17 órától élőben az ARENA4-en és a NET4+ streamingen.
Izgalmasabb döntő aligha jöhetett volna össze Rómában, mint Jannik Sinner és Carlos Alcaraz összecsapását. A hazai pályán versenyző világelső eltiltása miatt a januári Australian Open óta most először futott neki egy ATP Tour-eseménynek, de gyorsan megmutatta, hogy ez alatt a négy hónap alatt sem felejtett el magas szinten teljesíteni.
Első négy mérkőzését két szettben nyerte meg, kiejtette a salakos borítás egyik legnagyobb ászát, Francisco Cerundolót is, mielőtt a világranglistán hetedik Casper Ruudöt alig több mint egy óra alatt, 6:0, 6:1 arányban gyalulta le. A négy között azt is megmutatta, micsoda mentális erő lakozik benne, hiszen Tommy Paullal szemben egy 0:6-ra elbukott nyitójátszma után 6:0, 6:0-val rázta meg magát, és került be karrierje első római fináléjába.
A harmadik kiemelt Alcaraz szintén csak egy szettet veszített el eddigi öt meccse során, igaz, ő azt a nyolcaddöntőben, amikor az ATP-24. Karen Hacsanovot verte meg 150 perc alatt. Egyébként két szerb játékost, Dusan Lajovicot, Laslo Djerét, a feltörekvő brit teniszezőt, Jack Drapert (5.) és a házigazdák egy másik kedvencét, a top10-es Lorenzo Musettit (9.) búcsúztatta.

A két klasszis harmadik alkalommal játszik majd döntőt egymás ellen, az eddigiek után pedig abszolút fej-fej mellett haladnak: tavaly kemény felületen, Pekingben Alcaraz nyert döntő szettben, előtte viszont 2022-ben, salakon Sinner diadalmaskodott 2–1-re. Mindent egybevetve 11-szer találkoztak, amik közül hat meccs végén is a spanyol ünnepelhetett, ráadásul zsinórban három győzelemnél jár – már ha decemberi, szaúd-arábiai bemutató meccsüket nem vesszük figyelembe.
Az olasz fővárosban mindkettejüknek ez lesz az első fináléja, de ha a teljes Tour-eredménysort nézzük, Alcaraz 25. nekifutásra pályafutása 19. trófeáját szerezheti, míg Sinner szintén 25. döntőjére készül, ugyanakkor ő kereken 20. győzelmére tör.
Az ATP Tour és a WTA Tour eseményeit Magyarországon kizárólag a Network4 csatornái közvetítik. Előfizetőink a NET4+ streamingplatfomon minden közvetített mérkőzést élőben láthatnak. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! ELŐFIZETÉSÉRT KATTINTSON IDE!