Ma déután 16:05-kor láthatja a TV4-en a Borotvaélen című thrillert, amely látszólag egyetlen látványos ötletre épül: egy férfira, aki közel 67 méter magasan áll egy szálloda párkányán, és azzal fenyegetőzik, hogy a mélybe veti magát. A valóság azonban közel sem csak ennyi, valójában egy precízen megtervezett, akciókkal dúsított bosszúhadjáratról szól az egész: a főhős, Nick Cassidy (Sam Worthington) annak idején rendőrként dolgozott, de ártatlanul elítélték, és most ezzel a látványos akcióval próbálja elterelni mások figyelmét, miközben a testvére és annak barátnője a szomszédos épületben kutat az ártatlanságát alátámasztó bizonyítékok után, amelyek feltehetően nem csak erre lesznek alkalmasak, hanem arra is, hogy a kegyetlen ingatlanmágnás (Ed Harris) életét megkeserítsék.
A film eleinte klasszikus feszültségdrámának tűnik: Nick kiszökik a börtönből apja temetésének ürügyén, feljut a Roosevelt Hotel 21. emeletére, rendel egy steaket és egy homárt, majd nyomokat nem hagyva kisétál az ablakon. A közönség és a média azonnal ráugrik az esetre, és hamarosan megérkezik az egykor tehetséges, de bukott túsztárgyaló Lydia Spencer (Elizabeth Banks) is – nem véletlenül, hanem Nick kifejezett kérésére.
Sam Worthington remek arányérzékkel hozza Nick Cassidy figuráját: van benne humor, közvetlenség és olyan emberi tartás, amiért azonnal szurkolni kezdünk neki. Átérezzük a karakter sértettségét, hogy miért küzd ennyire az igazságért, és azt, hogy milyen szorongató érzés lehet mindezért egy magas épület tetején ácsorogni óraszám. Bár állítólag tériszonya van, Worthington viszonylag könnyedén vetette bele magát a feladatba: „szerintem nem a magasságtól féltem, hanem attól, hogy leesek és összetöröm magam. A felindultság talán jobban illik erre a helyzetre” – nyilatkozta egy interjúban. Mégis bevállalta, mert, ahogy maga fogalmaz, néha elolvas egy forgatókönyvet, beleszeret a címébe, és csak később esik le neki, hogy ezt neki kell majd megcsinálnia.
Elizabeth Banks ugyancsak rendkívül hiteles alakítást nyújt Lydia Spencerként. Ő egy kemény, határozott, mégis sebezhető karakter, aki pontosan tudja, hogy kell kezelni egy ilyen helyzetet. A színésznő egyébként maga is élvezte a forgatás extrém kihívásait: „kint álltam a 22. emelet párkányán, és ez volt az egyik legizgalmasabb része a filmnek. Nagyon vonzott a lehetőség, hogy rosszfiúkat üldözhetek fegyverrel, és saját magam csinálhatom meg az összes akciójelenetet is.” Az intenzív forgatás alatt végig pörgött benne az adrenalin, bár, ahogy mondja, „a kaszkadőrmunka alapszabálya, hogy nem szabad hagyni, hogy az adrenalin irányítson. Bevallom, néha kicsit túlságosan is belevetettem magam egy-egy jelenetbe.”
A mellékszereplők is sokat hozzátesznek a film lendületéhez: Anthony Mackie sejtelmesen lavírozik a barát és áruló határán, ami miatt a nézőnek gyakorlatilag fogalma sincs arról, bízhat-e benne, Jamie Bell és Genesis Rodriguez párosa pedig a film könnyedebb, szellemesebb vonalát hozzák, akárcsak Kyra Sedgwick, aki harsány bulvárriporterként akár a saját karaktere karikatúrája is lehetne. És hát persze nem feledkezhetünk meg a hűvös, feszült főgonosz Ed Harrisről sem, aki abszolút hozza a számító nagyvállalkozó figuráját.
Pablo F. Fenjves forgatókönyve intelligens módon játszik az erkölcsi dilemmákkal, a megváltás és bosszú kérdéseivel, miközben feszes ritmust diktál és három különböző, de összefonódó akciószálat vezet végig. Bár vannak ismerős, klisés elemek, a történetvezetés mégis izgalmas, a fordulatok pedig igazán jól időzítetve követik egymást.
A dokumentumfilmesként ismert Asger Leth pedig ügyesen ülteti át ezt az írott feszültséget a vászonra. A kameramunka merész, különleges szögeket használ, az operatőrök pedig valóságos életveszélyben dolgoztak a magasban, ami Worthington szerint még az ő teljesítményénél is lenyűgözőbb. Mint mondja: „ne miattam aggódjatok, hanem azokért, akik az egészet felvették. Ők lógtak ott mellettem.”
