Az angolok ifjú csillaga, aki senkitől és semmitől se fél: Myles Lewis-Skelly

A mindössze 18 éves Myles Lewis-Skelly egészen elképesztő hónapokon van túl: szeptemberben debütált az Arsenal felnőttcsapatában, nemrég pedig az angol válogatottban is bemutatkozott, sőt, az albánok ellen gólt is szerzett.

Thomas Tuchel az albánok elleni világbajnoki selejtezőn irányította először a háromoroszlánosokat, és több meglepetéssel is szolgált. A legérdekesebb talán az volt, hogy az ifjú Myles Lewis-Skellyt nemcsak hogy meghívta a keretbe, de egyenesen a kezdőbe jelölte a Wembley-ben Albánia, majd három nappal később Lettország ellen is. Mi több, a debütáns előbbi találkozón remek gólt is szerzett Jude Bellingham passza után.

Aki rendszeresen nyomon követi az angol futball eseményeit, természetesen ismerhette már valamennyire a fiatal játékost, aki ebben a szezonban robbant be a köztudatba. Az Arsenalnál nevelkedett, előbb középpályásként számítottak rá, de aztán egyre inkább szélső védőként játszatták.

A nyári felkészülés során már felhívta magára a figyelmet gyorssaságával, harcosságával, kiváló mentalitásával, várható volt, hogy Mikel Arteta az ősszel előbb vagy utóbb megadja a lehetőséget az Ágyúsok nagycsapatánál. Ez meg is történt, méghozzá a szeptember 22-i, Manchester City elleni PL-rangadón, ahol a ráadásban Jurriën Timbert váltotta. Azóta a spanyol tréner egyre inkább bedobja a mélyvízbe az időközben a 18. életévét betöltő futballistát: Lewis-Skelly immár 14 bajnokin, 6 BL-fellépésen, 5 Ligakupa és 1 FA-kupa-összecsapáson van túl, ennek a szélvészgyors felfutásnak lett a megkoronázása a válogatottbeli bemutatkozása. 18 évesen és 176 naposan ő lett minden idők legfiatalabb debütánsa a szigetországiaknál, aki gólt tudott szerezni.

„Egyszerűen nem ismeri a félelmet.”

Lewis-Skelly arsenalos csapattársa, a két vb-selejtezőn szintén főszerepet kapó Declan Rice nyilatkozta ezt róla, hozzátéve, hogy a védő mindent tökéletesen csinál a pályán és azon kívül is és egyáltalán nincs elszállva magától.

Tuchel sem fukarkodott a pozitív jelzőkkel:

„Csodálatos játékos, különleges személyiség. Tele van önbizalommal, emellett jó a humora is, nyitott, érett karakter” – ámuldozott a német tréner.

Matt Upsont, aki annak idején maga is futballozott az Arsenalban és az angol válogatottban, jelenleg pedig a BBC Radio szakértőjeként tevékenykedik, ugyancsak lenyűgözte a tehetséges hátvéd.

„Fantasztikusan játszott. Ahogy ezt az egész szituációt kezelte, minimális tapasztalattal rendelkezve a felnőtt futballban, önmagáért beszél. Jól látszik belőle, hogy milyen kiváló játékos és milyen messzire juthat a jövőben.”

Vannak persze, akik egyelőre féltik Lewis-Skellyt, mondván, ebben a korban azért több szempontból is észnél kell lennie. Így van ezzel az Arsenal, a Chelsea és az angol nemzeti csapat korábbi legendája, Ashley Cole is:

„Nagyon óvatosnak kell lennünk ezekkel a fiatal játékosokkal. Különlegesek, értékesek, vigyáznunk kell rájuk és persze türelmesnek kell lennünk velük.”

Bár a válogatottnál Lewis-Skelly a beszámolók szerint valóban meglepően éretten viselkedett, azért néhányszor már megmutatkozott a forrófejűsége: idén a Wolverhampton és a West Ham elleni meccseken is kiállították – igaz, előbbi piros lapja után végül megúszta az eltiltást.

Ha valaki, akkor Per Mertesacker kiválóan ismeri Myles Lewis-Skellyt, hiszen az Arsenal akadémiájának menedzsere, aki játékoskarrierje utolsó hét szezonját az Ágyúsoknál töltötte és 12 éves kora óta látja majdhogynem napi szinten láthatja a védőt.

„Bármilyen kihívás elé állítja is az élet vagy a futball, soha nem jön zavarba, minden problémát megfelelően képes kezelni. Számomra ez a legpozitívabb tulajdonsága – mondta a 104-szeres válogatott világbajnok futballista, aki azért, ha óvatosan, de üzent is Lewis-Skellynek. – Egy pályafutás sosem csak felfelé ível, törvényszerűen vannak benne hullámvölgyek is. Mylesnak ezeket jól kell majd kezelnie, de én nem féltem őt.”

Hogy hol folytatja Skelly a válogatott szünet után, az ma este, a Premier League 30. fordulójának kedd esti összecsapásán, amikor is az Arsenal londoni derbin fogadja a Fulhamet. Kezdés 20.45-kor a MATCH4-en és a NET4+ oldalán