Alex Ferguson aranycsapata óta nincsenek csodák Skóciában

Skócia? Celtic vagy Rangers! Ha száz futballrajongót megkérdezünk arról, mely csapatok jutnak az eszébe a világ egyik legősibb labdarúgó-bajnokságáról, nagy valószínűséggel 99 (de inkább száz…) a két glasgow-i gigász nevét vágja rá – habozás nélkül. Nem meglepő, hisz az eddig lejátszott 126 szezonból 107 alkalommal e két klub valamelyike végzett az élen, de a liga 1890 óta íródó történetében bőven volt annyi érdekesség, hogy megérje kicsit a dolgok mögé néznünk. Rögtön azzal indítva, hogy az a 107 valójában 107 és fél.

Történt ugyanis, hogy az első, 1890/91-es idényben két bajnokot is avattak. A Dumbarton és a Rangers azonos pontszámmal zárta a bajnokságot, az aranyéremért szervezett playoffmeccs pedig 2–2-es döntetlennel zárult, így a Skót Futball Liga (SFL) úgy hirdetett eredményt, hogy mindkét együttes a dobogó tetején végzett.

Ilyenre azóta nem volt példa, azt viszont ekkor még kevesen gondolták, hogy a következő több mint 130 évben a Rangers és legnagyobb riválisa, az első kiírásban még csak bronzérmes Celtic elvétve engedi majd át az első helyet más csapatnak.

Ami az örökranglistát illeti, a Rangers egyelőre az élen áll, összesen 55 bajnoki címmel. A Kékek első „kizárólagos” aranyukat 1899-ben ünnepelhették, William Wilton „mérkőzéstitkár” irányításával. Annak idején ez volt a hivatalos elnevezés, a „match secretary” tulajdonképpen a később kifejlődő klasszikus menedzseri poszt elődje volt – sokféle teendővel az edzések levezetésétől az adminisztrátori feladatokig.

A Rangers az évek során hosszabb hegemóniákat is produkált, például a múlt század 20-as, 30-as éveiben lényegében egyeduralkodó volt, de a 90-es években is csak egy olyan szezon volt, melynek végén nem ünnepelhetett.

Azonban sokan emlékezhetnek még a klub sötét korszakára is, amely tulajdonképpen egy 2012 és 2016 közötti négyéves kálvária volt. A csődbe jutó együttest visszasorolták a negyedosztályba, onnan kellett visszakapaszkodnia osztályról osztályra a legjobbak közé, ami nem is ment teljesen “csont nélkül” – a másodosztályt csak második nekifutásra sikerült megnyerniük. És ennek a vargabetűnek köszönhető, hogy Európa egyik legpatinásabb csapata az 55 élvonalbeli elsősége mellett egy-egy negyedik, harmadik és második ligás aranyat is betehetett a vitrinbe (2013, 2014, 2016).

A hányattatásokat mindenesetre csak nehezen tudta kiheverni a Rangers, amely az elmúlt 12 évben csak egyszer, 2021-ben volt bajnok a Premiershipben, és az idei eredményeket elnézve úgy tűnik, idén is meg kell elégednie az ezüsttel.

Az ősi rivális Celtic 52 bajnoki címmel következik a sorban. A Kelták szintén kezdettől fogva ott voltak a legjobbak között, és két markáns időszakuk is kiemelhető. 1965 és 1982 között mindössze négy olyan szezon volt, amikor nem ők értek fel a csúcsra, ráadásul 1967-ben olyat tettek, amire skót klub se előtte, se utána nem volt képes: megnyerték a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. A Jock Stein által irányított zöld-fehérek a lisszaboni Nemzeti Stadionban rendezett fináléban a korszak nagyágyúját, a Grande Intert múlták felül.

2011-ben is kezdetét vette egy hosszabb Celtic-széria, igaz, ebben azért vastagon benne volt a fentebb taglalt Rangers-csőd és a nagy vetélytárs több éves távolléte az első osztálytól. Az azóta lejátszott 11 idényből tízet (2011 és 2020 között zsinórban kilencet) húzott be az együttes, és a jelenlegi állás alapján nagy csoda lenne, ha nem lenne meg az újabb aranyérem.

A tendencia alapján mindenesetre könnyen elképzelhető, hogy néhány év múlva megtörténik a történelmi sorrendcsere – a Celtic lesz a legsikeresebb skót klub a bajnoki címek tekintetében.

A glasgow-i nagyok után hatalmas szakadék következik, bár van három olyan csapat, melyeket valamennyire kiemelhetünk a sorból: ők a négyszeres bajnokok (miközben ez a szám a két nagy összesített 107 bajnoki címéhez képest szürreálisan kevésnek hat).

