Brad Pitt és Angelina Jolie évek óta tartó pereskedése annak ellenére is lázban tartja a világ ezzel lázban tartható részét, hogy elvileg már tényleg semmi újdonság nem történhet benne. Épp ezért hozott le a Page Six egy különösen bennfentes nyilatkozatot arról, hogy Hollywood egykori álompárjának férfi része – tehát Brad Pitt – hogyan éli meg, hogy lezárultak a dolgok. “Hosszú volt az út, de Brad nagyon hálás, amiért tiszta lappal kezdheti az évet” – mondta a Bennfentes Forrás, hozzátéve, hogy egy új kezdetnek látja ezt az egészet, ami “tökéletes ahhoz, hogy beindítsa az újévet, és nem is kezdődhetett volna jobban 2025”.
Mr. és Mrs. Smith: a film, ami annak idején összehozta őket
Nyilván van minek örülni, hiszen nyolc évig pereskedtek, hogy aztán az év legvégére megegyezzenek a bíróságon. A válókeresetet még 2016-ban nyújtották be, amit tovább bonyolított, hogy összesen hat gyerekük van, akiket Jolie mind kiköltöztetett válás után a közös ingatlanjaikból.
A pereskedésnek még nincs amúgy teljesen vége, mert Jolie 2022-ben eladott egy közös borászatot, ami a Pitt-féle jogi stáb álláspontja szerint valójában közös tulajdon volt, és nem adhatta volna el, de mindenki arra tippel, hogy ez már hamarosan szintén lezáródhat, és soha többé nem kell egymással szóba állnia az egykori házaspárnak.