Börzsei János nagyszerű középhátvéd volt, fénykorát 1946. és 1957. között a Hungária körúti pályán élte. Hívhatták az MTK-t Textilesnek, Budapesti Bástyának, Vörös Lobogónak, ebben a tizenegy esztendőben a védelem oszlopa Börzsei volt, 262 mérkőzést játszott kék-fehér színekben.
A magyar válogatott mezét 23-szor húzhatta magára.
Labdarúgó-pályafutása befejezése után sportvezetőként tevékenykedett a klubjánál, a Magyar Testnevelési és Sportszövetségben, valamint az MLSZ-ben. 1968-ban lett a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkára, miután váratlanul elhunyt elődje, Honti György, a nemzetközileg is elismert sportdiplomata, aki tizenegy esztendeig töltötte be ezt a pozíciót. Honti tekintélye miatt cseppet sem várt könnyű örökség Börzseire. Azonban tisztessége, önfegyelme, munkabírása rövidesen elfogadtatta, sőt megkedveltette ezt a nem éppen könnyen barátkozó, némileg zárkózott, a bratyizást egyáltalán nem kedvelő úriembert. A leváltásának körülményeiről majd később tennék említést. Ehhez az 1968-as sztorihoz képest ugorjunk előre az időben ötvennégy esztendőt! Ez egy másik történet, de a szálak mégis összefutnak.
Varró Krisztiánnak most, 2022-ben jelent meg egy sporttörténeti értéket jelentő könyve Kubala címmel. A Ganz, a Fradi, a Slovan Bratislava és a Vasas csodálatos képességű labdarúgójának életét – még kimondani is elképesztő – tizenkét esztendőn át kutatta Varró, hogy Kubala László életét, pályafutását minél hitelesebben be tudja mutatni. Sikerrel járt, az 1950-től a Barcelonában futballozó zsenit hitelesen ábrázolja. Kubala László három ország válogatottjában is szerepelt, hiszen akkoriban nem létezett az a szigorú FIFA-szabály, amelyik tiltja a különböző nemzeti tizenegyek közötti „átigazolásokat”. A hatvanas években döntött úgy a Nemzetközi Labdarugó Szövetség, hogy gátat szab az országok között ugrálásnak.
Kubala a válogatottak közül a magyarban háromszor, a csehszlovákban hatszor, a spanyolban hatvannyolcszor lépett pályára. Kalandos úton jutott ki Katalóniába. Ausztrián keresztül előbb Olaszországba ment, itt 1949-ben a Pro Patria együttesében 16 meccsen kilenc gólt szerzett. 1950-től élt Barcelonában és a város elitgárdájában, a Barcában tíz esztendő alatt, 329 mérkőzésen 256 gól fűződik a nevéhez. Az Európa-válogatottban kétszer is játszott, és három gólt lőtt.
Nem véletlenül tekintik a katalánok a klub idoljának, akinek a Camp Nou bejáratánál életnagyságú szobrot emeltek.
Tizenkét évig volt spanyol szövetségi kapitány, és 1992-ben, a barcelonai olimpián aranyérmes gárdának szintén ő lehetett a szakvezetője. 2002-ben hunyt el, 75 éves korában. Sajnos életének utolsó négy-öt esztendejében, ugyanúgy, mint Puskás Öcsinek, a súlyos szellemi leépülés miatt szomorú sors jutott.
Személyes élményemet osztom meg önökkel, amikor a Kubalát körülvevő dicsfényt próbálom érzékeltetni. Öten sétáltunk az egyik barcelonai bevásárlóközpontban: Puskás Ferenc, Kubala László, Östreicher Emil, a világhírű futballmenedzser, Dunai II. Antal, az Újpest legendás csatára és jómagam. Az egyik pillanatban odaugrik elénk egy hetven év körüli asszony, karján kosárral tele gyümölcsökkel. Üvöltve mondja: „Laszy, Laszy, Kubala Laszy…” Aztán lehajol, és megcsókolja a Barcelona hajdani sztárjának kezét, majd gyors léptekkel távozik. Ez az epizód a nyolcvanas évek közepére datálható. A folytatás tipikus focistaduma, Kubala a történtek után odafordult Puskás Öcsihez, a világsztárhoz, és foghegyről csak ennyit mondott: „Na látod, itt, Barcelonában a kutya sem ismer téged.”
Természetesen a zrikát hangos nevetés díjazta, legjobban a Száguldó őrnagy, vagyis Puskás kacagott.
A visszaemlékezés harmadik dimenziójának is főszereplője Kubala László. Az előzmény mindössze annyi, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség meghívást kapott a spanyoloktól, hogy 1971 januárjában Madridban játszanak egy Madrid-Budapest meccset. Természetesen ez nem országok közötti hivatalos találkozó, inkább edzőmérkőzésnek volt tekinthető. A magyarok készségesen rábólintottak az ajánlatra, hiszen a magyar válogatott Madridból egyenesen dél-amerikai túrára indult. A Bernabéu-stadionban 1971. január 12-re, az eredeti megállapodás szerinti időpontra kezdték a jegyeket árusítani, vagyis Madrid-Budapest összecsapásra toborozták a nézőket. A jegyek azonban nem fogytak, ekkor Kubala fejéből kipattant az ötlet, legyen akkor helyette inkább spanyol-magyar. A mi szövetségi kapitányunkkal, Illovszky Rudolffal könnyedén szót értett Kubala elvégre a Vasasban egy csapatban rúgták a lasztit, ráadásul testi-lelki barátok voltak. A csapatvezető Börzsei János főtitkárnak viszont nem fűlőtt a foga az ötlethez. Sehogyan sem akart kötélnek állni, de végül megdumálták.
Január 12-én este fél kilenckor, egy NSZK-s játékvezető sípjelére a következő magyar válogatott lépett pályára: Géczi – Fábián, Kovács, Vidáts, Juhász Péter – Juhász István, Szücs Lajos – Fazekas, Bene, Dunai II, Zámbó. A hatvanadik percben Juhász Istvánt Szalay Miklós, Dunai Antalt pedig Szőke István váltotta. A magyar együttes nem játszott jól, de bírta a gyűrődést, visszaverte a hazai rohamokat. Végül a 83. percben Arieta Antón lőtte a találkozó egyetlen gólját. A spanyol drukkerek a diadal után vállukon vitték le Kubala Lászlót a pályáról.
Az ügy furcsa fordulata, hogy Börzsei Jánost azonnal visszarendelték Budapestre, már a dél-amerikai portyán sem vehetett részt.
Aztán rövidesen leváltották, és az OTSH-ba került gazdasági területre. 2007. augusztus 30-án halt meg, 85 éves korában. Jól ismertem, tiszteltem, és többször is arra kértem, beszéljen az eltávolításáról, az MLSZ-ben történt felelősségre vonásról. „Most nem aktuális, ráérünk még erről társalogni, majd egyszer…” – ütötte el a megkereséseimet.
Soha nem árulta el, mi is történt 1971 januárjában Madridban. Egyszerűen elvitte a balhét, mást be nem feketítve, emelt fővel, megmaradva igazi úriembernek sírba vitte a titkot.