Ha az ezüstérmeket is figyelembe vesszük, akkor az Aberdeen foglalhatja el a képzeletbeli dobogó harmadik helyét a ranglistán, hiszen négy aranya mellett 17-szer volt második. 1955-ben nagy meglepetést keltett, hogy a Dave Halliday vezérelte piros-fehérek megelőzték a Celticet és a Rangerst, a 80-as évek első felének sikercsapata azonban játékával, dinamikájával is igazolta, hogy akkoriban Skócia legjobb gárdájának számított. Alex Ferguson itt hívta fel magára a Manchester United figyelmét, amely 1986-ban szerződtette a kispadjára a skót szakembert, és mint ismeretes, az 1999-ben lovagi címet kapó tréner 27 éven át szolgálta a Vörös Ördögöket. Előtte azonban 1980-ban, 1984-ben és 1985-ben is bajnoki címre vezette a csapatot, mellyel 1983-ban Kupagyőztesek Európa Kupáját és Európai Szuperkupát is nyert. Csoda-e, hogy Sir Alex nemcsak Manchester vörös felén, hanem Skócia harmadik legnagyobb városában is élő legendának számít?

Szintén négyszer végzett az élen a skót élvonalban a két nagy edinburgh-i klub, a Hearts és a Hibernian. Előbbi gárdának két aranykorszakára lehetnek büszkék a szurkolók: az 1895-ben és 1897-ben, valamint az 1958-ban és 1960-ban bajnok társaságra. A Hearts további 33 alkalommal volt dobogós a Premiershipben, illetve annak elődjében, 14-szer ezüst-, 19-szer pedig – legutoljára a tavalyi szezonban – bronzéremnek örülhettek a Gorgie Boys hívei.

A másik fővárosi együttes, a Hibernian először 1903-ban lett bajnok, majd 1948 és 1952 között jött három újabb aranyérem, minden idők legjobb Hibsével. Ez utóbbi éráról könyv is született The Golden Years: Hibernian in the Days of the Famous Five (Az aranyévek: a Hibernian a Híres Ötösfogat időszakában) címmel, utalva a klub öt korabeli szuperklasszisára, Gordon Smithre, Bobby Johnstone-ra, Lawrie Reilly-ra, Eddie Turnbullra és Willie Ormondra, akiknek a nevét a mai napig, még a legfiatalabb Hibs-drukkerek is kívülről fújják.

A cikk elején már szó esett a Dumbartonról, amely az egyik legősibb skót futballklubnak számít, 1872-ben alapították. A manapság alig 20 ezer lakosú városka csapata az 1891-es társbajnoki cím után egy évvel később, 1892-ben már egymaga szerezte meg az aranyérmet, de fájdalom, azóta sem nyert semmilyen komoly trófeát. Sőt, 1985 óta nem is járt az élvonalban, jelenleg a League Two-ban, vagyis a negyedosztályban vegetál.

Az egyszeres skót bajnokok közül négy van még „életben”, az 1932-ben bajnok Motherwell, az 1965-ös első Kilmarnock és az 1983-as aranyérmes Dundee United most is a Premiership tagja, az 1962-ben az élen végző Dundee FC a második ligában szerepel.

Eltűnt viszont a történelem süllyesztőjében a Third Lanark nevű alakulat. A glasgow-i gárda 1904-ben lett Skócia bajnoka, amit két bronzérem is követett, de 1967-ben a klub megszűnt. 1996-ban ugyanezen a néven baráti társaságok és régi rajongók létrehoztak ugyan egy egyesületet azzal a szándékkal, hogy egyszer visszajuttassák a csapatot a professzionális szintre, az együttes azonban amatőr státuszban ragadt.

Ami a jövőt illeti, nemcsak rövid-, hanem középtávon is valószínűnek tűnik, hogy a Celtic-Rangers kettősön kívül senki nem szólhat bele az aranyéremért zajló küzdelembe. Utoljára az Alex Ferguson-féle Aberdeen tudta megtörni a két nagy hegemóniáját 1985-ben, és ha azt nézzük, hogy a skót Premiershipben a Rangers 139 millió, a Celtic 105 millió eurós játékoskerettel rendelkezik, míg az utánuk a sorban következő Hearts mindössze 18 millióssal, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a két glasgow-i klub másik kávéházban játszik riválisaihoz képest.

Az viszont, hogy ez a fajta egyensúlytalanság mennyire szolgálja a skót futball fejlődését, fontos, de ezen írás keretein túlmutató kérdés.

Skót élvonalbeli bajnokcsapatok és dobogósok (1891-2022)