Tíz napja, hogy írtunk arról, miként próbálja egy színészházaspár eladni kettejük két új filmjét arra építve, milyen szerethető és szórakoztató figurák ők. A pár egyik fele Ryan Reynolds, akinek a Deadpool és Rozsomákja pörög éppen a mozikban, a másik fele Blake Lively, aki pedig a Velünk véget ér című alkotás női főszerepét játssza. Reynoldsnak még csak-csak könnyű a dolga, hiszen a filmje arról szól nagyjából, hogy ő vicces, a filmen kívüli nyilvános életében is minden arról szól nagyjából, hogy ő vicces, ebből nem lehet nagy problémát kerekíteni.
Lively esete kicsit bonyolultabb. A Velünk véget ért ugyanis csajos filmként kezdték népszerűsíteni, és ha valaki nem ismerte a regényt, amely alapján íródott, meglepve tapasztalhatta a moziban, hogy jó, van itt romantika és női útkeresés, de alapvetően a családon belüli erőszak adja a film témáját, alapkonfliktusait. Az első kritikus hangok erről beszéltek: hogy Lively miért bolondozza el a film sajtóturnéját és teljes pr-hadműveletét, hát a téma ennél komolyabb, ehhez képest pedig legfeljebb a saját hajápoló termékeiről, vagy az italairól beszélt, amelyeket ugyancsak ő forgalmaz.
Aztán jött a másik téma, amikor a lapok arról kezdtek cikkezni, hogy Justin Baldoni, a film rendezője, egyben a színésznő főszereplő-társa megszégyenítette őt a súlya miatt. Néhány nap alatt nagyjából mindenki átvette a hírt arról, hogy Baldoni a nem sokkal azelőtt szült színésznő testére tett megjegyzéseket – utóbb aztán néhol megjelent a korrekció, hogy Baldoninak van egy hátsérülése, és mivel a történet szerint fel kellett emelnie Livelyt, nem volt mindegy, hogy hány kilóról beszélünk. De kettejük viszonya eleve terhelt volt; Baldoni rendezett, Lively producerkedett, elképzeléseik sok szempontból eltértek. Olyannyira, hogy Lively rendelt egy újravágott változatot a filmből (Shane Reidtől, aki a Deadpool és Rozsomákot is vágta), a férje beleírt egy jelenetet, és nyilvánosan méltatlankodott, amiért Baldoni kivetetett belőle egy másikat, szóval elég kemény szembenállások voltak (Itt olvashat róluk bővebben.) Nem csoda, hogy Baldoni úgy nyilatkozott, ha Lively folytatást akar, lesz szíves maga megrendezni. Nem is álltak össze egy képre sem, egyik premieren sem.
Aztán jött az első csapás a múltból: egy 2016-os interjú, amelyet a Café Society című film népszerűsítésére szánt sajtóturné része volt. Ennek során egy Kjersti Flaa nevű riporter beszélgetett Livelyval és szereplőtársával, Parker Posey-val. Illetve a beszélgetés annyira nem sikerült, hogy Flaa nemrég azzal a címmel tette közzé a videót: „Az interjú, amely miatt ott akartam hagyni a szakmát”. Flaa ugyanis azzal kezdte, hogy gratulált a színésznő „kis pocakjához”, mert akkorra már tudni lehetett, hogy Lively a második gyerekét várja. Erre Lively visszaszólt neki, hogy ő is gratulál Flaa kis pocakjához (ő történetesen nem volt terhes, nem is tűnt annak, sőt, nem is eshet teherbe, mint utóbb kiderült). A beszélgetés hátralevő részében a színésznők megkerülték a válaszadást, nem vettek tudomást a riporterről, ha pedig mégis, igyekeztek rá sem nézni, szóval nagyon lekezelően viselkedtek. Gúnyt űztek abból is, amikor az egyébként múltban játszódó film jelmezeivel kapcsolatban tett fel nekik kérdéseket – mint utóbb kiderült, ez ráadásul szakterülete is. „Ha ilyenek kamera előtt, milyenek lehetnek azon kívül?” – tette fel a kérdést az egyik kommentelő.
Aztán előkerült az is, amikor egy másik filmjéről, a Pippa Lee négy életéről beszélt a sajtónak. Ebben Alan Arkinnal kellett csókolóznia, amelyet mint „nagy előrelépést” jellemzett a Gossip Girlös szereplőtársaihoz, Chace Crawfordhoz és Penn Badgley-hez képest. Utóbbival egyébként sokáig egy párt is alkottak, így a két riporter egyből visszakérdezett, Badgley-t firtatva. Erre Lively: „azt hittem, ez a New York magazine. Arra számítottam, hogy lesz bennetek méltóság”.
Ezek után az internetezők és a riporterek úgy istenigazából nekiláttak minden hülyeséget vagy gonoszságot előkeresni, amit valaha mondott, és ehhez nem kellett sokáig lapozgatni az archívumokban. Az Elle magazinnak például egyszer megjegyezte, reméli, hogy lesz néhány lánya, vagy ha nem, akkor „jobban teszik, ha trafók lesznek. Mert van néhány lenyűgöző cipőm, táskám és sztorim, amiket nem lehet, hogy ne értékeljenek”.
Aztán a Hollywood Reporterben is megjelent egy cikk, amely szerint óriási lehetőséget hagytak ki a készítők azzal, hogy egy szót sem ejtettek a sajtóban az erőszak-szálról, hiszen ezzel támogathatták volna a családon belüli erőszak áldozatait, ehelyett sokuk a moziban szembesült a ténnyel, és nem csoda, ha felkavarta őket. Persze ahhoz, hogy egy ilyen cikk tovább kavarja az olvasók érzéseit, az kellene, hogy mindenki empatikusan álljon az ilyen súlyú kérdésekhez – nem is annyira ezzel vannak elfoglalva most az internetezők, hanem egy, a TikTokon pörgő, 2014-es interjúrészlettel, amelyben Lively arról beszél, hogy a terhesség nem is olyan szörnyű, és a riportert, aki megemlítette neki, hogy ők is gyereket várnak éppen, átveri a felesége, hogy mindent megkapjon, amit akar.
Először arról fejtette ki a véleményét, hogy a talpmasszázs, amivel a férjek kedveskedni szoktak a várandósoknak, hogy teljesen indokolatlan, majd a kívánósságról fejtette ki elméletét. „A legjobb módja, hogy megkapd, amit szeretnél. Éjfélkor akarsz csokifagyit enni? Máris kívánós lettél!” A kommentelők itt is véleményeztek, mondván, nem csoda, hogy nem dagad a lába annak, aki annyit pihen a terhesség alatt. Mások szerint neki ilyen szarkasztikus humora van, nincs vele semmi gond. De ezek a hangok jóval kevesebben vannak.
Ilyen magnitúdójú pofáraesést legfeljebb Taylor Swift-szintű pr-varázslattal lehet ellensúlyozni; jusson ez eszükbe, ha néhány napon belül a színésznő nyilvánosan fogja élvezni híres barátnője támogatását.
