Az a helyzet, hogy már megint mindenki Tia Carrere szépségére figyelt

Tia Carrere a napokban elment a Filmakadémia egyik díjátadójára (Scientific and Technical Awards), ahol nem győzték fotózni. Nem véletlenül: az 58 éves színésznő egy merészen kivágott lila estélyiben tette tiszteletét a rendezvényen. (Személyéről, amelynek jelentősége bőven túlmutat egy-egy ilyen jól sikerült megjelenésen, itt írtunk már hosszan.)

(Emma McIntyre/WireImage)

A színésznő a Wayne világa című filmben mutatkozott be a nagyközönség előtt, és pont nemrég nyilatkozott arról, hogy a készítők közül az égvilágon senki sem gondolta volna, hogy ekkora popkulturális jelenség lesz belőle. „Az volt a Pramount [stúdió] legkisebb filmje abban az évben. Alacsony volt a költségvetés, és csak párszor vettük fel az egyes jeleneteket. Senki sem tudta, mi lesz belőle, mert akkoriban még nem nagyon próbáltak meg filmet forgatni egy Saturday Night Live-jelenetből.” Ez utóbbi egy szórakoztató, egymással össze nem függő jelenetekből álló tévéműsor, amit élőben adnak.

( Emma McIntyre/WireImage)

A szerepe – öntörvényű énekes-gitáros – is a szívéhez nőtt, hiszen „egy erős fiatal nő karaktere, és szerintem azért talált be ilyen sok nőnél, mert kérlelhetetlenül ment előre a maga útján. Szeretem Cassandrát.” Még a film kellékei is közel állnak hozzá: a piros csipkeruhája nemhogy azóta is megvan, de belefér, mint az az alábbi videóból is kiderül. Pedig hát azóta eltelt több mint harminc év.

Nálunk viszont nem kell harminc évet várni ahhoz, hogy elcsípjék valamiben Carrerét: Az elveszett ereklyék fosztogatóit minden hétköznap 9-től és 10-től láthatják a TV4-en, ebben Sydney Foxot játssza, az egyetemi tanárt, aki mellesleg régész, illetve feketeöves karatés – szóval olyan illetőt, akivel nem érdemes packázni, miközben rég eltűntnek hitt kincsek után kutat.