Stig Björkman figyelemre méltó 2015-ös dokumentumfilmje, az Ingrid Bergman: In Her Own Words egy nagy hollywoodi filmcsillagról szól. A legendás svéd színész története, aki három Oscar-díjat nyert, öt nyelven játszott, hat évtizeden át, hat ország filmjeiben szerepelt, színházi karriert futott be, meghódította a televíziót, és emellett háromszor ment férjhez, túlélt egy hírhedt botrányt, és négy gyermeket szült.
Ingrid Bergman 1915-ben született Stockholmban. Svéd édesapja, Justus, aki művész és lelkes fotós volt, és német édesanyja, Friedel már születése előtt elvesztette két kisgyermekét. Bergman a svéd királyi család egyik hercegnőjéről kapta a nevét. Mindössze kétéves volt, amikor meghalt az édesanyja, és ennak következményei egész életét végigkísérték. Bergman apja egész gyermekkorában folyamatosan fényképezte és filmezte egyetlen gyermekét, és a fiatal Ingrid, aki már akkor is szeretett táncolni, hamarosan otthonosan mozgott a kamera előtt. 1929-ben, amikor Bergman 13 éves volt, apja gyomorrákban meghalt, a lány pedig a rokonokhoz került.
15 évesen kapta első feladatát egy filmstúdióban, statisztaként. A munka nagyon megfogta, elvarázsolta a filmstúdiók világa, és innentől kezdve egy célja volt: hogy színésznő legyen. Az 1930-as évek elején Svédországban a filmipar szárnyalt, még akkor is, ha Greta Garbo addigra már sehol nem volt. Bergman türelmetlenül vágyott arra, hogy részese lehessen ennek a világnak, és miközben a Királyi Színházi Iskolában tanult, szívességet kért virágárus nagybátyjától, Gunnartól. Az egyik vásárlója az egykori színész és valamikori rendező, Karin Swanström volt, a Svéd Filmstúdió akkori művészeti vezetője volt. Gunnar rábeszélte Swanströmöt, hogy hívja be Bergmant egy meghallgatásra, hátha beválik.
Az első szerep Az óváros grófjában érkezett meg számára. Ez egy vígjáték, és Bergman egy szobalányt alakít, akinek egy titokzatos férfi udvarol. Bár a kritikák dicsérték, ő csak azt jegyezte meg belőlük, hogy robosztusnak titulálták – hát persze, hisz 180 centi volt.
Hamarosan Bergman napi 75 svéd koronáért szerződött a Swedish Filmshez, azzal a bónusszal – ami egy 19 éves lány számára talán különösen fontos volt -, hogy megtarthatta az összes ruhát, amit a filmjeiben viselt. Hamarosan sztár lett Svédországban. 1936-ban elkészítette azt a filmet, amely végül eljuttatta Hollywoodba: ez volt az Intermezzo. Ebben a filmben Bergman egy Anita nevű zongoratanárnőt alakít, aki beleszeret tanítványa nős apjába, egy koncerthegedűsbe. Egyszerre kislányos és szenvedélyes – a kritikák szerint, ráadásul jó volt a forgatókönyv is, szóval Bergman a csúcsra ért. Már válogathatott a szerepekben, és el is vállalta az A Woman’s Face című filmet (amiből három évvel a megjelenése után George Cukor készített amerikai remake-et). Ebben egy eltorzult arcú nőt játszik, Bergman elegáns testtartással, sminkkel elváltoztatott arccal is fájdalmas és hátborzongató alakítást nyújtott a beszámolók szerint. (Itt meg is nézheti eredetiben, angol felirattal.)
1938 tavaszán, friss házasként (férje Petter Lindström lett) Pia lányával várandósan, szerződést kötött az UFA-val, a legnagyobb német stúdióval. Ha Bergman naiv volt is a németországi politikai helyzetet illetően, amikor aláírta a papírokat, az igazságot nehéz volt elkerülni, amikor megérkezett Berlinbe, és hamar megbánta döntését. Egyetlen filmet forgatott itt, majd visszatért Stockholmba, hogy megszülje gyermekét. Bergman később azt állította, hogy az UFA-nak való munka miatti bűntudata motiválta az önkéntes munkájra, amellyel a második világháború alatt az amerikai csapatokat szórakoztatta, valamint a Golda Meir izraeli miniszterelnökről szóló A Woman Named Golda című televíziós életrajzi filmben való szereplését is. A német kísérlet kudarca után Bergman otthon találta magát, férjjel és gyermekkel. Ám közben az Intermezzo híre elterjedt, amire felfigyelt David Selcznik producer is. A filmet imádta, de Bergmannal szemben voltak kifogásai: „nem beszélt angolul, túl magas volt, a neve túl németesen hangzott, és a szemöldöke túl vastag volt.”
Legott meg is keresték, de Bergman visszautasította a hagyományos hétéves szerződést, viszont igent mondott az Intermezzo című filmre, amely az eredeti film remake-je volt, és amelyben Leslie Howard játszotta a szeretőjét. Bergman a forgatás után azonnal visszatért, hogy Svédországban forgasson, de Selznick hamarosan egy ötéves szerződéssel csábította vissza.
Szóval ott van Bergman, aki le is forgatja a Casablancát ( partnere Humphrey Bogart volt, és a film minden idők egyik legkedveltebb és legikonikusabb filmjévé vált), a Gázlángot és három Hitchcock-filmet. Ezek sikerén felbuzdulva a svéd sztár Olaszországba ment, hogy egy olyan rendezővel dolgozzon, akit nagyon csodált: Roberto Rossellinivel. A Stromboli forgatásán a csodálat szerelemmé változott, és a házas Bergman viszonyba kezdett rendezőjével, aminek terhesség lett a vége, és az Egyesült Államokban hatalmas botrányt kavart. A bulvár csámcsogott a történeten, de közben a magánélete darabokban volt. Bergman elvesztette a férjével, Petter Lindströmmel közös kislánya felügyeleti jogát. A színésznő visszarepült Európába, miután az újságok szörnyű példaképnek titulálták, Washingtonban pedig Edwin C. Johnson befolyásos szenátor drogfüggőnek és hírhedt náci kollaboránsnak kikiáltva bélyegezte Rossellinit. Új férjével három közös gyermekük született: Roberto (házasságon kívül született) és az ikrek, Isabella és Ingrid Isotta. Isabella Rossellini, modell és színésznő, valószínűleg Ingrid leghíresebb gyermeke. Az Olaszországban töltött évek alatt Ingrid öt filmet forgatott férje rendezésében.
Még egy ilyen botrány sem tarthat örökké a showbizniszben. Bergman hat évvel később az Anasztázia című filmben tért vissza Amerikában egy olyan szerepben, amellyel elnyerte második Oscar-díját. Sőt még a szenátusban is bocsánatot kértek az aljas támadásért, igaz csak 1972-ben.
Nem sokkal később, 1957-ben elvált Roberto Rossellinitől. Utolsó férje Lars Schmidt volt. Házasságuk 1958-tól 1975-ig tartott. Ingrid Bergman1982-ben halt meg, a 67. születésnapján.
