznek azért, hogy megfeleljenek és elfogadják őket abban a közegben, amiben éppen vannak. Ezek a tulajdonságok meg nyilvánvalóan idegesítővé és szánalmassá teszik, ugyanakkor a körülmények alakulása és a helyzetekre adott reakciói kiváltanak egyfajta ellentmondásos együttérzést az emberből, pont úgy, mintha a való életben találkoznánk vele. Ezekkel az érzésekkel pedig sokkal könnyebb azonosulni vele és kapcsolódni hozzá, mintha pusztán csak egy egysíkúan jóképű arc lenne, háttértörténet és traumák nélkül.
Buscemi tipikusan az a színész, aki a genyó szépfiún kívül bármilyen (akár szélsőséges) karakterbe képes hitelesen belehelyezkedni, és komfortosan mozogni benne. Aki kusza fogazatával, több irányba néző, dülledt szemeivel és csontos, alacsony termetével ágyaz meg a tehetségének, kihasználja, sőt, használja a külsejét, a néző pedig örül, hogy amit lát, az őszinte. (Plasztikai műtétek, drága fogászati kezelések és hajbeültetések nélkül is lehet valaki sikeres Hollywoodban? Hm.)
Ráadásul, amiben Buscemi játszik, abból jó esetben kultfilm lesz. De minimum szórakoztató. Most komolyan, ha nem ő játssza el a Kutyaszorítóban sunyi Mr. Pinkét, vagy a szerencsétlen szélhámos Carl Showaltert a Fargóban, akkor ki? Ki lett volna jobb Donny A nagy Lebowskiban? George Clooney? Vagy Brad Pitt? Na ugye.
Tehetségén és külsején kívül egyébként a színész személyisége is formálja a közvélemény róla kialkotott képét. Kollégái többször nyilatkozták már, hogy baromi jó együtt dolgozni vele, mert alázatos, kedves és együttműködő. Meg szorgalmas, vicces (mi kell még?), önfeláldozó és bátor. Dolgozott csaposként, fagylaltos teherautót vezetett, stand-up comedy-vel próbálkozott, és (amire a legbüszkébb) 1980-1984 között hivatásos tűzoltó volt New Yorkban.
A 9/11-es terrortámadás után aztán egy időre vissza is tért a szakmához, önkéntesként tűzoltókat keresett a törmelékek között, de a 2012-es Sandy hurrikán utáni takarítási munkálatokban is részt vett. Akikkel együtt dolgozott, rendkívül szerény, kissé bizonytalan, visszahúzódó emberként írták le a színészt. (Ezzel a ténnyel pedig eléggé összecseng, hogy többször szerepelt már Hollywood legszimpatikusabb színészeinek listáján).
Az az unásig hajtogatott klisé, hogy a szépség belülről fakad, Steve Buscemi esetében bátran alkalmazható: a színész érdekes, visszafogott, kedves, szórakoztató és izgalmas személyisége mellett már a külseje sem tűnik olyan zordnak, mint elsőre. Sőt, ha sokáig nézzük, még bele is szerethetünk.
Egyébként nálunk a FILM4-en láthatja a színészt a Bárbajnokok című filmben, legközelebb május 26-án, vasárnap, 20:00-kor. Buscemi egy kétségbeesett, a világban és a szerelemben mélységesen csalódott férfit játszik, aki egy kocsmában, a múlton rágódva, fura figurák társaságában próbál értelmet találni az életének. A filmet főszerepli és ő maga is rendezte.
