A héten fontos pontjához érkezik a világ legrangosabb labdarúgó-klubsorozata, a Bajnokok Ligája. A playoffkör következik, amelynek oda-visszavágós párharcai után eldől, mely csapatok csatlakoznak az automatikusan csoportrésztvevőnek számító 26 együtteshez.
Ízlelgessük kicsit, mert talán ritkán kap ekkora hangsúlyt: ez a 26 csapat szeptember 19-én, jóval több mint egy hónap múlva játssza csak le első mérkőzését a BL-ben. Mégpedig úgy, hogy egy gyufaszálat sem kellett keresztbe tennie ehhez, alanyi jogon jár neki. És ha a másik végletet nézzük? Az első négy próbálkozónak, az andorrai, a montenegrói, a San Marinó-i és az izlandi bajnoknak ehhez képest már június 27-én, közel három hónappal (!) korábban pályára kellett lépnie az „elő-elő-előselejtezőben”.
A kiváltságos – bocsánat: kiemelt – nemzeteket leszámítva, az európai tagországok döntő többségének bajnokcsapata július 11-én, a négyetapos kvalifikáció első körében lépett a színre, köztük a Magyarországot képviselő Ferencváros is. Nem nagyon tudom másképp megfogalmazni: miközben a Barcelona, a Real Madrid, a Bayern, a Manchester City és más együttesek, például a Celtic vagy a Salzburg játékosai is, méregdrága koktélokat szürcsölgettek Curaçaón, netán a Bahama-szigeteken, az „átlag” európaiak klubok, illetve az alatta lévők már a füvet szántották, vért izzadva az olykor 40 fokos hőségben, hogy valahogy megugorják a nulladik, első, második, harmadik és majd ezen a héten – akiknek erre még lehetőségük van – a negyedik akadályt… hogy aztán a végén ebből az irdatlan mennyiségű indulóból hárman az ún. bajnoki, hárman pedig a nem bajnoki ágon csatlakozhassanak a 26 csapatos elithez.
Nem akarom természetesen az idiótát játszani, nem a kiemelt gárdák képességeit akarom megkérdőjelezni, azon természetesen nincs mit. Az angol, német, spanyol és olasz sztárcsapatok az esetek 95 százalékában nyilvánvalóan kiharcolnák a főtáblára kerülést abban az esetben is, ha selejtezőre kényszerülnének. Így viszont, hogy a kvalifikáció a futottak még-országok, vagyis klubok számára jóformán már röviddel azután megkezdődik, hogy véget ér az előző szezon, az ember igazságérzete bizony valahogy bejelez.
Olyan ez, mintha mondjuk egy mesében lennénk, és a királylány kegyeiért kellene sok-sok fiatalembernek megküzdenie. Csakhogy reális elképzelés az, hogy a koszos körmű, mezítlábas, hiányos fogazatú szegénylegények, akiknek több ezer kilométerről, gyalog kell eljutniuk a királyi palotába és ott valahogy lenyűgözniük álmaik asszonyát, hasonló esélyekkel bírnak, mint a környék aranyozott ruhákban érkező, gazdag hercegei?
Valljuk meg, a nagyobb kluboknál úgy gondolkodnak, ők teljesen más kasztot képviselnek, mint akár az európai középmezőny. Legszívesebben egymás ellen játszanának (vö.: Szuperliga?), kell a francnak nekik a magyar, lengyel, cseh, norvég vagy – na, az lett volna a vég! – ne adj’Isten a feröeri bajnok. Ezekben az országokban hideg van, olykor műfüvön kell játszani, a szurkolók kellemetlenek, utazni kell, tán a szállodában kaviárt sem szolgálnak fel, na ne már, szeretik, ha vannak körülmények! Olyanok ezek a csapatok, mint a villanegyedekben élők: ha tehetnék, egy percre sem ereszkednének le a pórnéphez, nem vegyülnének velük, az nem az ő szintjük – a felső tízezer, az felső tízezer, majd a csúcsmenedzser teniszezik inkább a sztárjogásszal meg az igazgató-főorvos úrral, no de mezei egyetemistákkal, esetleg tanárokkal vagy pékekkel? Szó sem lehet róla!
Már hallom is, hogy de hát valahogy muszáj szelektálni, a sztároknak így is rengeteg meccsen kell helytállniuk az idényben, túl vannak terhelve, sérülésveszély és egyebek. Miért, másra ez nem vonatkozik? Dehogynem, csak a magyar, feröeri, norvég és egyéb futballistáknak, legalábbis a nemzetközi kupákban érdekelteknek, lényegében július-augusztusban, nyáron kell csúcsformát mutatniuk.
Gondoljunk bele: egy csapat, amely egy hónappal vagy akár kettővel is hamarabb kezdi a felkészülést, mennyire tudja kipihenni az előző szezon fáradalmait? Az edzői stábnak hogyan kell felépítenie a szezont annak tudatában, hogy már júliusban a legjobb formát akarja/kell kihozni a társaságból, mi történik szeptemberben-októberben, nem égnek-e ki addigra a játékosok? Ha pedig valami csoda folytán egy ilyen kisebb csapat a tavaszt is megéri Európában – mint legutóbb a Ferencváros – nem természetes-e, hogy addigra – a rengeteg sérülés és a már előző nyár eleje óta tartó extra terhelés miatt – egyszerűen kipukkad?
Tartsanak bár a mai labdarúgás John Rawls-ának*, nekem ez a fajta futballtársadalmi igazságtalanság, egyenlőtlenség erősen csípi a szemem. Hogy mi lenne a megoldás? Egy kicsit vissza a gyökerekhez: a Bajnokok Ligájában csak a bajnokokat szeretném látni. Lehet selejtezőt rendezni, de mondjuk egy, maximum két körrel, és igenis vegyen részt benne minden elit klub is! Akár az Eb- vagy a vb-selejtezőben, ahol a nagyoknak bizony végig kell járniuk az utat, nem kapnak kibúvót – legfeljebb kiemelést, hogy a favoritok ne egymás ellen harcoljanak.
Ez utóbbi a BL-ben is működhetne. A lényeg az esélyegyenlőség lenne: mindenki ugyanakkor kezdené az idényt, és tennie kellene azért, hogy ott lehessen a csoportkörben. Mert a jelenlegi formájában az európai futballban virágzik a szegregáció. A nagyok, a gazdagok, az erősek nem kérnek a többiekből (lásd még: Szuperliga-törekvések). Ők egyre nagyobbak, gazdagabbak és erősebbek lesznek, az olló egyre csak nyílik és nyílik.
Sajnos pesszimista vagyok a jövőt illetően, mert úgy érzem, esélytelen a változás lehetősége. Michel Platininek anno még valami csoda folytán sikerült elintéznie, hogy pár szerencsétlen kelet- vagy közép-európai együttes a bajnoki ág bevezetésével elvergődhessen a főtáblára. Azt hiszem, a jelenlegi UEFA-vezetés már ezt sem támogatná, csak hát azért ebbe belenyúlni már nem lenne szerencsés. Vagy ebben is naiv lennék?
*a közelmúlt egyik legkiemelkedőbb politikafilozófiai gondolkodója, a liberalizmus egyik legnagyobb hatású támogatója
