A szezonkezdet finoman fogalmazva is borzasztóan sikerült, de az utóbbi három fordulóban hatalmasat lépett előre Dárdai Pál csapata.
A bolgár válogatott 20 éve csak tévén nézi a nagy futballtornákat, de a 90-es években fantasztikus, technikás és fineszes játékosok alkotta csapatuk volt.
Tavaly az osztályozós feltámadásának köszönhetően maradt bent a Bochum, amely idén is a kiesés egyik esélyese.
A 90-es években elsőként ennél a párharcnál vezette be az angol szövetség a vendégszurkolók általános kitiltását
Ma éjjel folytatódik a 48. Copa América, elkezdődnek a negyeddöntők. Ritkán hallott történetekkel hangolódunk.
Azt szokták mondani, hogy az embernek időnként hátra kell lépnie egyet ahhoz, hogy aztán előrébb juthasson. Valami hasonló történt azzal a Frank Lamparddal, aki számomra minden idők egyik legszimpatikusabb futballistája. […]
Fantasztikus magyar szurkolók, a megszokottnál gyengébb teljesítmény.
Negyvennégy nap, negyvennyolc résztvevő csapat, hat rendező ország: lehet, hogy elcsépelt, de generációm egyik ikonikus, a L’art pour l’art Társulat által a 2000-es évek első felében bemutatott műsora jut erről […]