Angelina Jolie-nál nehéz egy sablonokkal leírható életpályáról beszélni, hiszen hivatalosan ötven éves, de ennyi idő alatt nagyjából hatszor annyit élt, mint mások. És emellett van ugye hat gyereke, illetve párszor komolyan tett azért is, hogy a világ egy jobb hely legyen, nekem ennek a huszada elég lenne ahhoz, hogy letakarva vigyenek el valahová, ahol az örök világosság fényeskedik.
Összefüggő karrierív – hát ez megint nehéz kérdés. Tekinthetjük úgy a dolgot, hogy folyamatosan foglalkoztatott filmsztár (később producer, rendező), amióta felfigyelt rá a szakma, de kétségtelen, hogy jól körülhatárolható epizódokkal is jellemezhető a pályafutása, bőven több, mint egy ívvel. Eleinte főleg videoklipekben szerepelt, és most nagyvonalúan tekintsünk el attól, hogy Lenny Kravitz egyik videójában néhány másodpercre feltűnik, azt meg úgyis tudja róla mindenki, hogy a Rolling Stones Anybody Seen My Baby-jében összevissza sedereg New Yorkban, neglizsében. Az alábbi szereplésére viszont nem szokás emlékezni, ahogy arra sem, amikor elcsavargott tiniként Meat Loaf mentette meg mindenféle gaztevőtől, egy tévé rájuk robbantásával (csodálatos kilencvenes évek).
Aztán volt neki olyan időszaka is, amikor érdekes, és egyáltalán nem boldog női karakterekbe bújt, nyilván itt az Észvesztőt érdemes kiemelni, amelynek Lisa Rowe-jáért Oscart kapott, de Joanként egy árnyalt karaktert hozott jól a Szeress, ha tudsz!-ban, és Gia Carangiként is emlékezetes volt a magyarul rém hülye címen bemutatott Kifutó a semmibe-ben.
Mostanában főleg az életrajzi jelletű témák érdeklik, korábban pedig fontos társadalmi kérdésekre irányította rá a figyelmet. De így is van, akinek Angelina Jolie mindig egy igazi akciósztár lesz, aki amellett, hogy egy gyönyörű nő, iszonyatosan meg tud verni vagy lőni más embereket. Ennek klasszikus példája a Mr. és Mrs. Smith (június 21., 20:00, TV4), amelynek semmilyen magánéleti vonatkozásáról nem vagyok hajlandó írni, hiszen az minden egyes alkalommal felmerül, amikor valaki erről a filmről cikkez. Egy klasszikusnak mondható, titkosügynökös akciófilmről beszélünk, amelyben az okozza a zavart, hogy két, egymással házas titkosügynök annyira titkos, hogy még egymásról sem tudják, hogy ügynökök. Aztán persze ráébrednek, és egyfelől szakmai jellegű rivalizálásba torkollik a dolog, másrészt komoly kérdéseket kell feltenniük maguknak a párkapcsolatukkal kapcsolatban. Szórakoztató film szombat estére, ha látták, azért, ha nem, azért.

Na de hát messze nem ez volt az egyetlen film, amiben Jolie-val nem kötekedtünk volna. Ott volt ugye a videojáték alapján forgatott Tomb Raider, amiben egy ütékeny régésznőt alakított, életre keltve minden, intenzíven domborodó nőről fantáziáló geek ideálját, kemény volt Salt ügynökként és rendkívül szuggesztív az Életeken át nagyot hibázó FBI-ügynökeként. A Wantedban pedig eljátszotta Foxot, a klasszikus akciófilmből-kiöregedős szerepet, a főhős mentoraként. Szóval rettentő nagy filmográfiájának szabad szemmel is jól látható részében láthattuk kemény nőként – és mindig jól állt neki. Ez is.