Angelina Jolie újabb gyereke felejtette ki a nevéből a Pittet

Angelina Jolie és Brad Pitt színészek összesen hat gyereket neveltek együtt a 2016-os válásukig. A napokban arról írt a People, hogy az egyikük, Vivienne Marcheline Jolie-Pitt aktív részt vállalt a színésznő Broadway-produkciójának (Outsiders) háttérmunkáiban, de azt csupán Vivienne Jolie-ként tette, vagyis apja vezetéknevét elhagyva.

Vivienne Jolie és Angelina Jolie az Outsiders premierjén, április 11-én, New Yorkban (fotó: Bruce Glikas/Getty Images)

Hogy a dolog mennyire hivatalos, nem tudni – a lap a Playbill színházi oldalra hivatkozik, de ott mi nem találtuk meg ez az információt. Nem ő lenne viszont az első, aki lemond apja vezetéknevéről, hiszen Zahara nővére is Zahara Marley Jolie néven mutatkozott be, amikor felvételt nyert az egyik főiskolai leányszövetségbe. A dolog hátterében egyértelműen a két szülő konfliktusa áll, illetve Pitt állítólagos családon belüli erőszakos fellépése a színésznő és gyerekei ellen. Emiatt tagadta meg őt nyilvánosan Pax fia is.