Ankalajev megfosztotta Pereirát bajnoki övétől

Nézze vissza a NET4+-on!

Magyar idő szerint vasárnap hajnalban a nevadai T-Mobile Arenában rendezték a legnagyobb MMA-szervezet, a UFC legújabb nagygáláját – a 313-as eseményen a félnehézsúlyú cím volt a tét.

A főmérkőzés előtt viszont Bobby „King” Green és Mauricio Ruffy mérkőzését láthatták, amelyen a 38 éves Green még nem túl fényes formája ellenére is esélyesnek volt kikiáltva. Ellenfele viszont nem kegyelmezett a rutinos bunyósnak, már az első menetben véget vetett a mérkőzésnek, az év eddigi – egyik – legnagyobb K.O.-jával.

Az éjszaka közepén következett Alex Pereira és Magomed Ankalajev összecsapása, ahol előbbi negyedik alkalommal próbálta megvédeni bajnoki címét.

Már a meccs előtt lehetett olvasni, hogy szakértők szerint a brazilra az eddigi legkeményebb találkozó vár a 21–1–1-es mérleggel rendelkező orosz ellen, amit a ketrecben is megtapasztalhatott a brazil. Mindhárom bírónál elveszítette a meccset, 29–26-os és 28–27-es értékeléssel.

A korábbi sokszoros amatőr MMA-világbajnok és szambó világbajnok Ankalajev ezzel pályafutás második címmeccsén első sikerét aratta (2022-ben döntetlenre hozták ki), ezzel az év első nagygálás övváltását hozta össze.