Paradigmaváltó évadhoz érkezett az Angela nővér nyomoz című sorozat, amelyet augusztus 20-tól láthat nálunk a MAX4-en. A paradigmaváltás, ahogy azt már egy évvel ezelőtt, a hetedik évad indulásakor pedzegettünk is, elsősorban annak köszönhető, hogy a címszereplő Angela nővér épp akkor akar visszavonulni egy kicsit, amikor már kedvenc nővére, Azzurra is képes nélküle, önállóan boldogulni, így gondolkodás nélkül átadhatja neki a stafétát.
Szegény pára pedig nem erre számított: azok után, hogy az előző évad végén örökfogadalmat tett, és azt hitte, elmélyült és csendes életet élhet a zárdában, Angela kérésére kénytelen elhagyni a biztonságot adó környezetet, és egy egészen új feladattal kell megbirkóznia, méghozzá egy római nevelőotthon falai között. Ez a hely természetesen tökéletes ellentéte annak, mint amit Azzurra elképzelt magának, ugyanakkor, tekintve, hogy a nővér nem épp egy elveszett lélek, hamar kiderül, hogy sokkal többre képes, mint amit valaha is várt volna magától.

Pedig a nevelőotthon, ahova segíteni érkezik, tényleg nem egy leányálom: a vezetője Lorenzo Riva, egy vaskalapos, merev szabályokhoz ragaszkodó özvegy pszichiáter, aki már a nővér érkezésének a napján világossá teszi, hogy nem kér a segítségéből. Azzurra persze nem hagyja magát, és noha eleinte nehezen illeszkedik be új környezetébe, lévén, a módszerei szöges ellentétben állnak Lorenzo fegyelmezett rendszerével, azért idővel bízhatunk abban, hogy sikerül megpuhítania mindenkit maga körül.
Nyilván ehhez sok időre és annál több türelemre lesz szükség (szerencsére az apácának mindkettőből rendesen kijutott), pláne, hogy az otthon fiatal lakói mind sebzett lelkű, nehéz sorsú lányok, akik nem bíznak bárkiben, aki látszólag segíteni próbál nekik. Ott van például a zárkózott, bizalmatlan és eléggé terhes Cristina, a szókimondó, de rendkívül intelligens Olly, aki már gyerekkora óta állami gondozásban él, vagy éppen a bántalmazó kapcsolatból menekülő, naiv, de igazán szeretnivaló Melody.

Azzurra életcéljának tekinti, hogy a lányok lelkébe lásson, még ha kemény falakba ütközik is olykor, de azzal, hogy segítőként, majd olyan barátként fordul feléjük, aki még a saját életét is kockára teszi, ha a lányok boldogsága a tét, sikerül egy életre a bizalmukba férkőznie. De vajon a szigorú intézményvezetővel is ilyen szerencséje lesz?
A nyolcadik évad tehát új korszakot nyit: Azzurra nővérből valódi főhős lesz, a sorozat pedig friss helyszínt, új hangot és mélyebb társadalmi témákat vet fel. De nem kell félni, nem lesz hiány a rejtélyekből sem, csak ezúttal inkább kicsit formában, főként személyes és lelki titkokként jelennek meg, és Angela nővér is feltűnik olykor a színen Azzurra támogató háttereként; a különbség csupán annyi, hogy most egy új szemszögből, új fókuszpontból követhetjük tovább a jól ismert sorozat világát. És hát végül is egy ilyen vérfrissítés még soha, senkinek sem ártott meg. Kövesse tehát Azzurra nővér kalandjait augusztus 20-tól minden hétköznap a MAX4-en!