A katari labdarúgó-világbajnokság még tart – a döntő és a bronzmérkőzés van hátra – a skót élvonalban azonban folytatódnak a küzdelmek, a 17. forduló nyitómérkőzését, a Rangers és a Hibernian összecsapását pedig a MATCH4-en és a NET4+ SPORT oldalán is élőben lehet látni.
A glasgow-i együttesnél a bajnokság szünete előtt sokasodtak a problémák, a gárda hét tétmérkőzéséből mindössze kettőt nyert meg, pont nélkül búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a bajnokságban pedig komoly hátrányba került a címvédő, ősi rivális Celtic Glasgow csapatával szemben.
Emiatt a vezetőség végül megköszönte a munkát a klub korábbi játékosának, a holland Giovanni van Bronchorstnak, akit az angol Michael Beale váltott a kispadon. A tréner a Championshipben szereplő Queens Park Rangerstől érkezett az egyesülethez.
A nem hivatalos bemutatkozása jól sikerült az új vezetőedzőnek, ugyanis a Bundesligában szereplő Bayer Leverkusent 3–0-ra győzte le csapatával barátságos mérkőzésen.
Összességében keresve sem találna kellemes ellenfelet bemutatkozásához a tréner, a Hibernian ugyanis legutóbbi öt bajnokiján négy vereséget szenvedett, sorozatban háromszor maradt pont nélkül.
A rivális klubnál ráadásul napvilágot látott a hír, hogy legjobb játékosa, Ryan Porteous nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését, ezért várhatóan eladják a januári átigazolási szezonban.
Amennyiben a Rangers a papírformának megfelelően begyűjti a három pontot, akkor hat pontra megközelíti a Celticet a tabellán. A 21.00-kor kezdődő mérkőzés kommentátora Lukács Viktor lesz.