Legkésőbb kettőre mindenképpen a pályán kellett lennem. Ötre már teljes volt a sötét, csak a Gyáli út lámpáinak fényéből jutott el néhány sugárnyi a pályára, amelyet nemcsak mi, a néhányszáz négyzetméteres földdarab tulajdonosai, hanem a köznép is csak „hátsó földesnek”…

Akkor hát vége, a függöny legördült, már a takarító nénik is tisztába tették a nézőteret. Nekünk ennyi volt. Egy nagy korszak lezárult, és úgy lett vége, hogy méltán nevezhető Rossi-korszaknak még akkor is, ha közben sem Európa-bajnokságot, sem világbajnokságot nem…